KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Rászorulók a kapták világhírű magyar karácsonyfát

Elbontották a Hello Wood tűzifából épített karácsonyfáját. A 150 mázsányi fát rászoruló családokhoz szállítják.

Link másolása

Ahogy a legtöbb családnál ezekben a napokban bontják a feldíszített fákat, ugyanúgy lebontották az elmúlt hetek egyik legnagyobb feltűnést keltő fáját is.

fajo2

fajo4

fajo1

Fotók: Fekete Dániel/MÖS

A Hello Wood csapata a Design Terminállal és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva 2014 adventjén különleges karácsonyfát épített a budapesti Erzsébet téren. A 4,5 méter széles, 11 méter magas installáció 5000 db, több mint 150 mázsányi tűzifából épült meg.

Ilyen volt a fa:

fajovolt2

fajovolt3

Fotók: Vargha Márk és Dömölky Dániel

Az ötletgazdák és a támogatók elmondták, hogy eredményesen valósult meg a kitűzött kettős cél. A tervezők szándéka egyrészt az volt, hogy olyan karácsonyfát állítsanak a budapesti közösségnek, amely

nem csupán látványos, de az egymásra figyelést és a szolidaritás fontosságát is szimbolizálja.

A szervezők elmondása szerint a figyelemfelhívás mellett kitűzött második cél is maradéktalanul megvalósult. A bontást követően több budapesti rászoruló család számára is kézzelfoghatóvá vált a szolidaritás. Az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével első körben 3 rászoruló családhoz kerültek az építőanyagnak használt fahasábok, a későbbiekben pedig további 10 család részesül a jelentős, a tél végéig kitartó adományból.

Hazai és nemzetközi siker:

Korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, hogy a nemzetközi sajtó is felfigyelt a projektre.

A számtalan látogató, a tömérdek mennyiségű fénykép és videó, a közösségi posztok, illetve a lájkolók magas száma is mind azt igazolja, hogy sokakhoz eljutott az üzenet. Nemcsak hazai, hanem nemzetközi körökben is osztatlan sikert aratott a különleges karácsonyfa.

Közel 200 helyen jelent meg cikk az Adományfáról a külföldi művészeti és építészeti szaksajtóban. Többek között: Archdaily , The Creators Project (9 Artists Take On the Future of Christmas Trees), Ausztrál Design Intézet, Yahoo News, My modern met, Archinect, Inhabitat, Feel Desain, URDesign.

A felsorolást kezdő Archdaily posztja több mint 8600 lájknál, illetve több mint 1100 megosztásnál jár. (Összehasonlításképpen a "Top 50 Houses of 2014" poszt 6000, az Apple építészeknek készült applikációja pedig 7000 lájkot kapott.)

A különleges építészeti alkotásról persze nem csak angolul, hanem többek között oroszul, ukránul, portugálul, koreaiul, kínaiul, olaszul, spanyolul, törökül, hollandul, franciául, illetve lengyelül is beszámoltak.

Ha neked is tetszett az ötlet, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk