/kekhirek/szelhamos-mergezettek/
hirdetés

KÉK HÍREK

Kamu lehet a modell mérgezés-ügye, szélhámosságot gyanít a rendőrség

Ezúttal nem a novicsokhoz és nem is Kremlhez vezetnek a szálak. A vasárnap kirobbant újabb nagy-britanniai mérgezési ügy mögött szélhámosságot gyanít a rendőrség.
hirdetés

A két „áldozat”, akiket Salisbury-ben egy olasz étteremből szállítottak kórházba, a vizsgálatok negatív eredménye után is élvezik a nyomozó hatóságok figyelmét. Attól tartanak ugyanis, hogy Anna Shapiro volt modell és férje, Alex King csak a bolondját járatták velük – írta az Express a BBC-re hivatkozva.

Először a 30 éves, orosz születésű Shapirót hallgatták ki, aki előbb az izraeli, majd a brit állampolgárságot vette fel, és aki egy a Sunnak adott interjúban, amelyet a bulvárlap már törölt on-line oldaláról, nem kevesebbet állított, mint hogy ő egy nyugalmazott tábornok lánya, és apja Vlagyimir Putyin ellenfele, ezért az orosz elnök számára potenciális célpontot jelent. Anna közben kedden Instagram-oldalán megerősítette, hogy minden bizonnyal az életére törnek, mert azt hiszik róla, brit kém, és több halálos fenyegetést is kapott közösségi oldalaira és e-mail címére.

Ennél is érdekesebb 42 éves férje, Alex King esete. Az angol kisvállalkozónak már van némi priusza a szigetországi igazságszolgáltatásnál.

Régebben pedofil pornóképek birtoklásáért vonták felelősségre, 2006-ban pedig a Tudóspalánták című film bemutatóján ahol Károly wales-i herceg is megjelent, befurakodott a film szereplői közé, hogy fogadja a trónörökös gratulációit, majd néhány interjút is adott, színésznek kiadva magát. Akkor tettét azzal indokolta, hogy egy barátjával fogadott 100 ezer fontban, hogy megcsinálja. Egyben asszisztense is volt ennek arisztokrata barátnak, bizonyos Edward Davenportnak, akit 8 évi börtönre ítéltek egy 4,5 millió fontos csalás miatt.

Miután a vasárnapi eset után a rendőrség bezárta a Prezzo nevű salisbury éttermet, a tulajdonos közleményt adott ki, melyben leszögezte: nem használtak sztrichnint, és ezt egy független vizsgálat is megerősítette.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk