hirdetés

KÉK HÍREK

Louis C. K. bevallotta, hogy nőket zaklatott, és megbocsáthatatlan, amit tett

A magyar származású, amerikai komikust öt nő vádolta meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. november 11.

hirdetés

Az Emmy-díjas Louis C. K. pénteken közleményt adott ki, melyben elismerte, hogy valóban szexuálisan zaklatott nőket.

Előzőleg a New York Times írta meg, hogy öt nő vallomása szerint a komikus a szemük előtt maszturbált.

Louis C. K. levelét az AP adta közre. Ebben ezt írta:

"A történetek igazak. Abban az időben azt mondtam magamnak, hogy amit tettem, rendben volt, mivel sosem mutattam meg (a péniszem) egy nőnek sem anélkül, hogy rákérdeztem volna előbb, lehet-e. Ez is gáz."

"Később azonban megtanultam, hogy ha valaki fölött hatalmad van, nem lehet azt kérni tőle, hogy nézze (a péniszed). Ez ugyanis kínos számukra. Azért volt hatalmam e nők fölött, mert csodáltak. Én pedig felelőtlenül használtam ezt a hatalmat."

hirdetés

C. K. megbánta tettét, nem akar elfutni előle, de igyekszik tanulni a történtekből.

"Nincs az egészben semmi, amit megbocsáthatnék magamnak. Mindezt össze kell egyeztetnem azzal, aki vagyok. Ami semmiség ahhoz képest, amekkora feladat e nők előtt áll."

A zaklatási ügy miatt a komikus új filmjének a bemutatóját a mozi terjesztője lemondta, és közölte, hogy egyáltalán nem tűzik műsorra az I Love You, Daddy-t. A film forgatókönyvírója, rendezője és egyik főszereplője is maga a komikus. Az előzetesek után a kritikusok egy része azt mondta, hogy felkavaróak benne a szexről szóló gondolatok. Egyes jelenetek pedig már akkor egyfajta reakciók voltak a C. K.-ról már korábban is keringő pletykákra.

A komikus egy interjúban azt nyilatkozta alkotásáról, hogy "a kényelmetlen igazság az, hogy sosem lehet tudni. Senkit sem ismerhetsz igazán. Ha egy dolgot akarok kiemelni ebből a filmből, az az, hogy senkit sem ismerhetsz."

Forrás: hvg.hu, Fotó forrása: YouTube


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk