hirdetés

KÉK HÍREK

Úgy élt a fizetéséből 15 évig egy olasz kórházi dolgozó, hogy nem is járt be dolgozni

A most 67 éves férfi még 2005-ben került Catanzaro egyik kórházába, és már a kezdetektől fogva nem volt hajlandó dolgozni. Összesen közel 200 millió forintnyi pénzt tett zsebre azóta munka nélkül.

Link másolása

hirdetés

Országos rekordot döntött Olaszországban egy férfi azzal, hogy úgy vette fel a fizetését 15 évig, hogy ez idő alatt egyszer sem ment be dolgozni - jelentette az olasz Ansa hírügynökség.

A férfi 2005-ben került köztisztviselőként a catanzarói Pugliese Ciaccio Kórházba, de már abban az évben nem volt hajlandó dolgozni.

A rendőrség szerint a kórház főigazgatóját is megfenyegette, hogy ne jelentse a hiányzását. Miután az az igazgató nyugdíjba ment, már senkinek nem tűnt fel, hogy a köztisztviselő nem jár be dolgozni, mert senki nem is ellenőrizte ezt.

Végül egy rendőrségi nyomozás során derült fény arra, hogy 15 évig felvette a fizetését anélkül, hogy dolgozott volna. Így összesen 538 ezer eurót, vagyis több mint 195 millió forintnyi pénzt tett zsebre 2005 óta.

A most 67 éves férfit hivatali visszaéléssel, hamisítással és zsarolással vádolják, és hat nyomozót gyanúsítanak azzal, hogy szerepet játszottak a csalásban.

Az olasz kormány 2016-ban szigorította azt a törvényt, amely a munkahelyről való "lógást" bünteti, miután több rendőrségi nyomozás feltárta, hogy ez igencsak elterjedt a közszférában - írja a Guardian.

Az egyik nyomozás során például a rendőrök titokban elhelyezett térfigyelő kamerákkal buktattak le 35 embert, akik elvben Sanremo városházáján dolgoztak, de gyakorlatilag legalább két évig kijátszották a becsekkolási rendszert. A felvételeken látszott, hogy két alkalmazott felesége húzta le az ellenőrzőponton a férj belépőkártyáját, míg más dolgozók ugyan ezt megtették maguknak, de aztán munka helyett shoppingolni, szórakozni vagy sportolni mentek. Egy másik nyomozás pedig éppen egy közlekedési rendőrt leplezett le, aki ugyanabban az épületben élt, ahol dolgozott, és volt olyan, amikor egy szál alsónadrágban ment becsekkolni, majd visszafeküdt az ágyba.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Megöltek egy 24 éves magyar lányt az angliai Bradfordban

Benkő Bori egy iskolában dolgozott, a közösség nagyon a szívébe zárta.

Link másolása

hirdetés

Holtan találták az angliai Bradfordban található lakásában a 24 esztendős Benkő Borit, aki iskolai dolgozóként kereste kenyerét – számolt be a BBC. A lány gyilkosság áldozata lett.

A West Yorkshire-i rendőrség tájékoztatása szerint Benkő 2016-ban ifjúsági munkásként érkezett Magyarországról az Egyesült Királyságba.

A gyilkossággal egy 21 éves férfit gyanúsítanak, akit a rendőrség már őrizetbe vett.

A helyi vallási közösség azt írja: „Bori több mint három éven át létfontosságú és energikus tagja volt a közösségnek.”

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Olyan súlyosan megvertek egy külföldi egyetemi hallgatót Pécsen, hogy műteni kellett

A dél-amerikai diáknak eltört az álkapcsa, garázdaság miatt nyomoz a rendőrség.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

A Szabad Pécs számolt be az október 24-i eseményről, amikor is egy külföldi hallgatókból álló csoport egy pécsi szórakozóhelyen bulizott. A társaság két lánytagját zaklatni kezdte egy magyar fiatalokból álló társaság, ekkor a külföldiek közül többen úgy döntöttek, hogy átmennek máshova. Amikor hajnalban elindultak haza erről a helyről, ismét összefutottak a magyar társasággal, itt fajult el a helyzet.

A 19 éves dél-amerikai fiút különösebb előjel nélkül állon ütötte a magyar társaság egyik tagja.

Ezután a külföldi diákok visszamenekültek a kollégiumba, ahol a portás nem nagyon tudott segíteni nekik, ugyanis nem beszélt jól angolul, így maguk hívták ki a rendőrséget. A dél-amerikai hallgatónak eltört az állkapcsa, műteni kellett, négy csavarral rögzítették az állkapcsát. Emiatt hetekig nem tudott beszélni, és csak folyékony ételt tudott fogyasztani.

A lap szerint az egyetem megtérítette a hallgató kezelési költségét, ugyanis még nem volt tartózkodási engedélye a fiúnak az eset idején. Ezt egyébként már szeptember 20-án kérvényezte, csak november 9-én kapta meg.

A Pécsi Rendőrkapitányság annyit mondott az ügyről, hogy garázdaság miatt nyomoznak, két férfit már ki is hallgattak gyanúsítottként.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Orvosi asszisztens bukott le hamis védettségi igazolványokkal, 50 ezer forintot kért a kiállításukért

Az ügyben két nő fő bűnösségét állapították meg, de további 16 ember ellen is büntetőeljárást kezdeményeztek.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kedd hajnalban Gyöngyösön elállítottak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, akik ellen védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Rendőrség eddigi információi alapján a két nő 2021 májusa és júliusa között közel 90 személynek állított ki hamis és valótlan tartalmú védőoltásról szóló igazolást, és valótlan adatokat rögzítettek egy központi rendszerben, ezáltal a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványukhoz.

A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítő személyeken keresztül akár 50.000 forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak.

A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi lakost a nyomozók őrizetbe vették, és letartóztatásukat kezdeményezték. A bűncselekménnyel összefüggésben további 16 személlyel szemben indult büntetőeljárás.

Hamis oltási igazolásokkal buktak le


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Öt kutya támadt rá egy kislányra Miskolcon

Épp az iskolába tartott, szerencsére a portás a segítségére sietett.
Címkép: Pixabay (Illusztráció) - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

Kedd reggel egy kislány iskolába sétált Miskolcon, amikor öt kutya támadt rá - írja a Boon.hu. Szerencsére már közel volt az iskolához, így a portás észre tudta venni, és a segítségére sietett, elkergette a kutyákat. A lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett, a kutyák megmarták a karján és a lábán.

A portál úgy tudja, hogy az állatok egy közeli telekről szabadultak ki, valószínűleg felelőse is lesz az esetnek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: