/kekhirek/negyedszerre-is-kihallgatnak-a-nyolceves-kislanyt/
hirdetés

KÉK HÍREK

Negyedszerre is kihallgatnák a nyolcéves kislányt

Szexuális zaklatás áldozata lett, a sorozatos vallomástétel miatt képtelen feldolgozni az átélt traumát.

Link másolása

hirdetés

Nyolcéves kislányt hallgatnának ki negyedszerre az ellene elkövetett szexuális zaklatás ügyében - írja a Helsinki Figyelő. Noha a három korábbi alkalommal részletesen, világos információkat adva beszélt arról, mi történt vele, mindent elmondott, amit lehetett, a vallomásokat pedig hangfelvétel formájában is rögzítették a jegyzőkönyvön túl. Ennek ellenére azonban most újra hatóság elé kellene állnia, az édesanyja azonban ezt minden eszközzel megpróbálja megakadályozni.

Elmondása szerint a kislányt nemcsak a vele történtek, de azok folyamatos felidézése is, a sorozatos kihallgatások annyira megviselték, hogy pszichológus segítségére szorul. Amikor megtudta, hogy ismét hallani akarják a vallomását, sírógörcsöt kapott.

A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogsértő, ahogyan eljárnak a kislány ügyében. Mivel az elkövető (aki nem először tett ilyet, sőt, már börtönt is kapott érte) már a helyszínen beismerő vallomást tett, az áldozatéra már nem is lett volna szükség, kiváltotta volna azt. A büntetőeljárásról szóló törvény ugyanis kimondja, hogy gyermekkorú személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható.

Ezen kívül a nyolcéves áldozat különleges bánásmódot igénylő sértettnek minősül, lévén kiskorú, tehát a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozóknak a lehető legnagyobb kímélettel kellene eljárnia az ügyben - talán a negyedszeri kihallgatás nem tartozik feltétlenül ebbe a kategóriába. A törvény egyébként lehetővé teszi, hogy ügyészi indítványra a rendőrségi kihallgatások helyett a kislányt közvetlenül a nyomozási bíró hallgassa meg; így eleve elkerülhető lett volna, hogy újra és újra, eddig három különböző hatóság kérésére kelljen felidéznie a vele történt traumát.

Via Helsinki Figyelő Blog

hirdetés

Ti mit gondoltok az ügyről? Írjátok meg nekünk kommentben!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk