/kekhirek/eroszak-egy-pecsi-iskola-mellett-megdobbento-video-kerult-fel-a-facebookra/
hirdetés

KÉK HÍREK

Erőszak egy pécsi iskola mellett: megdöbbentő videó került fel a Facebookra

Az azóta már törölt felvételen egy nagydarab férfi bántalmaz egy nála sokkal kisebb és gyengébb fiút: ütlegeli, földre viszi és még bele is rúg.
hirdetés

Egészen döbbenetes felvételt közölt valaki a Facebookon, amit a pécsi Nevelési Központ közvetlen közelében rögzített – adta hírül a Szabad Pécs.

A kertvárosi iskola mellett rögzített képsorok hátteréről hivatalosan egyelőre semmit nem lehet tudni. A felvételen – ami azóta már nem elérhető – az látszott, ahogy egy nagyobb fiú nekiesik egy jóval kisebb diáknak. Kisebb tömeg is köréjük gyűlt, de senki nem tudta, vagy nem merte megakadályozni a történteket.

A portál nem megerősített értesülése szerint a nagyobb darab fiú az iskola egyik volt dolgozója, talán karbantartó vagy takarító lehetett, de erről sincs hivatalos információ egyelőre.

A kisebb fiúról azt derítették ki, hogy még tanul, de egy másik iskolában. Viszont tagja egy olyan bandának, amelyiknek tagjai rendszeresen ennek az iskolának a közelében lógnak.

"A jelenlétük az elmondások alapján meglehetősen visszás, sok, szinte napi szintű konfliktus és feszültséggel teli helyzet kötődik már hozzájuk, nem egy esetben az iskola pedagógusainak is beszólogatnak" – fogalmaz a cikk.

hirdetés

A lap informátora szerint az esetet követően, később a videón látható verekedésben alul maradt fiú több társával visszament, megkereste a nagydarab fiatalembert és elégtételt vettek a sérelemért.

A Szabad Pécs az üggyel kapcsolatban megkereste az iskolavezetést és a rendőrséget is. A lap kérdésére a rendőrség azt válaszolta: "a mai napon érkezett bejelentés a rendőrség ügyeletére, amely alapján a Pécsi Rendőrkapitányság garázdaság elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen".



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk