/kekhirek/fagyizni-indult-a-tanar-a-diakjaival-viperas-tamadokat-kellett-megfekeznie/
hirdetés

KÉK HÍREK

Fagyizni indult a tanár a diákjaival, viperás támadókat kellett megfékeznie

Hatvanban, fényes nappal, a város főterén esett neki három férfi az egyik fiúnak, és az őt védelmező pedagógusnak.
hirdetés

Vádat emelt egy testvérpár ellen a Hatvani Járási Ügyészség, mert közösen bántalmaztak egy fiatalt, aki tanárával és osztálytársaival együtt a város főterén át a közeli fagyizóba igyekezett.

2017 októberében az egyik osztály tanulói tornaórán vettek részt egy hatvani szakképző iskolában. A diákok olyan lelkesen végezték a feladatokat, hogy a tanáruk jutalmul meghívta őket egy fagyira.

Délben mentek át a főtéren található közeli fagylaltozóba. Az egyik fiú közben zenét hallgatott. A téren állt egy férfi, akinek már korábban is volt konfliktusa a diákkal, és ekkor megint belekötött. Szóváltásuk ugyan abbamaradt, de a férfi testvére a fiú után ment, és többször is, minden ok nélkül megütötte.

A tanár ekkor a tanítványa védelmére kelt, de ketten együtt sem tudták megfékezni a verekedő férfit.

Ekkor ért a térre egy autóval a két férfi harmadik testvére, aki látva a dulakodást, kiszállt az autóból és egy teleszkópos bottal (viperával) megpróbálta leütni a diákot. Ám a vipera leesett a földre, és a tanár végül sikeresen leállította a verekedést, és távozásra szólította a három férfit. Ők fenyegetőzve távoztak.

hirdetés

Az ügyészség az elsőrendű vádlottat garázdaság vétségével, bátyját pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja.

Az ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az elsőrendű vádlottal szemben pénzbüntetést, míg a másodrendű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, és annak próbaidejére rendelje el a viperával támadó fiatalember pártfogó felügyeletét is - írta az Ügyészség.

Címlapkép: illusztráció, forrás: Google-maps


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk