KÉK HÍREK

Ugrott a jogsija, mert egy másik autós felvette a szabálytalanságot

Úgy fest, a szabálytalankodóknak már nem csak a hatóságok által kihelyezett kamerák miatt kell aggódniuk.

Link másolása

"Záróvonalon áthajtva, a szembejövő sávban kerülte ki a pirosnál várakozó kocsisort egy sofőr a fővárosban. A veszélyes manővert az Örs vezér térnél egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette" - áll a BRFK Információs Portál Facebook-posztjában. Ebben azt is leírták, hogy az autó sofőrje ne kérjen jogsit a Jézuskától, ugyanis tőle sem fogja visszakapni.

Az alábbi felvétel alapján indítottak eljárást, sikerült beazonosítani a szabálytalankodó sofőrt.  A szabálytalan autós a piroson való áthajtás miatt közigazgatási bírságot, míg a többi közlekedési szabálysértés miatt pénzbírságot is kapott, valamint a járművezetéstől eltiltották.

Az interneten rengeteg fedélzeti kamerás videóra lehet bukkanni, amelyek eleinte főleg Oroszországból származtak, mostanra viszont úgy tűnik, hogy nálunk is egyre népszerűbb ilyen eszközzel felszerelni az autókat. A Bp-i Autósok Közössége YouTube-csatorna tele van Magyarországon felvett balesetekkel és szabálytalanságokkal, amiket mind civil sofőrök rögzítettek. Ezeket pedig a rendőrség is felhasználhatja, hogy bírságot szabjanak ki, így már nem csak a hatóságok által elhelyezett forgalomfigyelő kameráktól kell tartaniuk a szabálytalankodóknak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egyszerre hat gyereket gázolt el egy ittas férfi Erdélyben, egyikük meghalt
Az elkövető nemcsak ivott a tragédia előtt, de jogosítványa sem volt.

Link másolása

Részegen, a gyalogátkelőn gázolt el hat gyereket egy autós Erdélyben, a Hunyad megyei Petrozsényban – adta hírül a Főtér.hu romániai magyar hírpotál.

Az áldozatok egyike olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen kellett újraéleszteni, a többieket is kórházba kellett szállítani.

Később a Hunyad megyei rendőrség azt közölte: az egyik elgázolt gyerek belehalt sérüléseibe.

A gázoló elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamarosan rábukkantak Aninósza városában. Megszondáztatták, és kiderült: a 19 éves fiatalember ittasan vezetett, a leheletében literenként 0,81 milligramm alkoholt mutatott ki a szonda. Arra is fény derült, hogy még jogosítványa sincs, ennek ellenére száguldozott részegen az autóval a város utcáin.

Az elkövető ellen már gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik büntetőeljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Gond nélkül tolták ki a tolvajok a lopott áruval megpakolt bevásárlókocsit a siófoki áruházból – videó
A négyfős banda ezt háromszor is megcsinálta, amivel közel 800 ezer forintos kárt okoztak.

Link másolása

Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így

megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.

Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.

Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.

Ezzel a módszerrel,

három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.

Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.

A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk