KÉK HÍREK

Tiltott állatviadalra csaptak le a nyíregyházi rendőrök

Élet-halál harcra tenyésztették, tréningezték és képezték ki a kutyákat.
Fotók: Police.hu - szmo.hu
2020. november 30.


Link másolása

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a Terrorelhárítási Központ bevonásával ütöttek rajta november 28-án reggel egy Nyíregyháza külterületén lévő ingatlanon, ahol tiltott állatviadalt tartottak - írja a Police.hu.

A rendőrök az állatviadal szervezőit és résztvevőit tetten érték. Az állatok tartására, kiképzésére és harcoltatására kialakított ingatlanban a nyíregyházi, 46 éves L. T. szervezte és tartotta meg a tiltott állatviadalt, amelyen ő maga is részt vett. A nap első mérkőzésén harcoltatta egyik kutyáját, amely olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elpusztult.

A megalapozott gyanú szerint a nyíregyházi férfi

a viadalokra kegyetlen módon készítette fel az állatokat. Emiatt már a harc előtt a kutyák egészségkárosodását szenvedtek, esetleges el is pusztultak. Kifejezetten állatviadalokon való részvételre vásárolta, tenyésztette és nevelte a kutyákat.

A hasonló érdeklődésű ismerőseivel főként a közösségi médián keresztül került kapcsolatba. A tiltott állatviadal megszervezésére ismerőseivel, többek között B. B. 42 éves kótaji lakossal készült. Ők is hasonlóképpen tartott kutyáikkal vettek részt, vagy bíróként, nézőként voltak jelen az egyes mérkőzéseken, amelyekre a nyomozás adatai szerint fogadásokat is kötöttek.

A nyíregyházi nyomozók a rajtaütés helyszínéről előállítottak közül hat férfit hallgattak ki gyanúsítottként. L. T. 46 éves nyíregyházi, B. B. 42 éves kótaji, G. Z. 43 éves dögei, B. N. 34 éves kisbágyi, valamint N. Zs. 45 éves és K. A. 24 éves erdőkertesi lakosokat tiltott állatviadal szervezése bűntett, valamint állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták.

A rendőrség huszonöt kutyát lefoglalt, és gondoskodott elszállításukról, biztonságba helyezésükről. Lefoglaltak még az állatok harci felkészítéséhez használt különböző eszközöket, futópadokat, fecskendőket, teljesítményfokozó szereket, gyógyszerkészítményeket, és a korábbi állatviadalokról készült felvételeket tartalmazó elektronikus adathordozókat.

VIDEÓ: Tiltott állatviadalon ütöttek rajta a TEK bevonásával a nyíregyházi rendőrök

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera a Bécsi úton
A felvételen látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak, egy férfi mégis úgy döntött, átkel az úton.

Link másolása

A Szépvölgyi út és a Bécsi út kereszteződésében, a villamostól indult el egy középkorú férfi az út másik oldalára. A piros jelzés ellenére is lelépett az úttestre, ahol elütötte egy nagy sebességgel érkező fehér autó. A Bp-i Autósok Közössége megtudta, hogy

a férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították, miután több métert repült.

Az alábbi videót csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánljuk megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

22 éves, ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben
Gáspár Győző is megemlékezett róla a közösségi oldalán, ugyanis jó viszonyban van B. Tamás családjával.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

A 22 éves férfi április 9-én, dél körül sodródott le a 16-os főút Zagyvaszántóhoz közeli szakaszáról. A Porsche sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Bp-i Autósok portál azt írja, egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt az áldozat.

“Szomorú szombat ez a mai nap… szomorú, mert a kedves barátunk elvesztették egyetlen gyermeküket!

Apaként felgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni… 22!!!Sajnos Neked csak ennyi adatott Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan!” - írta Gáspár Győző a Facebookon, ahová képet is feltöltött az áldozatról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Büntetőfékezett egy kisteherautós egy 40 óvodást szállító busz előtt Szentendrén
Az ovisok kirándulni indultak. Szerencsére mindegyikük be volt kötve, így senki sem sérült meg.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2022. április 07.


Link másolása

Óvodásokat szállító autóbusz előtt fékezett be egy kisteherautó Szentendrénél - számolt be róla a police.hu.

A kisteherautó a Dobogókői útról szeretett volna jobbra kanyarodni Budapest felé a 11-es útra, a busz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe.

A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, nem tudott időben megállni, a kisteherautónak ütközött.

Mindkét jármű megsérült.

Az autóbuszon 40 kisgyerek utazott öt óvónő kíséretében, a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti lurkóknak és vigyázóiknak nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet.

Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”.

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Egy, az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Arra is kitért, a külső sáv előttük járműmentes volt, a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Felhozták a jósvafői barlangban elhunyt búvár holttestét
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a balesetet szenvedett búvár megtalálásáért folyó művelet vasárnap rendkívüli esemény nélkül befejeződött.
Forrás: TEK/MTI - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Azt írták, hogy a jósvafői Kossuth-barlangban április 3-án eltűnt barlangi búvár utáni kutatás, megtalálása, felszínre hozatala és a művelet technikai biztosítása rendkívüli körülmények között történt.

Kiemelték, hogy a művelet koordinálását végző Terrorelhárítási Központ szakemberei a barlangi- és búvármentő szakemberekkel végig a lehető leggyorsabb, de a legbiztonságosabb végrehajtást szem előtt tartva működtek együtt a helyszínen.

Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, tűzoltóbúvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja múlt vasárnap szabadidejében hajtott végre tervezett feltáró merülést, amely közben eltűnt.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János köszönetét fejezte ki a mentésben közreműködőknek. A közlemény szerint a műveletben 18 szervezet, mentőszolgálat, egyetem és cég vett részt.

A címlapképen az látható, ahogy a TEK fõigazgatója (középen) koordinálja a Kossuth-barlangban eltûnt búvár utáni kutatási mûveletet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: