KÉK HÍREK

Meg akarta tudni, kivel csalta meg a felesége, ezért bezárta, és vascsővel verte az unokaöccsét, hogy elárulja

Megfenyegette, hogyha nem mondja el, akkor elássa őt a kertbe. A kalocsai férfi a telefonját is elővette és követelte unokaöcsétől, hogy mondja a kamerába a szeretők névsorát.

Link másolása

Jelenleg is letartóztatásban van az a 45 éves férfi, aki a gyanú szerint bezárta unokaöccsét a garázsba, leültette egy székre, és vascsővel bántalmazta, hogy vallomást csikarjon ki belőle - írt a apolice.hu.

Bejelentés tett a Kalocsai Rendőrkapitányságra egy helybéli nő idén szeptember 21-én, hogy élettársát bántalmazta és kifosztotta a rokona.

A sértett a rendőröknek elmondta, hogy nagybátyja aznap délután áthívta magához és garázsrendezésre hivatkozva becsalta a melléképületbe, majd rázárta annak ajtaját. Ezután faggatni kezdte, hogy felesége kivel szűrte össze a levet, amíg ő börtönben volt, de a rokon nem tudott válaszolni a kérdésre.

Nagybátyja ekkor ingerült lett, leültette őt egy székre, és megfenyegette, hogyha nem mondja el, amit hallani szeretne, akkor elássa őt a kertbe. A férfi a telefonját is elővette és követelte unokaöcsétől, hogy mondja a kamerába a szeretők névsorát. Az ijedt rokon továbbra sem volt együttműködő, ezért vascsővel lábon vágta, majd arcon ütötte vallatója. A sértettben ekkor tudatosult, hogy nincs választása, ezért eleget tett zsarolója kérésének. A bántalmazó ezután az ajtóhoz rángatta, majd kihajította rajta a sértettet.

A férfi csak ekkor vette észre, hogy az incidens során kiesett zsebéből a tárcája, benne a pénzével és az irataival. Azonban hiába kérte rokonától, hogy adja vissza az értékeit, nem járt sikerrel. A kalocsai rendőrök pár órán belül elfogták és őrizetbe vették a 45 éves helybéli férfit. A gyanúsítottat kifosztás bűntett miatt kihallgatták a nyomozók.

A férfi jelenleg is letartóztatásban van. A nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és vádemelést javasolnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egyszerre hat gyereket gázolt el egy ittas férfi Erdélyben, egyikük meghalt
Az elkövető nemcsak ivott a tragédia előtt, de jogosítványa sem volt.

Link másolása

Részegen, a gyalogátkelőn gázolt el hat gyereket egy autós Erdélyben, a Hunyad megyei Petrozsényban – adta hírül a Főtér.hu romániai magyar hírpotál.

Az áldozatok egyike olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen kellett újraéleszteni, a többieket is kórházba kellett szállítani.

Később a Hunyad megyei rendőrség azt közölte: az egyik elgázolt gyerek belehalt sérüléseibe.

A gázoló elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamarosan rábukkantak Aninósza városában. Megszondáztatták, és kiderült: a 19 éves fiatalember ittasan vezetett, a leheletében literenként 0,81 milligramm alkoholt mutatott ki a szonda. Arra is fény derült, hogy még jogosítványa sincs, ennek ellenére száguldozott részegen az autóval a város utcáin.

Az elkövető ellen már gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik büntetőeljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Gond nélkül tolták ki a tolvajok a lopott áruval megpakolt bevásárlókocsit a siófoki áruházból – videó
A négyfős banda ezt háromszor is megcsinálta, amivel közel 800 ezer forintos kárt okoztak.

Link másolása

Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így

megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.

Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.

Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.

Ezzel a módszerrel,

három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.

Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.

A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk