KÉK HÍREK

Lebuktatta magát: rendőrt hívott a drogkereskedő, mert lenyúlták a szexoldalon rendelt lányok

Lopás miatt hívott rendőrt egy férfi belvárosi lakásába, ahonnan kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt vitték el.

Link másolása

Egy 21 éves férfi 2022. március 19-én reggel kihívta a rendőröket, mert egy szexuális szolgáltatást kínáló weboldalról az otthonába invitált nő és vele érkező társa meglopták őt – állítása szerint amíg kiment a szobából, addig pénztárcájából eltűnt 160 ezer forint.

A kiérkező rendőrök nemcsak a bejelentőt és a két nőt, hanem jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagokat is találtak a lakásban. A jelenlévők mindannyian beismerték, hogy nem sokkal korábban kábítószert fogyasztottak - ezt a tényt gyorsteszt is igazolta - írta a police.hu.

A lakásban tartott kutatás során többek között digitális mérleget, simítózáras tasakokat, valamint kiporciózva összesen bruttó 46 gramm növényi törmeléket (feltehetően marihuánát) és bruttó 26 gramm fehér színű kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A lefoglalt anyagokat az eljárás során szakértő bevonásával vizsgálják.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a 21 éves és 25 éves nőt lopás, illetve kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A drogfogyasztást mindkettejük elismerte, a lopást viszont tagadták.

Sz. Tibort kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, érdemi vallomást nem tett. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és letartóztatást kezdeményeztek. A két nő szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
5 magyar is felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára
A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét kérik a hatóságok.
Címlap: police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Öt magyar férfi is felkerült az Europol Most Wanted körözötti listájára. Korábban arra nem volt példa, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött szerepeljen a legkeresetteb bűnözők listán – írja a Police.hu.

Idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött személy profilja került fel a Most Wanted oldalra. Ezek között olyan keresett személyek szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus, illetve emberölés miatt köröznek.

Erre a listára került fel öt olyan férfi, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztálya már évek óta keres.

- írja a rendőrség az oldalán.

A magyar bűnszervezethez köthető nyomozás még 2020-ban indult. Ennek során 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, melyek egymással párhuzamosan folytatták drogterjesztő tevékenységüket. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. A tagjai mind a marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, akik pedig Hajdú-Bihar megyében bonyolították titkos drogüzleteiket.

A Bács-Kiskun megyei high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítani a KR NNI debreceni nyomozóinak, s kettőt közülük el is fogtak. Öt személy ellen pedig belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A Ledöntheted őket - #GameOver szlogenű akció keretén belül a bűnszervezetek felfedése érdekében akár név nélkül, egy tippel is lehet segíteni az Europol munkáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Eltűnt egy 30 éves brit nő Budapesten
Bartram Christina Francest nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága nagy erőkkel keresi Bartram Christina Frances brit állampolgárt, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — közölte a Rendőrség honlapja.

A 30 éves nő 2022. szeptember 28-án a hajnali órákban a VII. kerületből távozott ismeretlen helyre.

Bartram Christina Frances körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Barna haja hosszú, göndör, a szeme kék. Bal szeme mellett piercinget hord, jobb csuklója és bal alkarja tetovált. Eltűnésekor sárga tornacipőt, fekete mintás hosszú zoknit, hálós harisnyát, fekete, csípőig érő kabátot, sárgás-zöld pólót és rózsaszín, szőrös kalapot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a 30 éves nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Link másolása
KÖVESS MINKET: