hirdetés

Romlott, kukacos ételeket kaptak a gyerekek a muronyi óvodában

A szülők már régóta panaszkodnak az ételre, de február óta nem sok minden változott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. október 18.

hirdetés

Több hónapja panaszkodnak a szülők, hogy nem megfelelő a gyerekek étkeztetése a Békés megyei Muronyban. Legutóbb fekete végű sültkrumplit kaptak a gyerekek, az erről készült fotót el is küldte az egyik anyuka az RTL Híradónak.

Volt, hogy döglött kukacot találtak az ételben, de a szülők szerint olyan is előfordult, hogy az étel romlott volt.

A Híradót nem engedték be az óvodába forgatni, a vezetővel, Czikkelyné Fodor Tündével is csak a polgármesteri hivatalban találkozhattak. A vezetőnő állítja, hogy már jelezte a problémát, ennél többet nem tud tenni, erre az egyik hivatalnok csak annyit mondott, hogy az ő felelőssége, ha kiosztja a romlott ételt. A vezetőnő azt mondta, a pedagógusok minden esetben kiválogatták a rossz részeket.

Az ebédszállításért felelős vállalkozó végig jelen volt a forgatáson, de az ügyvédje tanácsára nem nyilatkozott. Fekete Ferenc polgármester szerint még nem indokolt a váltás, de ha a többség máshogy fog szavazni a képviselőtestület csütörtöki ülésén, ahova a szülőket is meghívják, akkor ígérete szerint megteszik a megfelelő lépéseket. Az ülésig az óvoda vezetőjét szabadságolják.

Az RTL riportja:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Órákkal a kivégzés előtt haladékot kapott a halálra ítélt amerikai nő

A halasztás azt jelentheti, hogy Lisa Montgomeryt jó eséllyel ki sem fogják végezni. Mert mire erre sor kerülne, már beiktatják a halálbüntetés-ellenes Joe Bident, aki megkegyelmezhet neki.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Magyar idő szerint kedd éjfélre tűzték ki Lisa Montgomery kivégzését. Montgomery az egyetlen, szövetségi siralomházban lévő nő. A nő horrorfilmbe illő gyilkosságot és csecsemőrablást követett el, amiért 2004-ben ítélte halálra a bíróság. Megfojtott egy nyolc hónapos várandós kismamát, kivágta belőle a magzatot, és elrabolta a gyereket, aki túlélte a tragédiát.

Kivégzését először december 8-ra tűzték ki, ám ezt a bíróság elhalasztotta, miután ügyvédei elkapták a koronavírust. Ezután a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Igazgatóság vezetője, Michael Carvajal tűzte ki az újabb időpontot január 12-re.

Azonban kevesebb mint 24 órával a kitűzött időpont előtt egy szövetségi bíró halasztást rendelt el

- írja a CNN. A lap szerint

James Hanlon arra adott haladékot, hogy tarthassanak még egy meghallgatást azzal a céllal, hogy eldöntsék, Montgomery megfelelő állapotban van-e a kivégezéshez.

hirdetés

A meghallgatás dátumát egyelőre nem tűzték ki. Ez pedig azt jelentheti, hogy a nőt jó eséllyel ki sem fogják végezni. Ugyanis abban az esetben, ha a meghallgatás után úgy döntenek, Montgomery kivégezhető, az amerikai elnök még mindig megkegyelmezhet neki. A halasztás miatt a döntés már az új elnök, Joe Biden kezében lesz. Ő pedig ellenzi a halálbüntetést.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Eltörte az udvarukba betévedő kölyökkutya lábát egy 18 éves fiú Bátonyterenyén

A bíróság felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a fiatalt.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Salgótarjáni Járásbíróság azt a fiatal férfit, aki csonttörést okozva bántalmazott egy kölyökkutyát - írja közleményében az Ügyészség.

A 18 éves vádlott bátonyterenyei ingatlanának udvarára tavaly június közepén egy nap alatt többször is betévedt egy féléves kölyökkutya, amelyet a férfi az utolsó alkalommal a hátsó lábainál fogva nagy erővel áthajított a kapun.

A kutya a ház előtti betonútra csapódott, és jobb hátsó lábán combcsonttörést szenvedett.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a fiatalember ellen állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

A 18. életévét az elkövetéskor épp csak betöltő fiú beismerte tettét. A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően nyolc hónap, végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a vádlottat, és kötelezte az eljárás során felmerült 30.700 Ft bűnügyi költség megfizetésére is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Kilenc napig fogva tartották és verték lakótársukat, hogy megszerezzék a 8 milliós örökségét

A zsarolók végül közel 6 millió forinthoz jutottak hozzá, de már elkapták őket a rendőrök.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Elfogtak egy párt Budapesten, akik kilenc napig fogva tartotották két lakótársukat a közös albérletükben, miután egy kihallgatott beszélgetésből megtudták, hogy egyiküknek nyolcmilliós öröksége van - közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Még tavaly decemberben zárták be a két férfit az albérletbe, többször bántalmazták és gáz- és riasztófegyverrel, kalapáccsal és baltával fenyegették őket, hogy megszerezzék az örökséget. Végül közel 6 millió forinthoz jutottak hozzá.

A kispesti rendőrök január 7-én délután a XVIII. kerületben fogták el a 26 éves K. Sándort és barátnőjét, a 23 éves H. Máriát, akiket zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt hallgattak ki gyanúsítottként, majd őrizetbe is vették őket. A bíróság január 10-én rendelte el letartóztatásukat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Kizuhant a tizedikről egy 23 éves lány, de túlélte, most intenzíven ápolják

A lány nagyjából 30 métert zuhant, egy fa lombjára érkezett először.
A címkép illusztráció: Unsplash/Ben Allan - szmo.hu
2021. január 12.

hirdetés

Kizuhant egy szegedi panelház 10. emeleti ablakából egy 23 éves nő Szegeden - írja a Bors. A lány csodával határos módon túlélte a zuhanást, jelenleg intenzív osztályon ápolják.

A lap információi szerint a lány nemrég költözött el a szüleitől, boldog volt, amikor sikerült albérletet találnia és úgy tűnt, egyedül is megállja a helyét az életben.

Szerdán eddig tisztázatlan körülmények között zuhant a mélybe az ablakpárkányról. A 10. emeletről nagyjából harminc métert esett, ám szerencséjére egy fa lombjára érkezett először, ami okozott sérüléseket, de egyben lassította is a zuhanást

- jegyzi meg a Bors.

A lapnak az egyik szemtanú az mondta:

"éppen a szobámban voltam, amikor hallottam egy tompa puffanást. Ijesztő látvány volt a fiatal lány a földön fekve. Szerencsére a mentők hamar a helyszínre érkeztek, és stabilizálták az állapotát".

A Bors a családhoz közel álló forrásból úgy értesült, hogy a lány még kórházban fekszik.

hirdetés

"Szerencsére az orvosoknak sikerült stabilizálniuk D. állapotát. Több súlyos sérülést is szenvedett. A családját természetesen megviselték a történtek, főleg, mivel a koronavírus-járvány miatt most még bemenni sem tudnak hozzá a kórházba, mert látogatási tilalom van" - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő ismerős, aki nem tudja pontosan, hogy mennyire súlyosak a lány sérülései.

"Annyit tudok, hogy életben van, és különböző vizsgálatokat végeznek rajta"

- tette hozzá.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a Borsnak azt mondta: az esettel kapcsolat­ban nem merült fel olyan körülmény, amely miatt eljárást indítottak volna.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: