hirdetés

KÉK HÍREK

Szervezett támadás volt az FTC-balhé a klub szerint, nem lehetett felkészülni rá

Eddig 11 főt sikerült teljes biztonsággal azonosítani a verekedés résztvevői közül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. november 10.

hirdetés

Először tartott sajtótájékoztatót a Ferencváros a szombati, Debrecen elleni meccsen történt verekedés és késelés óta. Ennek során bemutatták azokat a videofelvételeket, amin a balhé részletei láthatóak. Nyilvánosságra azonban nem hozzák őket a rendőrség kérésére - írja az Index.

Nyíri Zoltán, a klub operatív igazgatója szerint szervezett támadás, köztörvényes bűncselekmény történt. Akiket sikerül beazonosítani, azok a jövőben az FTC egyetlen sporteseményét sem látogathatják majd.

Eddig 11 főt sikerült teljes biztonsággal azonosítani, az ő szurkolói kártyájukat már visszavonták. Nyíri elmondása szerint egy ehhez hasonló akcióra egyetlen sportegyesület sem tudott volna felkészülni. Azt egyelőre nem tudják, hogyan került be a kés a stadionba, de elmondása szerint akár bankkártyának is álcázhatták.

A verekedés két súlyos sérültje már elhagyhatta a kórházat. Ami a jövőbeni lépéseket illeti: a B-középbe ezentúl is csak 500 szurkolónak kell vénaszkenneres beléptetést választania, tehát nem állítják vissza a kötelező szkennelést mindenkinek.

Nyíri Zoltán kifejtette: a szurkolói csoportokkal kötött közelmúltbeli megegyezés értelmében az úgynevezett kríziskezelő egységet kivonták a B szektor alól, most viszont vissza fog térni, vagyis nem növelik a biztonsági személyzet létszámát, de átcsoportosítást végeznek.

hirdetés

Címkép: Wikipédia


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk