KÉK HÍREK

Összeütközött két villamos a Boráros téren

Öt ember megsérült, egy súlyosan, a sofőrt hosszan próbálták kiszabadítani. Valószínűleg az egyik Combino belehajtott a másikba hátulról.

Link másolása

Összeütközött két villamos a Boráros térnél a 4-es, 6-os vonalán, írta meg a Telex olvasói információk alapján.

A BKK a Facebookon kiírta, hogy a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között nem, a 6-os villamos pedig a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között nem közlekedik. A lap kérdésére a rendőrséghez irányították őket, hozzátették, hogy a pótlóbuszok járnak.

A Katasztrófavédelem írja, hogy a tűzoltók a Petőfi hídon, a Boráros tér közelében, a pesti hídfő lejárójánál mentést végeznek, két villamos ráfutásos balesetet szenvedett a hídon, az ütközés után mindkét villamos leszaladt a sínekről.

Az olvasók fotóin az látszik, hogy az egyik Combino belehajtott a másikba hátulról. A baleset este háromnegyed 9 és 9 óra körül történhetett, több tűzoltó és egy mentőautó is a helyszínen volt. A VEKE azt írja, hogy hatan sérültek meg a balesetben, a sofőr pedig könnyebben. A két villamos a Széll Kálmán tér felé tartó irányban szaladt egymásba egyelőre ismeretlen okból - írta a lap.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egyszerre hat gyereket gázolt el egy ittas férfi Erdélyben, egyikük meghalt
Az elkövető nemcsak ivott a tragédia előtt, de jogosítványa sem volt.

Link másolása

Részegen, a gyalogátkelőn gázolt el hat gyereket egy autós Erdélyben, a Hunyad megyei Petrozsényban – adta hírül a Főtér.hu romániai magyar hírpotál.

Az áldozatok egyike olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen kellett újraéleszteni, a többieket is kórházba kellett szállítani.

Később a Hunyad megyei rendőrség azt közölte: az egyik elgázolt gyerek belehalt sérüléseibe.

A gázoló elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamarosan rábukkantak Aninósza városában. Megszondáztatták, és kiderült: a 19 éves fiatalember ittasan vezetett, a leheletében literenként 0,81 milligramm alkoholt mutatott ki a szonda. Arra is fény derült, hogy még jogosítványa sincs, ennek ellenére száguldozott részegen az autóval a város utcáin.

Az elkövető ellen már gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik büntetőeljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Gond nélkül tolták ki a tolvajok a lopott áruval megpakolt bevásárlókocsit a siófoki áruházból – videó
A négyfős banda ezt háromszor is megcsinálta, amivel közel 800 ezer forintos kárt okoztak.

Link másolása

Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így

megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.

Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.

Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.

Ezzel a módszerrel,

három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.

Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.

A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk