/kekhirek/gyilkolasi-parancs-magas-helyrol/
hirdetés

KÉK HÍREK

Háborús veterán orosz ezredes az egyik salisbury méregkeverő – Moszkva tagadja

Lehullt a lepel a salisbury merénylet egyik elkövetőjéről.
hirdetés

A Novicsok néven ismert idegméreggel elkövetett merényleteknek egy halottja volt és hárman súlyosan megbetegedtek. És bár néhány héttel ezelőtt maga Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette ki tv-nyilatkozatában, hogy az ügy két gyanúsítottja civil, és nem a GRU, az orosz katonai hírszerzés emberei, most az egyikükről kiderült, hogy a különleges haderők, a Szpecnaz ezredese.

A 39 éves Anatolij Vlagyimirovics Csepiga az elitkommandóban szolgált 17 éven át, korábban Csecsenföldön és Ukrajnában is bevetették. 2014-ben megkapta az Orosz Föderáció Hőse címet. A legmagasabb orosz állami kitüntetést személyesen Putyin adta át neki, és ezzel még Csepiga egykori katonai iskolájának honlapja is büszkélkedik. Az ezredes Nagy-Britanniába viszont már Ruszlan Bosirov néven érkezett.

Csepigát a a Bellingcat brit oknyomozó portál buktatta le, nyilvános katonai adatok, lakónyilvántartások és útlevél-adatok alapján.

A Kreml Csepiga/Bosirovot és társát, akit Alekszandr Petrov néven ismernek egyelőre a brit hatóságok, „turistáknak” nevezte, akik a híres katedrálist akarták meglátogatni Salisbury-ben. Szeptember elején mindkettejük ellen vádat emeltek gyilkosság és gyilkossági kísérlet címén.

Mivel az egyik kiszemelt áldozat, a kettős ügynök Szergej Szkripal korábban szintén ezredesi rangot ért el az orosz katonai hírszerzésben, az elemzők szerint Csepiga személye és rangja is arra mutat, hogy a „legmagasabb helyről” kaphatta a parancsot.

hirdetés

A Kreml „nonszensznek” nevezte a Bellingcat állításait, míg az orosz állami sajtó, köztük a Pravda azt állította, hogy ezek a vádak részei annak a nyugati összeesküvésnek, amelyet árulók főztek ki. A Komszomolszkaja Pravda pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a portál által Bosirovval azonosított Csepiga életrajzában számos hiba van, kezdve a katonai iskola elvégzésétől későbbi állomáshelyeiig – írta a Daily Mail.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön manipulációnak minősítette a híreket.

"A Petrovval és Bosirovval kapcsolatos újabb álhírt közvetlenül Theresa May (brit miniszterelnöknek) az ENSZ Biztonsági Tanácsában a tömegpusztító fegyverek elmondott témájában elmondott, Oroszországot ismét meggyanúsító beszéde után dobták be a köztudatba. Bizonyíték nincs - ezért folytatják az információs kampányt, amelynek fő feladata a figyelem elterelése a fő kérdésről: mi történt Salisburyben? " - írta Facebook-bejegyzésében Marija Zaharova.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk