hirdetés

KÉK HÍREK

Felfüggesztették az orvost, aki hálapénzt kért a császármetszés után

Vizsgálat indult a Semmelweis Egyetem orvosa ellen.
24.hu - szmo.hu
2017. március 06.

hirdetés

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a Semmelweis Orvostudományi Egyetem etikai vizsgálatot indított az egyik ügyeletes orvosa ellen, aki 160 ezer forintot kért egy kismamától a sürgősségi császármetszés után. A 24.hu szerint a SOTE Klinikai Központjának elnöke

azonnali hatállyal felfüggesztette az orvost, amíg belső vizsgálatot folytatnak ellene.

További tájékoztatást csak akkor fognak tudni adni, ha már lezárult a vizsgálat - közölte az Egyetem.

Az ügyben érintett kismama eredetileg a Másállapotot a szülészetben című Facebook-csoportban osztotta meg a történetét. Beszámolója szerint a SOTE II. számú klinikájának az egyik főorvosa 160 ezer forintot kért tőle a szülés után, arra hivatkozva, hogy a műtő bérleti díját és a műtőben lévő csapatot kell ebből kifizetnie.

A dolgot tetézi, hogy a kismama még csak nem is a saját betege volt, hanem sürgősségi császármetszést kellett végrehajtani rajta.

hirdetés

A Másállapotot a szülészetben csoport egyébként szerdára, vagyis nőnapra flashmobot szervez a hálapénz elleni tiltakozásból a Magyar Orvosi Kamara Szondi utcai székházához.

Címképünk illusztráció. Forrás: Pixabay


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk