/kekhirek/ot-embert-mentettek-ki-velencei-to-ujraelesztes-balaton/
hirdetés

Öt embert kellett kimenteni Velencei-tóból, egy embert újraélesztettek a Balatonon

A Velencei-tónál a hirtelen felerősödő széllökések és az erős hullámzás miatt kerültek bajba.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2018. július 22.


Link másolása

hirdetés

A vízi rendőrök a Velencei-tó Hosszú-tisztás elnevezésű vízterületéről mentettek ki 2018. július 21-én délután három fiatalt - írja a police.hu.

A 18 éves mosonmagyaróvári lakos és két társa SUP deszkával próbált a partra jutni, viszont

a nagy szél és az erős hullámzás miatt önerejükből ez nem sikerült.

Az intézkedő rendőrök a bajba jutott személyeket szolgálati kisgéphajójukba segítették és a strandeszközzel együtt az agárdi kikötőbe vitték őket.

Szintén ugyanezen a területen egy sodródó vitorlás csónakra lettek figyelmesek, mely két fővel a fedélzetén próbált partközelbe jutni.

hirdetés

A vitorlás csónak hajóvitorlája elszakadt és az erős szélben önerőből képtelenek voltak partot érni,

ezért az egyenruhások a vízi járművet vontára vették, és annak 45 éves és 46 éves remeteszőlősi utasával együtt a közeli kikötőben épségben biztonságba helyezték.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata pedig arról számolt be, hogy szombaton pár perccel hat óra után a balatonfenyvesi szabad strandon egy szolgálatát éppen befejező vízimentő értesítette a központot, hogy

egy férfi rosszul lett a parton.

Egy laikus már akkor megkezdte az újraélesztést, miután a férfinek ekkor már sem keringése, sem légzése nem volt.

Azonnal a helyszínre indult a VMSZ Sürgősségi Mentőhajója, amely alig negyed óra múlva megérkezett a beteghez. Közben egy mentőgépkocsi is kiért, akik bekapcsolódtak az újraélesztésbe. A férfi keringése helyreállt, nem sokkal később a légzése is normalizálódott, de tudata csak percekkel később tért vissza.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk