hirdetés

KÉK HÍREK

Tömött sorok, rengeteg ember: a Fundamentánál már nyitás előtt kígyózott a sor az utcán

Egy ügyfél visszajelzése szerint profin kezelik a helyzetet az ügyintézők. Megszólalt Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. október 16.

hirdetés

Már a nyitás előtt kígyózott a sor az utcán a Fundamenta központi ügyfélszolgálata előtt ma reggel. A hvg.hu beszámolója alapján az első ember 7 óra után egy kicsivel érkezett a fiókhoz, de olyan is volt, aki még azt is megkockáztatta, hogy a munkából késsen a szerződéskötés miatt. Azt írják, sokan amúgy is kötöttek volna, de többen tegnap este döntötték el, amikor kiderült, hogy eltörölhetik az állami támogatását.

Tegnap mi is megírtuk, hogy megindult a nagy roham a lakástakarékért, rengetegen akarnak új szerződést kötni, vagy hosszabbítani a már meglévőn, mielőtt életbe lép a módosítás, ami eltörölné a lakástakarékok állami támogatását.

A beadványt tegnap nyújtotta be Bánki Erik fideszes képviselő, a parlamentben pedig kivételes eljárásban tárgyalják - akár már ma elfogadhatják, ha pedig ez így történik, és ma rákerül Áder aláírása, holnaptól életbe is lép. Ez azt jelenti, hogy aki holnap kötne lakástakarékot, már nem kapja meg a 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forintos állami támogatást.

Miért olyan jó ez, hogy az ember még a munkából is lóg miatta?

Az eddigi konstrukcióknál a havi 20 ezer forintos befizetésnél lehetett maximalizálni az állami támogatást. Az egyik legrövidebb futamidő – 46-49 hónap – alatt a saját befizetések összege 920-980 ezer forint, emellé jött a 276-294 ezer forintos állami támogatás, valamint a betéti kamat, így a futamidő végére 1,2-1,3 millió forint gyűlhetett össze, ami évi 11-12%-os gyarapodás.

A tegnapi roham tehát ma is folytatódik, ahogyan erre készültek is a lakáskasszákkal foglalkozó cégek ügyfélszolgálatai. A hatalmas érdeklődés miatt előfordulhat, hogy akár 2,5 órát is várni kell, hogy sorra kerüljön az ember. A Fundamentán kívül a Rákóczi téri OTP-nél is tömött sorok vannak. Az Indexnek egy olvasója számolt be róla, hogy a Fundamentánál profin kezelik az ügyintézők a helyzetet, gyorsan megy a sor, és hatig biztosan, de lehet, hogy még tovább is nyitva tartanak ma.

hirdetés
Csányi Sándor a hírekből tudta meg, hogy módosítás készül

"Tegnap meccs volt, hajnalban értem haza, a kollégáimmal még nem igazán konzultáltam" - mondta el a hvg.hu-nak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: a Bankszövetséggel nem folyt tárgyalás ezzel kapcsolatban.

Szerinte az üzleti környezet szempontjából aggályos lehet, hogy ilyen rövid idő alatt hoznak meg egy ilyen horderejű döntést. Arról is beszélt, hogy a javaslattal kapcsolatban nem lát üzleti problémát, mert nem arról van szó, hogy egy jövedelemforrás, vagy egy támogatott hitel lehetősége esne ki a lakosság vagy a bankok számára - utalva ezzel arra, hogy a kormány szándéka szerint az államkasszában maradó összeget a családok otthonteremtési kedvezményére kívánják fordítani a jövőben.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Órákkal a kivégzés előtt haladékot kapott a halálra ítélt amerikai nő

A halasztás azt jelentheti, hogy Lisa Montgomeryt jó eséllyel ki sem fogják végezni. Mert mire erre sor kerülne, már beiktatják a halálbüntetés-ellenes Joe Bident, aki megkegyelmezhet neki.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Magyar idő szerint kedd éjfélre tűzték ki Lisa Montgomery kivégzését. Montgomery az egyetlen, szövetségi siralomházban lévő nő. A nő horrorfilmbe illő gyilkosságot és csecsemőrablást követett el, amiért 2004-ben ítélte halálra a bíróság. Megfojtott egy nyolc hónapos várandós kismamát, kivágta belőle a magzatot, és elrabolta a gyereket, aki túlélte a tragédiát.

Kivégzését először december 8-ra tűzték ki, ám ezt a bíróság elhalasztotta, miután ügyvédei elkapták a koronavírust. Ezután a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Igazgatóság vezetője, Michael Carvajal tűzte ki az újabb időpontot január 12-re.

Azonban kevesebb mint 24 órával a kitűzött időpont előtt egy szövetségi bíró halasztást rendelt el

- írja a CNN. A lap szerint

James Hanlon arra adott haladékot, hogy tarthassanak még egy meghallgatást azzal a céllal, hogy eldöntsék, Montgomery megfelelő állapotban van-e a kivégezéshez.

hirdetés

A meghallgatás dátumát egyelőre nem tűzték ki. Ez pedig azt jelentheti, hogy a nőt jó eséllyel ki sem fogják végezni. Ugyanis abban az esetben, ha a meghallgatás után úgy döntenek, Montgomery kivégezhető, az amerikai elnök még mindig megkegyelmezhet neki. A halasztás miatt a döntés már az új elnök, Joe Biden kezében lesz. Ő pedig ellenzi a halálbüntetést.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Eltörte az udvarukba betévedő kölyökkutya lábát egy 18 éves fiú Bátonyterenyén

A bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a fiatalt.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság azt a fiatal férfit, aki csonttörést okozva bántalmazott egy kölyökkutyát - írja közleményében az Ügyészség.

A 18 éves vádlott bátonyterenyei ingatlanának udvarára tavaly június közepén egy nap alatt többször is betévedt egy féléves kölyökkutya, amelyet a férfi az utolsó alkalommal a hátsó lábainál fogva nagy erővel áthajított a kapun.

A kutya a ház előtti betonútra csapódott, és jobb hátsó lábán combcsonttörést szenvedett.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a fiatalember ellen állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

A 18. életévét az elkövetéskor épp csak betöltő fiú beismerte tettét. A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően nyolc hónap, végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a vádlottat, és kötelezte az eljárás során felmerült 30.700 Ft bűnügyi költség megfizetésére is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Kilenc napig fogva tartották és verték lakótársukat, hogy megszerezzék a 8 milliós örökségét

A zsarolók végül közel 6 millió forinthoz jutottak hozzá, de már elkapták őket a rendőrök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Elfogtak egy párt Budapesten, akik kilenc napig fogva tartotották két lakótársukat a közös albérletükben, miután egy kihallgatott beszélgetésből megtudták, hogy egyiküknek nyolcmilliós öröksége van - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Még tavaly decemberben zárták be a két férfit az albérletbe, többször bántalmazták és gáz- és riasztófegyverrel, kalapáccsal és baltával fenyegették őket, hogy megszerezzék az örökséget. Végül közel 6 millió forinthoz jutottak hozzá.

A kispesti rendőrök január 7-én délután a XVIII. kerületben fogták el a 26 éves K. Sándort és barátnőjét, a 23 éves H. Máriát, akiket zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt hallgattak ki gyanúsítottként, majd őrizetbe is vették őket. A bíróság január 10-én rendelte el letartóztatásukat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Kizuhant a tizedikről egy 23 éves lány, de túlélte, most intenzíven ápolják

A lány nagyjából 30 métert zuhant, egy fa lombjára érkezett először.
A címkép illusztráció: Unsplash/Ben Allan - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Kizuhant egy szegedi panelház 10. emeleti ablakából egy 23 éves nő Szegeden - írja a Bors. A lány csodával határos módon túlélte a zuhanást, jelenleg intenzív osztályon ápolják.

A lap információi szerint a lány nemrég költözött el a szüleitől, boldog volt, amikor sikerült albérletet találnia és úgy tűnt, egyedül is megállja a helyét az életben.

Szerdán eddig tisztázatlan körülmények között zuhant a mélybe az ablakpárkányról. A 10. emeletről nagyjából harminc métert esett, ám szerencséjére egy fa lombjára érkezett először, ami okozott sérüléseket, de egyben lassította is a zuhanást

- jegyzi meg a Bors.

A lapnak az egyik szemtanú az mondta:

"éppen a szobámban voltam, amikor hallottam egy tompa puffanást. Ijesztő látvány volt a fiatal lány a földön fekve. Szerencsére a mentők hamar a helyszínre érkeztek, és stabilizálták az állapotát".

A Bors a családhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy a lány még kórházban fekszik.

hirdetés

"Szerencsére az orvosoknak sikerült stabilizálniuk D. állapotát. Több súlyos sérülést is szenvedett. A családját természetesen megviselték a történtek, főleg, mivel a koronavírus-járvány miatt most még bemenni sem tudnak hozzá a kórházba, mert látogatási tilalom van" - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő ismerős, aki nem tudja pontosan, hogy mennyire súlyosak a lány sérülései.

"Annyit tudok, hogy életben van, és különböző vizsgálatokat végeznek rajta"

- tette hozzá.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Borsnak azt mondta: az esettel kapcsolat­ban nem merült fel olyan körülmény, amely miatt eljárást indítottak volna.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: