?> /kekhirek/semmibol-feltunt-aszteroida-szaguld-a-fold-fele/ Semmiből feltűnt aszteroida száguld a Föld felé | szmo.hu
hirdetés

KÉK HÍREK

Semmiből feltűnt aszteroida száguld a Föld felé

Halloween napján kerül a legközelebb hozzánk, de a tudósok számításai szerint nem kell tartani becsapódástól.

Link másolása

hirdetés

Ekkora idegen objektum 9 éve nem került ennyire közel a Földhöz, mint a most frissen felfedezett aszteroida, amely október 31-én száguld majd el bolygónk mellett. A 2015 TB145 névre keresztelt űrszikla átmérője 280-620 méter között van, jelenleg 126 ezer kilométer per órával száguld felénk a világűrben.

A számítások alapján Halloween napján közelíti meg legjobban a Földet, ekkor körülbelül fél millió kilométerre, vagyis 1,3-szeres Hold–Föld-távolságra lesz tőlünk. A becsapódás veszélye tehát korántsem fenyeget, de ettől függetlenül nem mindennapi eseményről van szó.

A NASA szerint az aszteroida pályája elég furcsa jellegzetességeket mutat, főleg ez az oka, hogy csak szűk két hete vették észre először. Az űrsziklát szabad szemmel nem fogjuk látni, kizárólag távcsővel lesz megfigyelhető.

A legutóbbi hasonló eset 2006 júliusában történt, ekkor mindössze 1,1-szeres Hold–Föld-távolságra haladt el mellettünk egy szintén tekintélyes méretű aszteroida. A legközelebbit pedig 2027 augusztusa környékén várhatjuk, ez ráadásul 1 Hold–Föld-távolságon belül halad majd el bolygónk mellett.

Oszd meg a hírt, ha érdekes volt!

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk