/kekhirek/sound-botrany-megszolalt-az-egyik-lany/
NULL
hirdetés

KÉK HÍREK

Sound-botrány: megszólalt az egyik lány

Videó is készült arról, ahogy a lányok a DVBBS öltözőjébe mentek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2016. július 13.

hirdetés

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, július 9-én, szombat este a Balaton Sound fesztiválon az egyik sztárfellépő, a kanadai DVBBS duó öltözőjében két eszméletlen tinilányt találtak.

Az előzmények dióhéjban

Összesen hat lányt invitáltak az öltözőbe, akiket előtte a színpadra is felhívtak, ahol egy üveg vodkával is megkínálták őket. Az Index úgy tudja, a lányok egyikének barátai állítják, egy magyar nő és egy külföldi férfi "hajtotta fel” a zenekarnak kinézett lányokat. A szombati koncert végén a kordonok között jelentek meg és választottak ki hat lányt.

Ezután a két DJ és a lányok az öltözőbe vonultak, ahol együtt pózoltak, fotózkodtak a két DJ-vel, miközben előkerült egy üveg, amiben senki sem tudta (a lányok közül legalábbis), hogy mi van. Ebből az italból felespohárral kínálták őket, ezután jött a filmszakadás. Egy lány a mosdóban lett rosszul - egyes hírek szerint sírógörcsöt is kapott -, kettőt pedig az öltözőben találtak meg a takarítók. Más források szerint a lányok barátai keresték őket a biztonságiakkal együtt, és amikor a két eszméletlen lányt megtalálták, még a DVBBS tagjai is ott voltak.

Ezt követően a sztárfellépők villámsebesen autóba pattantak, és ahelyett, hogy a budapesten lefoglalt szállodai szobájukba mentek volna, egyenesen a magánrepülőjüket vették célba. A két DJ-t (egyébként egy testvérpárról van szó) a reptéren érték utol a rendőrök.

Július 12-én, kedden megszólalt az egyik érintett lány édesanyja is: Bényi Ildikó, az ismert tévés műsorvezető.

hirdetés
repul

Fotók: DVBBS / Facebookseattle

A Borsnak most sikerült - igaz, közvetítőn keresztül - beszélnie az egyik lánnyal a közül a hat lány közül, akik bent voltak a két sztár DJ öltözőjében.

"
A zenészek kedvesek voltak velünk, de aztán ittunk valamit, és jött a képszakadás. Kihasználtak és átvertek, csapdába csaltak minket, nem találunk szavakat és magyarázatot a történtekre.

- idézi a lány szavait a Bors. A közvetítő, a lányok ismerőse hozzátette:

"
Vannak olyan lányok, akik azért mennek be az öltözőbe, hogy lefeküdjenek a sztárokkal, "de ők nem ilyenek, nagyon jól ismerem őket".

A közvetítő szerint a lányok tényleg csak autogramot szerettek volna, és közös fotót a két DJ-vel. Mivel hatan voltak, ez biztonságérzetet adott nekik, eszükbe sem jutott, hogy másról is lehet szó. Ennek némileg ellentmond, hogy a Blikk rendőrségi információkra hivatkozva azt írja, a két ájult lány szervezetében kábítószert találtak, az egyikében többfélét is.gyanusitott

A lányok most már belátják, nagyot hibáztak: hiszen rengetegszer hallották, mire kell odafigyelni egy bulin, mégis besétáltak a csapdába. Jóhiszeműek voltak és naivak, szégyellik magukat.

"
Felejteni szeretnénk, tanultunk a hibánkból"

- mondta el a közvetítőn keresztül az egyik lány a Borsnak. Nagyon bántja őket, hogy sokan azt hiszik, könnyűvérű kis cafkák.

Videó készült az egészről

A backstage be volt kamerázva, az öltözőkonténer körül megfordulók minden lépését rögzítették a kamerák, így arról is felvétel van, ahogy a lányok megérkeznek a zenekar tagjaihoz - írta a Blikk. A felvételek alapján kiderülhet, hogy a lányok milyen körülmények között kerültek a DVBBS öltözőjébe, illetve hogyan hagyták el azt. A Blikk szerint a felvételeket lefoglalta a rendőrség.

A DVBBS fellépése egy amerikai fesztiválon:feszt2fesztfenyek

A kanadai sztár-DJ-k ellen - a hírek alapján úgy tűnik -, a rendőrök "csak" marihuána birtoklása miatt indítottak eljárást. A két férfit elengedték, szabadlábon védekezhetnek. Az ő álláspontjuk szerint nem tehetnek semmiről, "mossák kezeiket", de együtt éreznek az áldozatokkal és családtagjaikkal.

Az eddig kitudódott részletek alapján továbbra sem világos, hogy a lányok már azelőtt is ittak, vagy esetleg fogyasztottak valami kábítószert, hogy egyáltalán a színpadra felhívták volna őket, mint ahogyan az sem világos, hogy ha netán az öltözőben történt drogfogyasztás, a kábítószert a lányok vitték be magukkal, vagy a DJ-ktől kapták - netán mindkettő igaz.

A két DJ közleménye:

Megrázott minket, hogy a Balaton fesztivál (sic!) néhány látogatója áldozata lett olyan eseményeknek, amik miatt kórházba kerültek. A rendőrség az együttműködésünket kérte a nyomozásban, és természetesen mindent megtettünk. A rendőrség megerősítette, hogy semmi kapcsolat nincsen közöttünk, és a történtek között, ezért mentünk tovább pár órával később az ibizai fellépésünkre. Ettől az esettől függetlenül zajlik egy marihuánával kapcsolatos ügy, mi szívesen válaszolunk ezekre a vádakra, és készségesen segítünk a rendőrségnek megoldani az esetet.

Gondolatban az áldozatokkal és a családjaikkal vagyunk.

Alex és Chris (DVBSS)

Forrás: Index

Oszd meg a cikket a faladon!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
KÉK HÍREK

Órákkal a kivégzés előtt haladékot kapott a halálra ítélt amerikai nő

A halasztás azt jelentheti, hogy Lisa Montgomeryt jó eséllyel ki sem fogják végezni. Mert mire erre sor kerülne, már beiktatják a halálbüntetés-ellenes Joe Bident, aki megkegyelmezhet neki.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Magyar idő szerint kedd éjfélre tűzték ki Lisa Montgomery kivégzését. Montgomery az egyetlen, szövetségi siralomházban lévő nő. A nő horrorfilmbe illő gyilkosságot és csecsemőrablást követett el, amiért 2004-ben ítélte halálra a bíróság. Megfojtott egy nyolc hónapos várandós kismamát, kivágta belőle a magzatot, és elrabolta a gyereket, aki túlélte a tragédiát.

Kivégzését először december 8-ra tűzték ki, ám ezt a bíróság elhalasztotta, miután ügyvédei elkapták a koronavírust. Ezután a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Igazgatóság vezetője, Michael Carvajal tűzte ki az újabb időpontot január 12-re.

Azonban kevesebb mint 24 órával a kitűzött időpont előtt egy szövetségi bíró halasztást rendelt el

- írja a CNN. A lap szerint

James Hanlon arra adott haladékot, hogy tarthassanak még egy meghallgatást azzal a céllal, hogy eldöntsék, Montgomery megfelelő állapotban van-e a kivégezéshez.

hirdetés

A meghallgatás dátumát egyelőre nem tűzték ki. Ez pedig azt jelentheti, hogy a nőt jó eséllyel ki sem fogják végezni. Ugyanis abban az esetben, ha a meghallgatás után úgy döntenek, Montgomery kivégezhető, az amerikai elnök még mindig megkegyelmezhet neki. A halasztás miatt a döntés már az új elnök, Joe Biden kezében lesz. Ő pedig ellenzi a halálbüntetést.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
KÉK HÍREK

Eltörte az udvarukba betévedő kölyökkutya lábát egy 18 éves fiú Bátonyterenyén

A bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a fiatalt.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság azt a fiatal férfit, aki csonttörést okozva bántalmazott egy kölyökkutyát - írja közleményében az Ügyészség.

A 18 éves vádlott bátonyterenyei ingatlanának udvarára tavaly június közepén egy nap alatt többször is betévedt egy féléves kölyökkutya, amelyet a férfi az utolsó alkalommal a hátsó lábainál fogva nagy erővel áthajított a kapun.

A kutya a ház előtti betonútra csapódott, és jobb hátsó lábán combcsonttörést szenvedett.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a fiatalember ellen állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

A 18. életévét az elkövetéskor épp csak betöltő fiú beismerte tettét. A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően nyolc hónap, végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a vádlottat, és kötelezte az eljárás során felmerült 30.700 Ft bűnügyi költség megfizetésére is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
KÉK HÍREK

Kilenc napig fogva tartották és verték lakótársukat, hogy megszerezzék a 8 milliós örökségét

A zsarolók végül közel 6 millió forinthoz jutottak hozzá, de már elkapták őket a rendőrök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Elfogtak egy párt Budapesten, akik kilenc napig fogva tartotották két lakótársukat a közös albérletükben, miután egy kihallgatott beszélgetésből megtudták, hogy egyiküknek nyolcmilliós öröksége van - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Még tavaly decemberben zárták be a két férfit az albérletbe, többször bántalmazták és gáz- és riasztófegyverrel, kalapáccsal és baltával fenyegették őket, hogy megszerezzék az örökséget. Végül közel 6 millió forinthoz jutottak hozzá.

A kispesti rendőrök január 7-én délután a XVIII. kerületben fogták el a 26 éves K. Sándort és barátnőjét, a 23 éves H. Máriát, akiket zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt hallgattak ki gyanúsítottként, majd őrizetbe is vették őket. A bíróság január 10-én rendelte el letartóztatásukat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés

Kizuhant a tizedikről egy 23 éves lány, de túlélte, most intenzíven ápolják

A lány nagyjából 30 métert zuhant, egy fa lombjára érkezett először.
A címkép illusztráció: Unsplash/Ben Allan - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Kizuhant egy szegedi panelház 10. emeleti ablakából egy 23 éves nő Szegeden - írja a Bors. A lány csodával határos módon túlélte a zuhanást, jelenleg intenzív osztályon ápolják.

A lap információi szerint a lány nemrég költözött el a szüleitől, boldog volt, amikor sikerült albérletet találnia és úgy tűnt, egyedül is megállja a helyét az életben.

Szerdán eddig tisztázatlan körülmények között zuhant a mélybe az ablakpárkányról. A 10. emeletről nagyjából harminc métert esett, ám szerencséjére egy fa lombjára érkezett először, ami okozott sérüléseket, de egyben lassította is a zuhanást

- jegyzi meg a Bors.

A lapnak az egyik szemtanú az mondta:

"éppen a szobámban voltam, amikor hallottam egy tompa puffanást. Ijesztő látvány volt a fiatal lány a földön fekve. Szerencsére a mentők hamar a helyszínre érkeztek, és stabilizálták az állapotát".

A Bors a családhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy a lány még kórházban fekszik.

hirdetés

"Szerencsére az orvosoknak sikerült stabilizálniuk D. állapotát. Több súlyos sérülést is szenvedett. A családját természetesen megviselték a történtek, főleg, mivel a koronavírus-járvány miatt most még bemenni sem tudnak hozzá a kórházba, mert látogatási tilalom van" - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő ismerős, aki nem tudja pontosan, hogy mennyire súlyosak a lány sérülései.

"Annyit tudok, hogy életben van, és különböző vizsgálatokat végeznek rajta"

- tette hozzá.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Borsnak azt mondta: az esettel kapcsolat­ban nem merült fel olyan körülmény, amely miatt eljárást indítottak volna.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: