KÉK HÍREK

Három órán át szenvedhetett a kivégzés alatt egy halálraítélt Amerikában

Nem találtak vénát a 49 éves gyilkosnál, mert minden erejével küzdött az életéért. Ezért csúszhatott órákat a kivégzés.

Link másolása

Emberi jogi aktivisták szerint minden idők leghosszabb amerikai kivégzését hajtották végre július végén Alabamában, írja a Mirror. Joe Nathan James halálos ítéletét július 28-án 18 órára tűzték ki, de csak három órával később hajtották végre. A 49 éves férfit végül 21 óra 27 perckor nyilvánították halottnak, emaitt az emberi jogi szervezetek szerint az elítélt „három órányi fájdalomnak” volt kitéve.

A férfi még 1994-ben tört be egy ismerőse lakásába, ahol lelőtte volt barátnőjét. A gyilkosság miatt 1996-ban ítélték halálra. Az áldozat családja egy idő után azt próbálta elérni a hatóságoknál, hogy kivégzés helyett életfogytiglani börtönbüntetést kapjon a férfi, de hiába.

A kivégzést követően az alabamai büntetés-végrehajtás tagadta, hogy bármi szokatlan történt volna James esetében. Később elismerték, hogy nehézségekbe ütközött a véna megtalálása. A boncolás során több szúrt sebet és vágást találtak a férfi karján, aki valószínűleg küzdött az injekció beadása ellen, emiatt le kellett szedálni.

A Reprieve US emberi jogi szervezet szerint az injekció beadását valószínűleg jóval azelőtt megkezdték, hogy a média képviselőit beengedték volna a terembe. A férfi azért nem szólalt meg a kivégzés alatt, mert elaltathatták, hogy vénát találjanak nála.

A 18 órára tervezett kivégzés helyett végül csak 20 óra 57 perckor engedték be a sajtó munkatársait a börtönbe. A férfi 21 óra 5 perckor állítólag megmozdította a karját, hét perccel később még lélegzett, végül 21 óra 18 perckor terelték ki a megfigyelőket.

A Reprieve US igazgatója igazgatója szerint a rabot három órányi kegyetlen szenvedésnek tették ki. Maya Foa úgy véli, hogy a most kiderült részletek ismét alátámasztják azt, hogy a halálos injekció brutális módszer, melynek szörnyű valóságát minden eszközzel próbálják elrejteni a közvélemény elől.

Az alabamai büntetés-végrehajtás álláspontja szerint szigorú protokoll mentén haladnak minden kivégzés során. Bizonyos esetekben a néhány perces folyamat akár órákat is igénybe vehet, de ilyenkor sem térnek el a lefektetett szabályoktól.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
5 magyar is felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára
A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét kérik a hatóságok.
Címlap: police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Öt magyar férfi is felkerült az Europol Most Wanted körözötti listájára. Korábban arra nem volt példa, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött szerepeljen a legkeresetteb bűnözők listán – írja a Police.hu.

Idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött személy profilja került fel a Most Wanted oldalra. Ezek között olyan keresett személyek szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus, illetve emberölés miatt köröznek.

Erre a listára került fel öt olyan férfi, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztálya már évek óta keres.

- írja a rendőrség az oldalán.

A magyar bűnszervezethez köthető nyomozás még 2020-ban indult. Ennek során 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, melyek egymással párhuzamosan folytatták drogterjesztő tevékenységüket. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. A tagjai mind a marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, akik pedig Hajdú-Bihar megyében bonyolították titkos drogüzleteiket.

A Bács-Kiskun megyei high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítani a KR NNI debreceni nyomozóinak, s kettőt közülük el is fogtak. Öt személy ellen pedig belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A Ledöntheted őket - #GameOver szlogenű akció keretén belül a bűnszervezetek felfedése érdekében akár név nélkül, egy tippel is lehet segíteni az Europol munkáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Eltűnt egy 30 éves brit nő Budapesten
Bartram Christina Francest nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága nagy erőkkel keresi Bartram Christina Frances brit állampolgárt, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — közölte a Rendőrség honlapja.

A 30 éves nő 2022. szeptember 28-án a hajnali órákban a VII. kerületből távozott ismeretlen helyre.

Bartram Christina Frances körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Barna haja hosszú, göndör, a szeme kék. Bal szeme mellett piercinget hord, jobb csuklója és bal alkarja tetovált. Eltűnésekor sárga tornacipőt, fekete mintás hosszú zoknit, hálós harisnyát, fekete, csípőig érő kabátot, sárgás-zöld pólót és rózsaszín, szőrös kalapot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a 30 éves nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk