KÉK HÍREK

Így reagált a Jahn Ferenc kórház a bejáratánál hagyott epilepsziás kismama esetére

Rossz bejáratnál volt a beteg, a mentőporta állt, a portás pedig nem aludt.

Link másolása

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főbejárata előtt kapott epilepsziás rohamot csütörtökre virradóra egy harminc év körüli, négy hónapos terhes nő. Több mint húsz percig feküdt az utcán, mert hiába kérték, nem küldtek hozzá mentőt, a főbejárat pedig zárva volt.

A teljes történetet itt olvashatod el, ha még nem tetted.

A kórház közleményben reagált az esetre; a következőeket állítják:

Először is, tudvalevő, hogy éjjel nem a főbejáraton lehet bemenni a kórházba, a mentőporta áll nyitva 23 és hajnali 4 óra között. Ezt kihelyezett tájékoztatók is tisztázzák.

Emellett a kórház szerint nem igaz az a híresztelés, hogy a portás aludt. "A biztonsági őr a szolgálati naplóban feljegyzést készített az eseményről, és az alkalmazott járőrellenőrző-pontok is igazolják a biztonsági szolgálat szabályszerű működését" - írták. A kórház mindenre kiterjedő vizsgálatot kezdeményezett, "amely után megállapítható, hogy veszélyeztető, illetve kórházi kezelést indokló állapot gyanúja nem merült fel.

"
Sajnálatos módon megállapítható továbbá, hogy egy ismert epilepsziás beteg esetében epilepsziás roham bármikor bekövetkezhet.

- írták a közleményben, melynek teljes szövegét is közöljük:

A napokban megjelent híresztelésekre reagálva – mely szerint egy beteg csütörtök hajnali 2 óra környékén a kórház épülete előtt epilepsziás rohamot kapott, ám nem tudott bejutni a kórház főbejáratán – a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház a következő tájékoztatást adja:

A Dél-pesti Kórházban a betegbiztonság fenntartása, illetve a hatékony vagyonvédelmi kötelezettségek teljesíthetősége érdekében az évek óta kialakított intézményi- és gyakorlati rend szerint éjjel 23:00 órát követően hajnali 4:00 óráig belépésre kizárólag a „mentő porta” áll a sürgősségi ellátást igénylő betegek, valamint a mentőszolgálat rendelkezésére, továbbá itt teljesít folyamatos jelenléttel szolgálatot a biztonsági őr is. A betegfogadási és belépési rendről megfelelő tájékoztatók kerültek kihelyezésre, ennek ismeretében vannak a területi ellátáshoz tartozó betegek – továbbá a mentőszolgálat, valamint a taxiszolgáltatók is.

A portaszolgálat írásbeli nyilatkozatában határozottan visszautasítja azon feltételezést, miszerint a főbejáratnál a portás aludt. A biztonsági őr a szolgálati naplóban feljegyzést készített az eseményről és az alkalmazott járőr ellenőrző pontok is igazolják a biztonsági szolgálat szabályszerű működését.

A Sürgősségi Osztályunkon megtörtént a beteg egészségi állapotának részletes, minden részletre kiterjedő, a szakmai előírásoknak megfelelő kivizsgálása, amely után megállapítható, hogy veszélyeztető, illetve kórházi kezelést indokló állapot gyanúja nem merült fel. A beteg ellátása megfelelő gondossággal, a szakmai előírások szerint történt. A beteg ismételt felvételét követően újra részletesen megvizsgálták, azonban rendkívüli helyzet akkor sem állt fent. Ezt követően a beteget – megfelelő tanácsokkal ellátva – kezelő orvosához irányították.

Sajnálatos módon megállapítható továbbá, hogy egy ismert epilepsziás beteg esetében epilepsziás roham bármikor bekövetkezhet.

Kiemelni kívánjuk továbbá, hogy a hatályos adatvédelmi rendelkezésekre való tekintettel, a beteg kifejezett írásbeli engedélye hiányában nem áll módunkban az egészségügyi ellátás részleteiről nyilatkozni.

Kérjük a fentiekben részletezett és a vonatkozó egészségügyi dokumentációban foglalt tényeknek megfelelő közlését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera a Bécsi úton
A felvételen látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak, egy férfi mégis úgy döntött, átkel az úton.

Link másolása

A Szépvölgyi út és a Bécsi út kereszteződésében, a villamostól indult el egy középkorú férfi az út másik oldalára. A piros jelzés ellenére is lelépett az úttestre, ahol elütötte egy nagy sebességgel érkező fehér autó. A Bp-i Autósok Közössége megtudta, hogy

a férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították, miután több métert repült.

Az alábbi videót csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánljuk megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
22 éves, ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben
Gáspár Győző is megemlékezett róla a közösségi oldalán, ugyanis jó viszonyban van B. Tamás családjával.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

A 22 éves férfi április 9-én, dél körül sodródott le a 16-os főút Zagyvaszántóhoz közeli szakaszáról. A Porsche sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Bp-i Autósok portál azt írja, egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt az áldozat.

“Szomorú szombat ez a mai nap… szomorú, mert a kedves barátunk elvesztették egyetlen gyermeküket!

Apaként felgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni… 22!!!Sajnos Neked csak ennyi adatott Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan!” - írta Gáspár Győző a Facebookon, ahová képet is feltöltött az áldozatról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Büntetőfékezett egy kisteherautós egy 40 óvodást szállító busz előtt Szentendrén
Az ovisok kirándulni indultak. Szerencsére mindegyikük be volt kötve, így senki sem sérült meg.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2022. április 07.


Link másolása

Óvodásokat szállító autóbusz előtt fékezett be egy kisteherautó Szentendrénél - számolt be róla a police.hu.

A kisteherautó a Dobogókői útról szeretett volna jobbra kanyarodni Budapest felé a 11-es útra, a busz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe.

A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, nem tudott időben megállni, a kisteherautónak ütközött.

Mindkét jármű megsérült.

Az autóbuszon 40 kisgyerek utazott öt óvónő kíséretében, a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti lurkóknak és vigyázóiknak nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet.

Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”.

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Egy, az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Arra is kitért, a külső sáv előttük járműmentes volt, a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Felhozták a jósvafői barlangban elhunyt búvár holttestét
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a balesetet szenvedett búvár megtalálásáért folyó művelet vasárnap rendkívüli esemény nélkül befejeződött.
Forrás: TEK/MTI - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Azt írták, hogy a jósvafői Kossuth-barlangban április 3-án eltűnt barlangi búvár utáni kutatás, megtalálása, felszínre hozatala és a művelet technikai biztosítása rendkívüli körülmények között történt.

Kiemelték, hogy a művelet koordinálását végző Terrorelhárítási Központ szakemberei a barlangi- és búvármentő szakemberekkel végig a lehető leggyorsabb, de a legbiztonságosabb végrehajtást szem előtt tartva működtek együtt a helyszínen.

Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, tűzoltóbúvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja múlt vasárnap szabadidejében hajtott végre tervezett feltáró merülést, amely közben eltűnt.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János köszönetét fejezte ki a mentésben közreműködőknek. A közlemény szerint a műveletben 18 szervezet, mentőszolgálat, egyetem és cég vett részt.

A címlapképen az látható, ahogy a TEK fõigazgatója (középen) koordinálja a Kossuth-barlangban eltûnt búvár utáni kutatási mûveletet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk