„Semlegesíteni fogja a vírust” – saját fejlesztésű gyógyszer a láthatáron a koronavírus ellen

Magyar gyógyszer áll fejlesztés alatt a koronavírus ellen, amelytől a szakemberek azt remélik, hogy a különféle mutációk ellen is védelmet nyújt majd.

Link másolása

Új magyar gyógyszerben reménykedhetünk, amely a koronavírus mutációi ellen is sikerrel veheti fel a harcot. "Ez egy antitesthez hasonló gyógyszer lesz, legalábbis abban, hogy semlegesíteni fogja a vírust" - mondta a Szeretlek Magyarországnak Dr. Kacskovics Imre, immunológiai professzor, az ELTE Természettudományi Kar dékánja.

A szervezetünkben az immunrendszer ismeri fel a koronavírus tüskefehérjét, majd úgynevezett antitesteket kezd termelni, amik a szervezetben mindenhol, így a vérben és a tüdőben is megjelennek. Amikor a vírus behatol, ezek az antitestek hozzákapcsolódnak a vírus tüskéjéhez, ezáltal meggátolják, hogy a vírus a sejtek felszínén lévő receptorhoz kapcsolódjon, és a sejteket megfertőzze. Ez azért nagyon fontos, mert a vírus viszonylag kis számban kerül az ember szervezetébe, majd ezeken a receptorokon keresztül bejut a sejtekbe, ott elszaporodik, egy vírusból ezer lesz, ezerből millió, és napok alatt egy általános vírusos fertőzés alakul ki az egész szervezetben. Ezalatt a fertőzött sejtek is elpusztulnak, ill. belőlük olyan molekulák szabadulnak fel, amelyek beindítják a gyulladásos folyamatokat. Ezt a folyamatot gátolják meg akár a védőoltás hatására kifejlődő antitestek, vagy az újabban alkalmazott COVID-19 specifikus terápiás monoklonális antitestek is.

"A mi gyógyszerünk az antitesthez hasonló abban az értelemben, hogy ez is a tüskefehérjéhez kötődik és semlegesíti a vírust. Abban más, hogy a mi gyógyszerünk egyik része a sejt felszínén lévő receptor szintetikusan előállított verziója, amihez ez a vírus kötődik. Tehát a sejtfelszíni receptort tartalmazza, és hogyha mi sokkal többet juttatunk be az ember szervezetébe ebből a mesterségesen létrehozott molekulából, mint amennyi a sejtek felszínén található, akkor a vírus ehhez az általunk létrehozott hatóanyaghoz fog nagy eséllyel kapcsolódni, nem pedig a sejtekhez. A gyógyszer másik része pedig stabilizál, ezáltal akár hónapokig védi a szervezetet a COVID-19 ellen.”

Az ilyen típusú gyógyszerek a legfejlettebbek közé tartoznak, biotechnológia eljárással lehet ezeket előállítani. "Ez egy viszonylag nagy méretű fehérjemolekula, és ezért mesterséges körülmények között, akár több ezer literes sejttenyészetben, bioreaktorokban lehet előállítani ezt a hatóanyagot, amelyet infúzióval lehet a megfertőződött beteg szervezetébe juttatni."

A kezdetek

"Tudunk arról, hogy a világon két-három cég is hasonló fejlesztést indított el, amelynek alapötletét 2020. februárban egy amerikai kutató publikálta. ITM-NKFIH támogatással azért kezdtünk hozzá már tavaly márciusban ehhez a gyógyszer fejlesztéshez, hogy ebből a hatóanyagból mielőbb legyen Magyarországon is, és segítsen a magyar fertőzöttek kezelésében. A hatóanyag fejlesztése a kezdetektől egyetemi és ipari résztvevők szoros együttműködésével valósul meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont, mint egyetemi, és a Richter Gedeon Nyrt., ill. ImmunoGenes Kft., mint ipari partnerek együttesen biztosítják, hogy jelen esetben nem csupán egy kutatólaboratóriumi kísérletről van szó. Az eredeti molekulát igyekszünk még hatékonyabbá és szabadalmaztathatóvá tenni.

A Richter Gedeon Nyrt. szakértőinek köszönhetően a kiindulástól kezdve a gyógyszeripari minőségbiztosítás és eltökélt piacra vitelhez szükséges gyógyszer forgalomba hozatali feltételek figyelembevétele jellemzi a munkát. Ezt jelzi az is, hogy hazai és külföldi szakértők bevonásával már zajlik annak a törzsanyagnak az előkészítése, amit hamarosan az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) részére nyújtunk be.”

Jelenleg az állatkísérletek folynak.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk