A Rovatból

Erzsi cica a tonhalról is lemond egy jó ügy érdekében

Magyarország leghíresebb cicája, Erzsébet Fenevadova minden nap tonhalat vacsorázik, mégsem boldog. Rajongóinak azt is elmesélte, hogy miért.

Link másolása

Facebookon majd 50 ezren isszák a szavait, a könyve pedig - a Harry Pottert is megelőzve - bestseller lett. A szépséges brit ezüstcirmos, Erzsébet Fenevadova azonban nem csak macskás témákban nyilvánul meg. Most a Magyar Élelmiszerbank munkáját támogatja – nem is akárhogyan!

"Gergely soha nem érti, miért bámulok meredten magam elé, amikor megkapom a vacsorát. Ő azt várná el, hogy vessem rá magam a tonhalra, és tömjem be a cirmos arcomba, amilyen gyorsan csak lehet. De nem! Ilyenkor mindig az jár a bundás fejemben, hogy megfogtam az Isten lábát. Nekem ugyanis vacsora kerül a tányéromba, de nagyon sok gyereknek és családnak ez nem adatik meg. Ma Magyarországon a felmérések szerint több tízezer gyerek szó szerint éhezik, több mint 20 százalékuk pedig az EU-ban elfogadott szegénységi küszöb alatt él, és alultáplált”

– mesélte Erzsébet Fenevadova. "Az Élelmiszerbank jótékonysági programjához csatlakozva, arra szeretnélek kérni benneteket, hogy amit nekem és Gergelynek szánnátok - tonhal és egyéb finomságot - ajándékba, azt most ajánljátok fel az Élelmiszerbank javára, hogy minél több nélkülözőhöz tudjanak élelmiszercsomagokat eljuttatni" – tette hozzá az Elnök Asszony.

10 forintos kérdés: Melyik tányér rejti a tonhalat?

Erzsébet Fenevadova Official (@erzsebet_fenevadova) által megosztott bejegyzés,

Az Élelmiszerbank minden évben megszervezi a Fuss az Élelmiszerbankért! nevű programot, amelynek keretében futó követek gyűjtik az adományokat az éhezés és élelmiszerpazarlás csökkentésére. Erzsi március 7-én indította el kampányoldalát, a jóügyekért.hu felületen, ahol az elsőre kitűzött célösszeget percek alatt összegyűlt a követőinek köszönhetően. Ezért a sztármacska ezt követően emelte a tétet, és kevesebb, mint egy nap alatt több mint félmillió forintot gyűjtött össze. Erzsi segítségével az Élelmiszerbank így több mint 9000 élelmiszercsomagot tud eljuttatni a rászorulóknak.

Erzsi kétlábú lakótársa, a könyvének írója Homonnay Gergely április 8-án, szombaton 11 órától dedikálja a Puszi, Erzsi!-t a Vivicittán, a Városligetben az Élelmiszerbank sátránál, így ha magával az Elnök Asszonnyal nem is, de szolgálójával személyesen is találkozhatunk. A könyv a helyszínen is megvásárolható lesz, ahol minden eladott példány után 500 Ft-tal támogatják az élelmiszerfeleslegek megmentését, és rászorulókhoz való eljuttatását. A dedikálás után pedig Gergely is fut az Élelmiszerbank cirmos bundás nagykövete, azaz Erzsi megbízásából.

Az étvágyamra szerencsére nincs panasz! Puszi, Erzsi!

Erzsébet Fenevadova Official (@erzsebet_fenevadova) által megosztott bejegyzés,

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az Élelmiszerbank 2005 óta folyamatosan növeli az évente megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott élelmiszerfelesleget, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank 2016-ban 5000 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen több mint 340 000 nélkülözőhöz, 325 partnerszervezetén keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk