KÉK HÍREK

Herczeg Zoltánék elmentek kitakarítani a Szent János Kórházat, de végül az ottaniak nem kértek a segítségből

Egyeztettek, de mire odaértek, valaki már kitakarított helyettük.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2018. július 23.


Link másolása

Közösségi oldalán osztotta meg Herczeg Zoltán designer egyik legutóbbi, barátaival tervezett takarító-akcióját. A Szent János Kórház rettenetes állapotú teraszát szerették volna rendbetenni. Egyeztettek is az ottaniakkal, de mire odaértek, valaki már megcsinálta helyettük.

A csapat mégsem haragszik, inkább örülnek és további, hasonló akciókra biztatnak mindenkit.

Az esetet a tervező így írta le közösségi oldalán:

"Ezt nevezem én civil kurázsinak, így kell ezt csinálni!

Tamas Leber barátom kitalálta ugyanis, hogy kitakarítja a János kórház erkélyét, teraszát a nem'tom milyen belgyógyászati osztályon, hogy a betegek jó érzéssel tudjanak oda kimenni levegőzni, napfürdőzni, gyógyulni, ahogy egy európai kórházban szokás. Ami Európában már nem annyira szokás, hogy ez az erkély tele van szeméttel, madárürülékkel, kosszal, dzsuvával, retekkel.

Így Tamás élelmesen kitette a Facebook-oldalára, hogy néhány önkéntessel ő ezt a gondot tisztelettel megoldaná,

ha már az igen jól teljesítő magyar egészségügy sajnálattal nem bírja megoldani, bár erre fizetjük tudtommal a TB-t, vagy mi. Sok-sok meddő aztán mégis működő egyeztetés után a kórházzal, engedéllyel a kezünkben mentünk ma reggel öten a terasz kipucolására vödrökkel felmosóval, súrolóval, szivaccsal, viledával, ahogy szokás. Ám főszervezőnket váratlanul felhívta a kórházizgató ma reggel 8:20-kor, hogy mégse kérik, köszönik szépen a takarítást, a probléma megoldódott, a teraszok, erkélyek tiszták. Bár Tomi picit dölyfös maradt, hogy akár péntek este, egész hétvégén, vagy akár ma korábban is szólhattak volna, mert akkor nem vonulunk fel potyára öten, nem vásárolunk be egy halom cuccot ehhez, de ha már ott voltunk, megvitattuk a dolgokat a büfében, ami amúgy tiszta volt. Ezek szerint egy civil jóakaró fogott magának simán még négyet a közösségi média segítségével, amit aztán átvett még jónéhány hírportál is, hogy nemes akcióra készülünk,

majd mire oda került volna a sor, elhárult a probléma "magától".

Hát nem magától hárult el, hanem gondolom, mégis csak vér ciki lett volna a kórház vezetésére nézve, hogy öt olyan ember takarít helyettük, akik fizetik a tb-t rendesen, bár nem veszik igénybe az igénytelen szolgáltatást, de szolidaritást vállalnak a betegekkel, mert sose lehet tudni, mi mikor leszünk azok, és ugye tudjuk, jó tett helyébe jót várj! Ez a mese tanulsága, illetve még az, hogy így kell tenni, így kell akarni, így kell előre menni, így kell hazát építeni, így kell példát mutatni, és pontosan így mennek előre a dolgok. Akarat, jó szándék, civil kurázsi, közösségi média, promóció, tett, cselekvés, eredmény! Így vagy úgy! Nyilván megcsináltuk volna mi is, mert azért mentünk oda, de észbe kapott a vezetés és megcsinálták ők maguk, mielőtt még nagyobb blama lett volna. Végül is egyfajta nyomást gyakoroltunk mi öten egy egész, hatalmas, állami szervezetre.

Megoldódott. Győztünk. És győztek a betegek. Végeredményben a kórház is győzött, mert tiszta lett a placc. Win-win szitu.

A példából tanulva ugyanakkor természetesen továbbmegyünk. A hatalmas tettvággyal megáldott ötletgazda rendbe szeretné hozni a teljes hiátust, amiket ott tapasztalt, mert tenni akar, mert hisz. Folytatása következik! Én a Fehér Szalag Mozgalommal ugyanezt teszem, várom az önkénteseket, hogy építsünk együtt ugyanígy Hazát. Kezdhetnénk pl. egy jó kis bojkottal, polgári engedetlenséggel, adó be nem fizetéssel, a mészáros viktor, ill. orbán lőrinc féle komplexumok teljes bojkottjával, általános sztrájkkal, és még napestig sorolhatnám a hathatós eszközöket a hazug, tolvaj, hazaáruló, köztörvényes bűnöző "vezetőinkre", akik véleményem szerint szánt szándékkal pusztítják a magyar egészségügyet és oktatást, így a magyar népet. Ezt "véletlenül" ilyen szisztematikusan nem lehet, ezt ennyire ostoba, idióta, dilettáns módon sem lehet, így egyértelmű, hogy ami itt zajlik Magyarországon velünk, ez tudatos, szándékos, efelől szemernyi kétségem sincs. Kell a hely másnak. Kb. ennyi. Jó hely ez! Nagyon jó hely!

Hiszem, tudom, ha van kellő tömeg, tehetünk ez ellen, ez a fajta civil kurázsi működik, és csak ez működik!

Van tökünk, van tökötök magyarok??? Akkor álljunk fel végre és építsünk magunknak európai, élhető, szeretetteljes, fenntartható, működő, békés Hazát!

Gyerünk, nyomjuk, csináljuk!!! Ha Isten velünk, ki ellenünk?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk