KÉK HÍREK

Sok jogszabályváltozás jön 2017-ben, adók csökkenek, bérek nőnek

Olcsóbb lesz a diákhitel, emelkedik a nyugdíj és a gyed, kijön a dróntörvény, intézmények szűnnek meg, és közkinccsé válik a Happy Birthday-dal.

Link másolása

Sok változással kezdődik a 2017-es év. Január elsejével számos jogszabály módosul, bizonyos adók csökkenek, a bérek nőnek, a cafeteria kevesebb lesz, a cigaretta viszont drágább, a csokhoz többen juthatnak hozzá, olcsó lesz a diákhitel, a nyugdíjak is változnak.

A napi.hu összeszedte a legfontosabb változásokat.

Élelmiszer, vendéglátás

Változik az áfakulcs, a baromfihús, a friss tej, a tojás áfája 5 százalékosra csökken. Az éttermi szolgáltatásoké, az internet-előfizetéseké 18 százalékosra csökken. Az iskola közétkeztetés és a munkahelyi étkezés esetében marad a 27 százalék.

etterem

Családok

A kétgyermekesek családi adókedvezménye gyerekenként 15 ezer forint lesz. Adómentes lesz az óvodai ellátás is. (Ha a szülő a munkáltató nevére szóló számlát ad erről a munkáltatójának, akkor a vállalkozás által megtérített összeg köztehermentes.)

Az első házasoknak 24 hónapig jár havi 5 ezer forint állami nászajándék, az adóelőlegből. Visszamenőleges, ezért 2014. december 31-ét követő házasságok esetében is alkalmazható.

Csok

Már a tervezés szakaszában értékesített ingatlanokra is igényelhető a csok. Az ingatlan használatba vétele előtt is kérhető, de a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet. Az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra is igénybe lehet venni a csokot.

A gyermeket 25 éves korig, a magzatot 12 hetes korától lehet figyelembe venni.lakas

Bérek

A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók minimálbére havibér 127 500 forint lesz. A hetibér 29 310 forint, a napibér 5870 forint, az órabér 733 forint lesz.

A középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget igénylő munkakörűek garantált bérminimuma havibérnél 161 ezer, hetibérnél 37 020, napibérnél 7410, órabér esetén 926 forint lesz.

Cafeteria

Kedvezményes adózás mellett 100 ezer forint készpénz adható. A szakértők a juttatások visszaszorulására számítanak. Több cafeteria elem kikerült, az Erzsébet-utalvány, a helyi utazásra szóló bérlet, az iskolarendszerű képzés, a munkahelyi étkeztetés és az önkéntes pénztári hozzájárulás is.

Szép-kártyára a közszféra alkalmazottja 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozói 350 ezer forintot kaphatnak. A szorzó viszont 1,18-szorosra mérséklődik.

A gépkocsival történő munkába járás költségtérítése kilométerenként 15 forintra emelkedik.

Eho

Az egészségbiztosítási hozzájárulás (eho) két kulcsos lesz: 14 és 24 százalék. Megszűnik a 6 százalékos eho a kamatjövedelem és a tartós befektetési szerződés három éven belüli megszakítása esetén.

Nyugdíj

Január elsejétől 1,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak, az árvaellátás, a szolgálati járandóság, az özvegyi járadék, a rokkantsági ellátás, a baleseti járadék, a rehabilitációs ellátás és a vakok személyi járadéka. De várhatóan jövő novemberben nyugdíjprémiumot kell fizetni, ha 4,1 százalékkal nő a magyar GDP. Ha felülteljesül az 1,6 százalékos infláció, akkor utólagos nyugdíjemelést hozhat.

A nyugdíjkorhatár hat hónappal emelkedik, csak a 63 és fél évet betöltött munkavállaló, azaz 1954 első felében születettek mehetnek nyugdíjba legkorábban július 3-tól.nyugdij

Diákhitel

Csökken a diákhitelek kamata, a Diákhitel Központ 3,35 százalékban határozta meg a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 2017 első félévére. A kötött felhasználású Diákhitel2 továbbra is fix 2 százalék.

Vállalkozó

A társasági adó egységesen 9 százalékra, a szociális hozzájárulási adó 22 százalékra csökken. A kisvállalati adó 14 százalékra mérséklódik. A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi értékhatára 12 millió forintra emelkedik. A kivát már 50 fős cég is választhatja.

A társasági adónál több változás is lesz, változnak a fejlesztési adókedvezmény feltételei, kedvezményt kapnak a startup cégekbe fektető vállalkozások és adóalap-kedvezményt kapnak a kastély- és az energiahatékonysági beruházások.

A cégek osztaléka egy évig az anyavállalatnál marad.

Számlázás

A belföldi adóalany részére kibocsátott számlán szerepeltetni kell a vevő adószámát, amennyiben a számlában áthárított adó a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja. A hatályos szabályok értelmében ez az értékhatár 1 millió forint.

Online pénztárgépet kell üzemeltetni a gépjárműjavítóknak, a taxisoknak, a pénzváltóknak, a plasztikai sebészeknek, az edzőtermeknek, a tánctermeknek és a diszkóknak, a mosodáknak, a szaunáknak, a szoláriumoknak és a masszázsszalonoknak.konyvelo2

Cigaretta

A cigaretta adója 16,2 ezer forint lesz ezer darabonként, illetve az ár 25 százaléka, minimum 28 800 forint. A finomra vágott fogyasztási dohánynál ez 16,2 ezer forint lesz.

Jövedéki adó lesz az e-cigarettán, a töltőfolyadék milliliterjét 55 forint terheli, az egyszer használatos termékek adója 10 forint lesz darabonként, ezek folyadékán 70 forint lesz az adó.

Intézmények

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik. Az OEP jogutódja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az Egészségbiztosítási Alap irányításával kapcsolatos feladatok ellátásához kapcsolódóan az OEP jogutódja ugyancsak az Emmi. Az OEP-től az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF) kerülő, az egészségbiztosítási ellátásokkal, a baleseti táppénzzel és az utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörökkel, valamint az átvett feladat- és hatáskörökhöz kötődő foglalkoztatottakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatban jövő januártól az ONYF az OEP jogutódja.

Két tucat intézmény megszűnik vagy átalakul. Beolvad a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), általános jogutódja a Belügyminisztérium lesz. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól az állampolgársági feladatok- és hatáskörök, valamint az ahhoz kapcsolódó jogviszonyok Budapest Főváros Kormányhivatalához kerülnek. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) beolvadásos különválás útján jogutódlással szűnik meg, főszabályként az NRSZH által ellátott valamennyi feladatnál jogutód a BFKH lesz.

Pénzügyi békéltetés

A pénzügyi intézményeknek 1 millió forintos ügyértékig kötelezően alá kell vetniük magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozatának, vagyis elfogadni az abban szereplő kötelezést, ha a fogyasztói igény jogos, és nem tudnak az ügyféllel megegyezni. Jogvita esetén az érintett fogyasztók lakóhelye szerinti járásbíróság dönt majd, amelyben a PBT nem peres fél, a jogvita közvetlenül a kérelmező és a szolgáltató között zajlik.

Személyi jövedelemadó-mentessé válik a magánszemélyek számára a pénzügyi szolgáltatók által elengedett hitelkövetelés. Ha a felek a PBT-nél egyezségre jutnak, és a pénzügyi szolgáltató elengedi az ügyfél hiteltartozását vagy annak egy részét, az elengedett összeget a fogyasztónál nem veszik jövedelemként figyelembe.

Egészségügy

A gyógyszergazdaságossági törvény bővült, a hatóságnak vissza kell vonnia egy gyógyszertár engedélyeit, ha a patika társasági szerződése nem felel meg a törvény követelményeinek, vagy ha megszűnt az ártámogatási szerződése.

A közforgalmú gyógyszertárat működtető társaságokban a gyógyszerészek tulajdoni hányadának meg kell haladnia az 50 százalékot.gyogyszer

Temetés

Az eltemettető kérelmére megfelelő körülmények és engedély birtokában 15 napon túli koporsós temetés is lehetséges lesz.

Autópálya matrica

Vas megyében is bevezetik az 5 ezer forintos megyematricát. Ez alól már csak Békés, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye kivétel. Az M86-os út Hegyfalu-Csorna szakasza is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba.

Drón

Az új dróntörvény szerint minden távirányítású repülő eszközt regisztrálni kell a hatóságoknál, kötelező a felelősségbiztosítás kötése, és van amelyikhez tanfolyam elvégzését is előírják.dron

Közkinccsé váló szellemi termékek

A jogszabály szerint az utolsó szerző halálától számított hetven év után közkincsé válik egy szellemi mű, így az 1946-ban elhunyt alkotók munkái 2017 első napjától ide tartoznak. Januártól közkincsé válik a Happy Birthday, a H.G. Wells író művei is, valamint Moholy-Nagy László munkássága is.

Gyed

A minimálbér emelés miatt nő a gyermekgondozási díj (GYED), amelynek maximuma 2017-ben 178 500 forintra nő - írta a csaladtamogatasok.hu.

Ha hasznos volt, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk