A terézvárosi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki csütörtök délelőtt két lövést adott le egy vegyi anyagot kilövő fegyverrel, a Nyugati téren – írja a Rendőrség honlapja.
Csütörtökön délelőtt 11 óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy
valaki a Budapest VI. kerületében a Nyugati téren a villamosmegállóban kétszer rálőtt egy férfira.
A kerületi járőrök a Bűnügyi Bevetési Osztály, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen négy percen belül elfogták a lövöldöző férfit, aki a nála lévő fegyverhez hasonlító tárgyat a rendőröknek átadta. A helyszínen megállapították, hogy az eszköz egy vegyi anyagot tartalmazó, folyadéksugár-kilövő eszköz.
A 43 éves férfit a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az eset során senki nem sérült meg.
Részegen, a gyalogátkelőn gázolt el hat gyereket egy autós Erdélyben, a Hunyad megyei Petrozsényban – adta hírül a Főtér.hu romániai magyar hírpotál.
Az áldozatok egyike olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen kellett újraéleszteni, a többieket is kórházba kellett szállítani.
Később a Hunyad megyei rendőrség azt közölte: az egyik elgázolt gyerek belehalt sérüléseibe.
A gázoló elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamarosan rábukkantak Aninósza városában. Megszondáztatták, és kiderült: a 19 éves fiatalember ittasan vezetett, a leheletében literenként 0,81 milligramm alkoholt mutatott ki a szonda. Arra is fény derült, hogy még jogosítványa sincs, ennek ellenére száguldozott részegen az autóval a város utcáin.
Az elkövető ellen már gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik büntetőeljárás.
Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.
A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így
megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.
Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.
Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.
Ezzel a módszerrel,
három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.
Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.
A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.