VIDEÓK

Megható film a magyar hospice-gyerekekről

Képek nagyon beteg kicsik boldog perceiről. A Szemem Fénye Alapítványnak most Rád is szüksége van! Ha megnézed, megérted, miért.

Link másolása

A Dóri Ház Magyarország első gyermekhospice szolgáltatása. A nagyon beteg gyerekeknek és szüleiknek segítenek a legnehezebb időkben. Például azoknak a szülőknek, akik a nap 24 órájában otthon gondozzák gyermeküket, és szeretnék egy rövid időre kipihenni magukat. Vagy azoknak, akik hónapokig tartó kórházi ellátás után most tanulják, hogyan is fogják a gyermeküket otthon ápolni. És azoknak is, akiknek halálos beteg gyermeküktől kell elköszönniük.

A szülők és a gyerekek tapasztalt szakemberektől kapnak segítséget a legnehezebb órákban. Ez a munka hallatlan empátiát és elkötelezettséget kíván. És nehéz szavakat találni arra, mennyit jelent.

Sok-sok személyes történetet találtok IDE KATTINTVA, a szakmai háttérről pedig ITT OLVASHATTOK egy mélyinterjút.

A Szemem Fénye Alapítvány most a Ti segítséteket kéri!

"El tudják képzelni, mennyi erőfeszítésre van szükség havi hét millió forint előteremtéséhez? Ennyi pénz kell ugyanis havonta a Szemem Fénye Alapítvány szolgáltatásainak (Dóri Ház, gyermekbeteg-szállítás) biztonságos működtetéséhez. A tartalékaink elfogytak, így most az Önök segítségére is számítunk!

A hazai civil szférára - beleértve a Szemem Fénye Alapítványt is - általánosan jellemző, hogy késő ősztől tavaszig kapja a legtöbb támogatást. A nyári hónapok alatt szinte teljesen leállnak az adományozások. A magánemberek nyaralnak, a családoknak nem marad jótékonyságra fordítható pénze, a nagyvállalatok döntéshozói éves szabadságaikat töltik, így nincs, aki az esetleges támogatások felett rendelkezzen. A működésünkhöz szükséges forintokra viszont nagyobb szükségünk van ilyenkor, mint az év bármely más szakában!

A súlyos, gyógyíthatatlan beteg gyermeket nevelő családok is pihenni szeretnének, így a Dóri Házban ekkor folyik a legnagyobb a munka. Paradox a helyzet, hisz miközben támogatás nem érkezik hozzánk, költségeink a többszörösére növekednek. Gondoljuk végig a tényeket! A gyermekhospice-ban lakók számával párhuzamosan emelkednek a rezsi kiadásaink, a terapeuták és az ápolószemélyzet bér-, és járulékköltségei, több élelmiszerre, mosószerre, gyógyszerre van szükségünk. Sokak szemében félreértésre adhat okot a hír, hogy az állami finanszírozás április elejével megindult. Az első havi állami támogatásunk összege - nyolcezer-egyszáz forint, - nem játszik komoly szerepet a havi költségvetésünkben, és nem segít a jelen helyzeten. (viszont fontos és nélkülözhetetlen lépcsője volt a jövőbeni állami finanszírozásunknak)

A biztonságos hónapokat jelentő személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása októberben kerül csak kiutalásra. Ezért most az Önök segítségét kérjük, hisz az átmeneti anyagi nehézségeink megoldásában társadalmi összefogásra számítunk! Amennyiben úgy érzik, szívesen támogatnák céljainkat, így a Dóri Ház gyermekhospice szolgáltatását, és a súlyosan beteg gyermeket nevelő családok tehermentesítését, kérjük, álljanak nemes céljaink mellé!

Támogatásaikat a Szigetvári Takarékszövetkezetnél vezetett 50800111-11083762-es bankszámlaszámunkra küldhetik vagy a PayU szolgáltatáson keresztül online is megtehetetik. A befolyt adományokról folyamatos tájékoztatást adunk."

Ha fontosnak érzed ezt az ügyet, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Calidora: Én már nem című dalát a szerző saját élete ihlette
Oberritter Dóra első magyar nyelvű dalát szeptemberben mutatta be.

Link másolása

A fiatal énekesnő nem csak remekül gitározik, hanem saját dalokat is ír. Szepesi Zsolt segítségével most bemutatta egyik szerzeményét.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Így emlékezett meghalt riporterére a Fókusz
Fürge Anett tévés karrierjének emlékezetes, számára kedves pillanatok felidézésével búcsúznak a kollégák.

Link másolása

Hétfőn lett volna negyvenegy éves az RTL Klub riportere, Fürge Anett. A Fókusz riportere péntek este otthon hunyta le örökre a szemét. Édesanyja és férje mindvégig mellette volt. Anett évek óta daganatos betegséggel küzdött.

Ahogy az RTL Klub honlapján írják:

Úgy tudta megmutatni a világunkat, ahogy csak kevesen képesek, humorral, együttérzéssel, hatalmas szívvel. Utolsó riportját állatmentőkről forgatta, egy hete láthatták a Fókuszban. Van úgy, hogy minden szó kevés kifejezni, amit érzünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk