Kisfiával együtt akart meghalni egy anya, ezért karambolozott – súlyosabb büntetést kértek rá

A nő szándékosan áttért a szembesávba, majd lassítás nélkül nekiment egy másik autónak. Felfüggesztett börtönt kapott, és 5 évre eltiltották a vezetéstől, de a főügyészség szerint kevés az 5 év.

Link másolása

Súlyosítaná a Győri Fellebbviteli Főügyészség annak a nőnek a büntetését, aki kocsijával szándékosan áttért a másik sávba és ott összeütközött egy szemből érkező autóval.

Az ítélet szerint az anya 2017. május 5-én a gyermekével a kocsiban közlekedett, a kisfiú hátul, biztonsági gyermekülésben utazott.

A nő öngyilkos akart lenni, ezért elhatározta, hogy nekihajt egy másik autónak. Ezért a 85-ös főúton legalább 114 km/h sebességgel haladt, majd áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba.

A szemből érkező kocsi vezetője ezt észlelte, lassított és a jobb oldali útpadka felé kormányozta az autóját. A nő azonban

lassítás nélkül nekihajtott, aminek következtében a kocsija többször átpördült és az oldalára borult.

Az anya és 5 éves gyermeke – köszönhetően annak, hogy mindketten használták a biztonsági övet – 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A vétlen sofőr sérülést ugyan nem szenvedett, de az autója totálkáros lett. Ha nem lassított volna és húzódott volna jobbra a kocsijával, frontális ütközés következett volna be, melynél nem zárható ki a halálos eredmény .

A nő pszichiátriai betegsége súlyos fokban korlátozta őt abban, hogy a cselekménye következményeit felismerje és ennek megfelelően cselekedjék.

A Győri Törvényszék a 2022. június 2-án kihirdetett ítéletében a nőt minősített emberölés kísérlete és rongálás miatt 2 év börtönbüntetésre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A börtönbüntetés végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet a nő és a védője tudomásul vette, míg az ügyész a közúti járművezetéstől eltiltás tartamának az emelése érdekében jelentett be fellebbezést.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a nő több közlekedési szabályt is megszegett, ezzel mások életét szándékosan veszélyeztette, ezért indokolt a hosszabb tartamú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabása. Azt is közölték, hogy a felfüggesztés időtartama alatt szükséges figyelemmel kísérni, hogy a nő az előírt orvosi kezeléseken részt vegyen, s ez pártfogó felügyelet elrendelésével biztosítható.

Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódsz, ezt az oldalt ajánljuk figyelmedbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
5 magyar is felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára
A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét kérik a hatóságok.
Címlap: police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Öt magyar férfi is felkerült az Europol Most Wanted körözötti listájára. Korábban arra nem volt példa, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött szerepeljen a legkeresetteb bűnözők listán – írja a Police.hu.

Idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött személy profilja került fel a Most Wanted oldalra. Ezek között olyan keresett személyek szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus, illetve emberölés miatt köröznek.

Erre a listára került fel öt olyan férfi, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztálya már évek óta keres.

- írja a rendőrség az oldalán.

A magyar bűnszervezethez köthető nyomozás még 2020-ban indult. Ennek során 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, melyek egymással párhuzamosan folytatták drogterjesztő tevékenységüket. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. A tagjai mind a marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, akik pedig Hajdú-Bihar megyében bonyolították titkos drogüzleteiket.

A Bács-Kiskun megyei high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítani a KR NNI debreceni nyomozóinak, s kettőt közülük el is fogtak. Öt személy ellen pedig belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A Ledöntheted őket - #GameOver szlogenű akció keretén belül a bűnszervezetek felfedése érdekében akár név nélkül, egy tippel is lehet segíteni az Europol munkáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Eltűnt egy 30 éves brit nő Budapesten
Bartram Christina Francest nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága nagy erőkkel keresi Bartram Christina Frances brit állampolgárt, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — közölte a Rendőrség honlapja.

A 30 éves nő 2022. szeptember 28-án a hajnali órákban a VII. kerületből távozott ismeretlen helyre.

Bartram Christina Frances körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Barna haja hosszú, göndör, a szeme kék. Bal szeme mellett piercinget hord, jobb csuklója és bal alkarja tetovált. Eltűnésekor sárga tornacipőt, fekete mintás hosszú zoknit, hálós harisnyát, fekete, csípőig érő kabátot, sárgás-zöld pólót és rózsaszín, szőrös kalapot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a 30 éves nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk