KÉK HÍREK

Kamionok rakományát dézsmálta meg egy 14 éves fiú az abonyi vasútállomáson

A fiú a rendőröknek elmondta, hogy 2019. óta járja éjszakánként az abonyi vasútállomást, ahol a vagonokon szállított kamionok rakterét üríti ki. Az ötletet két felnőtt ismerőse adta neki.
police.hu - szmo.hu
2022. február 06.


Link másolása

Nem mindennapi esetről számolt be a Police.hu. A rendőrök egy január 31-én éjszaka történt lopás tettesei után nyomoztak, ám a nyomozás egy 2020-as, és egy 2021-es ügyben is elvezetett a gyanúsítottakhoz. Az egyik elkövető egy 14 éves fiú, két társa felnőtt.

A tavalyi és a tavalyelőtti lopás alkalmával egy-egy kamion ponyváját tették tönkre, kipakolták a rakomány egy részét, majd elmenekültek. Később azonban kiderült, hogy a zsákmány egy részét elhagyták, ezt a rendőrök találták meg.

Legutóbb 15 kamion ponyváját vagdosták ki, háromban találtak értékesíthető cuccokat, 10 karton mosogatószer és öt karton autóápolási termék hiányzott a raktérből. De a korábbi alkalmakkor is vitték, amit találtak: ágyneműhuzatot, sportcipőt, táplálékkiegészítőt, paplant. A három bűncselekménnyel okozott több százezer forintos lopási kár mellé jóval tetemesebb rongálási kár is társult.

A rendőrök már korábban is gyanították, helybeli tetteseket kell keresniük, a szerelvények „lekövetése” valószínűtlennek tűnt, azok alkalomszerűen álltak meg Abonyban. Hiába tettek meg mindent, a két korábbi ügyben akkor nem sikerült tettest fogni. Egész eddig, ugyanis mostanra már olyannyira körvonalazódott, ki lehet a tettes, hogy a rendőrök bekopogtak egy tanyára.

A 14 éves fiút elfogták és előállították. A fiút a kihallgatáson az elé tárt bizonyítékok hatására belátta, nincs értelme tagadni, ezért beismerő vallomást tett. Később meg is mutatta hogyan csinálta.

Állítása szerint 2019. óta járja éjszakánként az állomást és üríti ki a vagonokon szállított kamionok rakterét. Ugyanakkor nem ő az ötletgazda, korábban felnőtt ismerősei mutatták meg, hogy lehet „jó dolgokra” szert tenni. A korábbi alkalmak kapcsán ugyanakkor nem is vonhatnák felelősségre, meg tavaly november előtt még gyermekkorú volt, azaz nem büntethető.

A fiú otthonában feltehetően hasonló cselekményeiből származó tárgyakat foglaltak le a rendőrök, több izzókészletet és 1225 darab díszkitűzőt – ezeken nagy valószínűséggel nem sikerült túladnia.

A 14 éves fiún kívül két abonyi férfit is kihallgattak a nyomozók. A testvérek „szakmája” - a gyanú szerint - megegyezik a fiúéval, az ő lakásukon is találtak vélelmezhetően vasúti dézsmából származó tárgyakat. Kihallgatásukon mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsítottakkal szemben lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben vizsgálják, hogy a három gyanúsított összefüggésbe hozható-e további lopásokkal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
25 évig volt halálsoron ártatlanul, alig két évvel a szabadulása után agyonlőtték
Az amerikai férfi összesen 31 évig ült rács mögött, 29 éves korától 61 éves koráig. Hat ember meggyilkolásával vádolták meg tévesen.

Link másolása

Még nincs két éve annak, hogy végre szabadulhatott a börtönből az ártatlanul halálra ítélt amerikai férfi, már véget is ért az élete - írja az UNILAD.

Christopher Williams 29 éves korában került rács mögé, miután hat ember megölésével gyanúsították meg.

Végül négy esetben felmentették, kettőben viszont bűnösnek találták, és kivégzésre ítélték. A Philadelphia Inquirer nevű lap szerint a férfi ügye egy kártyavárra épült, amelyben hamis tanúskodás és rengeteg fel nem tárt bizonyíték is szerepet játszott.

Williams végül 61 éves koráig ült börtönben, 25 évig halálsoron volt. Hiába kért kártérítést az államtól, pechjére Pennsylvania azon kevés amerikai államok egyike, amelyek nem adnak kártérítést a jogtalanul bebörtönzöttek számára.

Szabadulása óta asztalosként dolgozott, emellett pedig kiállt olyan rabok mellett, akikről azt gondolta, hogy hozzá hasonlóan tévesen ítélték el őket. Azt remélte, hogy elindíthatja saját programját, amellyel segíthet a börtönből szabadultaknak visszailleszkedni a társadalomba. Sajnos azonban ezt az álmát nem valósíthatta meg.

A 62 éves férfit ugyanis múlt pénteken délután fejbe lőtték, amikor kiszállt egy autóból egy temetőben. Éppen egy volt elítélt temetésén vett részt, amikor megölték.

A lövés után kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta, fél órával később halottnak nyilvánították. Williams-nek mindössze 22 hónap jutott az életből a szabadulása után.

Fia, Christopher azt mondta, édesapja megtanította arra, hogyan legyen jobb ember, és abban is segített neki, hogy jó apa legyen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Gond nélkül tolták ki a tolvajok a lopott áruval megpakolt bevásárlókocsit a siófoki áruházból – videó
A négyfős banda ezt háromszor is megcsinálta, amivel közel 800 ezer forintos kárt okoztak.

Link másolása

Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így

megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.

Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.

Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.

Ezzel a módszerrel,

három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.

Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.

A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Meglátogatta a beteg babáit a kórházban, hazafelé zaklatni kezdte egy csapat férfi a brit anyát
Egyikük letépte a nő ruháját, majd fogdosni kezdte. A rendőrség szemtanúkat keres.

Link másolása

Egy brit nő éppen egy kórházból tartott hazafelé, ahol a beteg babáit látogatta meg, amikor az utcán zaklatni kezdték - írja a Daily Mail.

Az eset még november 30-án délután történt az angliai Hullban. A nő éppen az Anlaby Roadon sétált, amikor egy csapat férfi beszólt neki és azt akarták, hogy emelje fel a ruháját. Ezután az egyik férfi követte őt a Park Street hídon át, aki

a gyanú szerint megragadta a fenekét, és elszakította a ruháját.

A férfi ezután egy közeli benzinkút irányába menekült.

"Bár a nő nem szenvedett fizikai sérülést, az eset felrázta és megijesztette. Továbbra is kiemelt ügyként vizsgáljuk a történteket, mert nem toleráljuk a lányok és nők ellen irányuló erőszakot" - nyilatkozta Tiffany Strudwick rendőr, a nyomozás vezetője.

A helyi rendőrség közzétett egy biztonsági kamerás felvételt, amelyen olyan személyek szerepelnek, akik a nyomozók szerint segíthetnek a támadók előkerítésében. A felvétel alapján keresik őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Többször földhöz vágta csecsemőjét egy plázában, egy szolgálaton kívüli rendőr is szemtanúja volt
Nagyon gyorsan elkapták a miami férfit.

Link másolása

Letartóztattak egy férfit hétfőn Miamiban, miután egy szolgálaton kívüli rendőr szemtanúja volt, ahogy többször földhöz vágta négyhónapos kislányát egy miami Walmartban – közölte a Yahoo News.

A szolgálaton kívüli rendőrnő több részletet elmesélt az ügyről a sajtónak. Mint mondta,

délután négy óra körül többen azt állították, hogy egy férfit láttak, aki több alkalommal is a földre dobta csecsemőjét. Amikor közelebb ért, maga is szemtanúja volt az esettnek

Az apa ezután egyszerűen otthagyta a gyereket, de hamarosan visszatért. A járókelők közül ekkor már sokan sikoltoztak és segítségért kiabáltak. A rendőrtiszt végül őrizetbe vette a férfit, és újraélesztette a kisbabát, aki előtte nem mutatott életjeleket.

A tettest korábban már többször letartóztatták kokain birtoklásáért illetve fegyveres rablásért. A férfi a rendőrősön azt mondta, csak egyszer és véletlenül ejtette el a csecsemőt.

A 31 éves apát gyerekbántalmazás miatt vették őrizetbe, de 5000 dollár óvadék ellenében egyelőre szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk