KÉK HÍREK

Ismét elítélték Zalatnay Cinit

Megszületett a jogerős ítélet az üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás miatt indított eljárásban.

Link másolása

Újra bíróság elé kellett állnia Zalatnay Saroltának, immár másodfokon üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás miatt. Az ügyészség súlyosbító indítványa után különös visszaesőként hoztak ítéletet kedd délelőtt. Olyan nagy volt a médiaérdeklődés Zalatnay pere iránt, hogy a kiírt tárgyalótermet egy nagyobbra kellett cserélni - írta meg a 24.hu.

Zalatnayt folytatólagosan elkövetett csalás miatt másodfokon jogerősen 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, 3 évre felfüggesztve.

A döntést egyórás tárgyalás és másfél órás tanácskozás után hozta meg a Budapest Környéki Törvényszék.

Az énekesnő mellé egy pártfogót is kirendeltek, így tehát kötelezően felügyelet alatt kell állnia a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt, továbbá a perköltséget is ki kell fizetnie.603947_536556999705722_1559796001_n

Cini azért került a bíróság elé, mert korábban 1 millió 900 ezer forint kölcsönt kapott Abonyi Mónikától, de a vád szerint sem módjában, sem szándékában nem állt visszafizetni ezt a pénzt. Abonyi az említett összeget polgári úton követelheti vissza tőle.

Az ítélethozatal előtt az énekesnő a bíróságnak elmondta, hogy ő mindig bevállalta, ha valamit rosszul csinált, most is törlesztett volna, ha igaz lenne a sértett állítása, de szerinte nem az. Valamint kérte annak figyelembevételét is, hogy a 12 évvel ezelőtt ügyében már letöltötte a büntetését, így annak nincs köze a mostani perhez.

Cini egyébként első fokon is másfél év börtönt kapott három évre felfüggesztve.

Ha érdekesnek találtad a hírt, kattints a megosztásra:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera a Bécsi úton
A felvételen látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak, egy férfi mégis úgy döntött, átkel az úton.

Link másolása

A Szépvölgyi út és a Bécsi út kereszteződésében, a villamostól indult el egy középkorú férfi az út másik oldalára. A piros jelzés ellenére is lelépett az úttestre, ahol elütötte egy nagy sebességgel érkező fehér autó. A Bp-i Autósok Közössége megtudta, hogy

a férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították, miután több métert repült.

Az alábbi videót csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánljuk megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

22 éves, ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben
Gáspár Győző is megemlékezett róla a közösségi oldalán, ugyanis jó viszonyban van B. Tamás családjával.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

A 22 éves férfi április 9-én, dél körül sodródott le a 16-os főút Zagyvaszántóhoz közeli szakaszáról. A Porsche sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Bp-i Autósok portál azt írja, egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt az áldozat.

“Szomorú szombat ez a mai nap… szomorú, mert a kedves barátunk elvesztették egyetlen gyermeküket!

Apaként felgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni… 22!!!Sajnos Neked csak ennyi adatott Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan!” - írta Gáspár Győző a Facebookon, ahová képet is feltöltött az áldozatról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Büntetőfékezett egy kisteherautós egy 40 óvodást szállító busz előtt Szentendrén
Az ovisok kirándulni indultak. Szerencsére mindegyikük be volt kötve, így senki sem sérült meg.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2022. április 07.


Link másolása

Óvodásokat szállító autóbusz előtt fékezett be egy kisteherautó Szentendrénél - számolt be róla a police.hu.

A kisteherautó a Dobogókői útról szeretett volna jobbra kanyarodni Budapest felé a 11-es útra, a busz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe.

A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, nem tudott időben megállni, a kisteherautónak ütközött.

Mindkét jármű megsérült.

Az autóbuszon 40 kisgyerek utazott öt óvónő kíséretében, a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti lurkóknak és vigyázóiknak nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet.

Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”.

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Egy, az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Arra is kitért, a külső sáv előttük járműmentes volt, a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Felhozták a jósvafői barlangban elhunyt búvár holttestét
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a balesetet szenvedett búvár megtalálásáért folyó művelet vasárnap rendkívüli esemény nélkül befejeződött.
Forrás: TEK/MTI - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Azt írták, hogy a jósvafői Kossuth-barlangban április 3-án eltűnt barlangi búvár utáni kutatás, megtalálása, felszínre hozatala és a művelet technikai biztosítása rendkívüli körülmények között történt.

Kiemelték, hogy a művelet koordinálását végző Terrorelhárítási Központ szakemberei a barlangi- és búvármentő szakemberekkel végig a lehető leggyorsabb, de a legbiztonságosabb végrehajtást szem előtt tartva működtek együtt a helyszínen.

Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, tűzoltóbúvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja múlt vasárnap szabadidejében hajtott végre tervezett feltáró merülést, amely közben eltűnt.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János köszönetét fejezte ki a mentésben közreműködőknek. A közlemény szerint a műveletben 18 szervezet, mentőszolgálat, egyetem és cég vett részt.

A címlapképen az látható, ahogy a TEK fõigazgatója (középen) koordinálja a Kossuth-barlangban eltûnt búvár utáni kutatási mûveletet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: