/kekhirek/halottnak-tettette-magat-az-idos-ferfi-amikor-betortek-hozza-hogy-ne-verjek-tovabb/
hirdetés

KÉK HÍREK

Halottnak tettette magát az idős férfi, amikor betörtek hozzá, hogy ne verjék tovább

A gönci férfit az ágyneműtartóba tette a két rabló, majd pénzt loptak tőle.
hirdetés

Halottnak tettette magát, így megúszta a komolyabb sérüléseket egy idős férfi a Borsod megyei Göncön. Két férfi tört be hozzá múlt péntek éjszaka, akik berúgták a kulcsra zárt ajtót, így jutottak be a lakásába.

Ott az ágyra szorították az idős, mozgáskorlátozott lakót, többször fejen is ütötték. A kezével próbálta kivédeni az ütéseket, majd inkább mozdulatlan maradt és azt színlelte, hogy meghalt, így elkerülte a további verést.

Mivel a betörők azt hitték, tényleg halott, betették az idős férfit az ágyneműtartóba, majd 20 ezer forintot zsebre tettek és elmentek.

Az RTL Híradó meglátogatta a gönci férfit, akinek a háza még mindig fel van dúlva. Elmondta, hogy már félálomban volt, amikor rátörtek a betörők. Végig csendben voltak, egy szót sem szóltak, így nem tudta, mi volt a céljuk.

Van egy kutyája is, aki viszont nem tudta jelezni az idegenek érkezését, szerinte azért, mert paprikasprayvel lefújták.

hirdetés

A férfit úgy megütötték valamilyen tárggyal, hogy a feje és a keze is megsérült, be kellett kötözni. Hogy elkerülje a további támadást, halottnak tettette magát.

"Hiába mondtam nekik, hogy ne bántsanak, ütöttek tovább. Még a végén, amikor abbahagyták, megnyomkodtak, hogy élek-e, utána belöktek az ágyneműtartóba"

- mondta a 66 éves férfi.

Mivel nehezen mozog, órák teltek el, mire ki tudott kászálódni az ágy alól. Csak ezután vette észre, hogy kirabolták.

A két fiatal betörőt vasárnap tartóztatta le a rendőrség, és az is kiderült, hogy mindketten voltak már büntetve.

A Miskolci Járásbíróság kedden rendelte el a két gyanúsított letartóztatását egy hónapra. Velük szemben rablás miatt indult eljárás - ha bűnösnek találják őket, 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

Az RTL Híradó riportja:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk