KÉK HÍREK

Már a németek is a hősként ünnepelt magyar tollaslabdázóért kampányolnak

A sportvilág összefogott, hogy Sárosi Laura kijuthasson a riói olimpiára.

Link másolása

A sportvilág egy magyar lánynak drukkol, hogy kijuthasson a riói olimpiára. Szabályszerű kampányba fogtak érte.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a magyar tollaslabdázó, Sárosi Laura fair play díjat érdemlő módon viselkedett a franciaországi Európa Bajnokságon.

Ellenfele a német Karin Schnaase volt, akinek cipője meccs közben elszakadt, így nem folytathatta volna, és az érvényes szabályok szerint arra se nyílt volna lehetősége, hogy szünetet kérve új cipőt szerezzen. A magyar versenyző könnyen megszerezhette volna a győzelmet azzal, hogy egyszerűen kivár. Sárosi Laura azonban a saját tartalékcipőjét adta oda az ellenfelének, hogy az folytathassa a játékot.

laura

A mérkőzés azért volt fontos, mert az EB-n több pontot lehet kapni a világranglistára, ami alapján eldől az olimpiai indulók kiléte. A Sárosi Laurát üldöző észt versenyző, Kati Tolmoff a mérkőzést követően legyőzte az ötödikként rangsorolt német Olga Konont, aki Schnaase sikerével elvesztette esélyét arra, hogy megelőzze honfitársát, ezzel kvótát érő helyre kerüljön. Így az észt sportoló Sárosi Laura elé fog kerülni a csütörtöki, mindent eldöntő rangsorban.

"A német szövetség fair play-díjra fogja javasolni Laurát, s mindent bevet, hogy szabadkártyát kapjon az olimpiára - mondta el Csorba József, a magyar szövetség elnöke.

"
Mi nagyon örülünk neki, hogy Laura így döntött.

Ezzel egyrészt bebizonyította, hogy milyen nagyszerű sportember, másrészt ráirányította a sportágunkra a figyelmet." A reménykedés pedig még tart, hiszen a nemzetközi szövetség három helyet még ki fog osztani, Sárosi pedig az első szabadkártyát érő helyen fog állni a csütörtöki világranglistán.

"
Őszintén mondom, nagyon megérdemelné Laura, aki nagyon sokat tett az egész sportág elfogadottságáért és szépségéért sportszerű gesztusával, amely maximálisan összhangban van az olimpiai eszmével.

Csorba József elmondása szerint több másik mellett még a német szövetség is lobbizik azért, hogy a magyar lány kijuthasson az olimpiára. A németek ezen kívül fair play díjra is jelölik Sárosit. Az elnök nagy reményeket táplál, hogy sikerrel járnak és Laura megkapja majd a szabadkártyát, hiszen tette nagy visszhangot keltett és tökéletesen megfelel az olimpia szellemiségének. Reméljük, sikeres lesz a lobbi és láthatjuk a tollaslabdázót Rióban. A nemzetközi szövetség május második felében dönt a három kiadó helyről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk