KÉK HÍREK

Válaszolt a Gundel a civileknek, hogy főznének-e olcsón egy kórháznak is

Civilek kértek segítséget a Gundeltől: ha a Miniszterelnökségnek olcsón szállítanak, segítsenek egy kórháznak is. Az étterem most válaszolt nekik.
Vultur Csaba - szmo.hu
2019. január 15.


Link másolása

Miután kiderült, hogy a Gundel milyen olcsó áron kínálja az ételeket a Miniszterelnökségnek, civilek levéllel fordultak az étteremhez, hogy a kórházaknak is főzzön menzaárakon. Ahogyan mi is beszámoltunk róla: úgy gondolták, lenne helye jó minőségű ételeiknek az egészségügyi intézményekben is.

A Segítség közvetítők nevű civilszervezet, amely többek közt azon dolgozik, hogy javuljon az egészségügy állapota, január 9-én kelt levelében azt ajánlotta a Gundelnek, összehoznák az éttermet valamely magyarországi kórházzal, ahol szintén igény lehet az étterem – ahogyan fogalmaznak – "gasztronómiai szempontból magas színvonalú, ugyanakkor kifejezetten jutányos árfekvésű szolgáltatásaira" - írták. A Gundel napokig nem válaszolt a civileknek.

Pár nappal e levél elküldése után, január 14-én megszólalt Peter Knoll, a Gundel ügyvezetője, aki 24.hu-nak nyilatkozva azzal indokolta az étterminél jóval alacsonyabb árakat: ha csak a menzára kerestek volna szolgáltatót, valószínűleg nem pályáztak volna a Miniszterelnökségnél, de egy nagyobb megbízás részeként már megéri az üzemeltetése. A menzán és a Gundelben lévő árkülönbségről is beszélt, amit azzal indokolt, hogy a Gundelben gyönyörű környezetben lehet étkezni, ezzel szemben a Karmelita egy önkiszolgáló étterem, ennek megfelelő adagokkal.

Még aznap válaszoltak a Segítség közvetítőknek is. Ezt írták a szervezet képviseletében hozzájuk forduló Pikó Andrásnak:

Tisztelt Pikó úr,

köszönjük megkeresését és közvetítői szándékát. Amennyiben pályázatot írnak ki egy konkrét vendéglátó egység üzemeltetésére, a Gundel étterem megfontolja, hogy részt vesz-e rajta.

Üdvözlettel,

Gundel Rezerváció

Pikó András lapunknak azt mondta: igazából nem is remélte, hogy a Gundel válaszol. Szerinte egy ilyen ismert étteremnek, amelyik ráadásul egy ennyire nagy presztízsű megbízást nyer el, értenie kellene, hogy a politika megosztja a társadalmat, tehát egy miniszterelnökségi menza üzemeltetése, ráadásul ilyen árképzéssel, sokak ellenérzését válthatja ki. Éppen ilyen helyzetben kellene mérlegelnie a cégnek a társadalmi felelősségvállalás fontosságát.

A szervezet képviselője úgy véli:

"ha a Gundel igent mondott volna, azt éreztük volna – és biztos vagyok benne, hogy az emberek is így éreznének –, hogy a Gundelnek helyén van a szíve. Én azt hiszem, hogy egy normális országban így gondolkodna egy cég vezetése".

"Készen állunk, hogy segítsünk összehozni őket egy olyan kórházzal, amelyiknek valóban szüksége volna ilyesfajta segítségre. Most a Gundel szerződésének ügyét csak a politika felől nézzük. Fontos lenne tudatosítani, hogy nem kell mindent így látnunk, lehet egyaránt fontos a presztízs, amit miniszterelnökségi menza jelent és a szolidaritás és együttérzés gesztusa által kiváltott tisztelet" - mondta. "Utóbbi fontos minta is lehet, ha a Gundel azt mondaná, hogy igen, segítek, a hiányt szenvedők felé fordulok, akkor

biztos vagyok benne, hogy más cégek is követnék a példáját.

Pikó azt is elmondta: tisztában vannak azzal, hogy az állami kórházaknak közbeszereztetési kötelezettségük van, nem rendelhetnek semmit, így ételt sem csak úgy. "Mi viszont egy olyan kórházhoz irányítanánk őket, ahol ilyen kötelezettség nincs. Az Oltalom Karitatív Egyesület ugyanis sok más mellett egy kórházat is működtet, ahol most is 50, nagyon rászoruló, beteg ember van. Nekik nagyon nagy segítség lenne egy ilyen gesztus" - mondta lapunknak a szervezet képviselője.

Nyitóképünk illusztráció - Pexels

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egy 11 éves kisfiú szájába akarta tenni a nemi szervét az egyik iskolatársa Borsodban
Az áldozat az eset óta nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni. A támadó másokat is bántalmazott már korábban, most előzetesbe került.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Egy buszmegállóban akarta megerőszakolni egyik 11 éves iskolatársát egy 14 éves fiú a Borsod megyei Ricsén - számolt be róla a Tények.

A fiúra többen is rátámadtak, egyikük a földre lökte, rátérdelt a mellkasára és megalázta azzal, hogy a szájába akarta tenni a nemi szervét. Az eset óta a 11 éves fiú nem volt iskolában és az utcára sem mer kimenni.

Édesanyja arról beszélt a Tényeknek, hogy a településen korábban is történt már ilyen, ugyanez a 14 éves fiú már másokat is bántalmazott, ezért büntetőeljárás van folyamatban ellene. A támadó szülei ráadásul megfenyegették őket Facebookon keresztül, miután a rendőrök letartóztatták az elkövetőt.

Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy a bíróság egy hónapra elrendelte a támadó letartóztatását, miután fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, illetve tartani kell attól is, hogy befolyásolná a sértettet, ezzel veszélyeztetné a bizonyítást. Emellett

egy korábbi szexuális cselekmény miatt már folyik vele szemben egy büntetőeljárás,

amely a bűnismétlés lehetőségét is reálissá teszi.

Az előzetes letartóztatásról szóló végzés még nem végleges, mert fellebbezést nyújtottak be ellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Mindent elvettek tőlem, beleroppantam” – mondta az egykori Fidesz-közeli milliárdos
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére.

Link másolása

A gyanúsítottak kihallgatásával kezdődött a bizonyítási eljárás a Fővárosi Törvényszéken a Széchenyi Bank-perben - írja a Blikk.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér Töröcskei Istvánra és feleségére, mivel számos gazdasági bűncselekménnyel vádolják a korábbi Fidesz-közeli üzletembert.

A lap beszámolója szerint a 73 éves Töröcskei kilenc év fegyházat kapott volna, ha már az előkészítő ülésen beismeri bűnösségét. De ezt nem tette meg, így akár 25 évet is kaphat.

Amikor a bíró a vagyoni helyzetéről kérdezte, azt mondta:

"Mindent elvettek tőlem (...) A pénzügyi csődbe magam is beleroppantam".

Nincs ingatlan a tulajdonában, nincs megtakarítása, de félmilliárd forint feletti tartozása van. A ház ahol él, a gyerekei nevén van.

A vallomásában azt mondta, hogy - noha ő próbálkozott - az állam nem volt érdekelt a Széchenyi Bank megmentésében. Szerinte “Az életemet tisztességesen éltem, a jövőben is tisztességesen fogom élni”.

Felesége, a másodrendű vádlott T. Zs. a védekezése egy részét sírva adta elő. Egyszer még a bíró meg is kérdezte, tartsanak-e rövid szünetet, de ezt az asszony nem kérte.

“A férjemmel mindig is tisztességesen éltünk, igyekeztünk a szabályok szerint vállalkozni. (...) Sem a bankból, sem a bank vállalkozásaiból családunk nem jutott vagyonhoz. Ellenkezőleg, gyakorlatilag tönkrementünk” - mondta el.

Szerinte “hiba volt a munkaszervezetet teljesen magára hagyni”, de bízott az ott dolgozó szakemberekben.

A milliárdos korábban résztulajdonosa volt a Hír TV-nek és a Magyar Nemzetnek, 2011-ben pedig a Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója is volt. Állítólag jó kapcsolata volt Simicska Lajossal is.

A bíróság hétfőn a 15 vádlottnak csak egy részét tudta meghallgatni. A többiek a következő tárgyalási napon, szeptemberben beszélhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Négy gyereke meggyilkolása miatt ítélték el, 20 év után most kegyelmet kapott „Ausztrália legdurvább női sorozatgyilkosa”
Kathleen Folbigget 40 év börtönre ítélték 2003-ban. Újabb vizsgálatok azonban igazolták ártatlanságát, így szabadon távozhatott.

Link másolása

20 év börtön után szabadon engedték az "Ausztrália legrosszabb női sorozatgyilkosának" nevezett nőt, miután Új-Dél-Wales állam kormányzója kegyelemben részesítette ártatlanságának igazolódása után.

Kathleen Folbigget 2003-ban börtönözték be négy gyermeke halála miatt, akik 1989 és 1999 között hunytak el.

Az első gyermek, Caleb mindössze 19 napig élt, a második Patrick pedig nyolc hónapos korában halt meg. A két évvel később született Sarah tíz hónapos volt, amikor elhunyt, míg a negyedik gyermeket, Laurát 18 hónapos korában érte a halál.

Folbigget végül 40 év börtönre ítélték a gyerekek meggyilkolása miatt 2003-ban. A nő végig tagadta bűnösségét és azt állította, hogy természetes okok miatt haltak meg a gyermekei.

Újonnan elvégzett vizsgálatok pedig végül őt igazolták: két gyermeke egy szívleállást okozó genetikai rendellenesség miatt halt meg, a harmadik pedig egy neurogén betegség miatt.

Michael Daley főügyész szerint ezek után kérdésessé vált az is, hogy a negyedik gyermek gyilkosság áldozatává vált volna, ezért arra kérte Margeret Beazley kormányzót, hogy adjon kegyelmet Folbiggnek, aki ezt a kérést teljesítette is, így azonnal távozhatott a nő a börtönből.

„20 éves megpróbáltatás volt ez számára. Jó egészséget kívánunk neki élete végéig"

- mondta a főügyész.

Egy 90 fős szakértői csapat korábban már szintén arra kérte levélben az ausztrál hatóságokat, hogy engedjék szabadon a nőt, miután az általuk elindított fellebbezést elutasították 2021-ben. Ebben ők is azzal érveltek, hogy valószínűleg genetikai rendellenességek okozták a gyerekek halálát.

(Forrás: Unilad)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek
A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk