KÉK HÍREK

Emberkereskedelemből élő bandát kapcsoltak le Kecskeméten

Lányokat futtattak, vagyis kihasználva a kiszolgáltatott helyzetüket németországi prostitúcióra kényszerítették őket. Több nehéz sorsú nő mellett, egy 18 év alatti sértettet is kizsákmányoltak.

Link másolása

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat Zs. Anna Karolina, B. Zsolt Árpád és Ó. Ádám kecskeméti lakosokkal szemben több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt - írta a police.hu.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján B. Zsolt Árpád megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy élettársával, Zs. Anna Karolina kecskeméti lakossal legalább 2020. augusztus és 2021. év vége közötti időszakban úgy tettek szert illegális jövedelemre, hogy

jellemzően az ország keleti régiójában élő, anyagi, egészségügyi és szociális körülményeikből adódóan kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar állampolgárokat szerveztek be külföldi – németországi, Magdeburg környéki - prostitúcióra, majd az általuk keresett pénzt teljes egészében, vagy annak jelentős részét elvették.

Tevékenységüket megosztották egymás között: míg B. Zsolt Árpád jellemzően a prostituáltak beszervezését, szállítását és felügyeletét végezte - akik között szerepelt egy tizennyolcadik életévét be nem töltött áldozat is - addig Zs. Anna Karolina a sértettek beszervezésén túlmenően külföldi kapcsolatait és német nyelvtudását felhasználva a prostitúciós tevékenység németországi helyszíneinek bérlését, a szexuális tartalmú hirdetések feltöltését valamint az úgynevezett „hirdetős” telefonok kezelését végezte, mely során fogadta a hirdetésekre jelentkező ügyfelek hívását, üzeneteit és ily módon koordinálta az áldozatok szexuális tevékenységét.

Utóbbi részfeladat ellátásában volt Zs. Anna Karolina segítségére Ó. Ádám illetve B. Zsolt Árpád is, akik a németországi prostitúciós helyszíneken felügyelték a sértettek tevékenységét, az ügyfeleket beengedték a bérelt apartmanokba, a tőlük kapott pénzösszeget pedig maradéktalanul elvették az áldozatoktól, az így befolyt jövedelmen egymás között osztoztak.

Az elkövetői kör által beszervezett és kiszállított sértettek több hetes turnusokban (általában 3-6 hétig) dolgoztak folyamatosan Németországban, ennek során a hét minden napján, 0-24 órában fogadniuk kellett az ügyfeleket. A külföldön töltött turnusok alatt alkalmanként több millió forintot kerestek az elkövetői kör részére.

2021 őszén az elkövetői kör női tagja úgy szervezett be a fenti szexuális jellegű tevékenységre egy fiatal nőt, hogy pontosan tisztában volt 18 év alatti életkorával, ezt egy nagykorú személy részére kiállított személyigazolvánnyal kívánta leplezni Németországban. A sértetteket a németországi kiszállítás előtt célirányosan felkészítették a külföldi munkavégzésre, elvitték őket fodrászhoz, műkörmöshöz, fehérneműket vásároltak nekik, majd hozzátették, hogy ennek az árát később levonják a fizetésükből. Abból a fizetésből, amelyet végül soha, vagy csak minimális részben kaptak kézhez, csak hitegették őket.

A nyomozás során április 17-én az M1-es autópályán igazoltatták Zs. Anna Karolinát többedmagával, aki Németországból éppen szarvasi tartózkodási helyére tartott haza a húsvéti ünnepekre. Az általa vezetett személygépkocsiban az Emberkereskedelem Elleni Osztály munkatársai több mint 7 000 EUR készpénzt találtak, amelyet a személygépkocsival együtt lefoglaltak.

Ezután B. Zsolt Árpádot és Ó. Ádámot is elfogták a nyomozók kecskeméti tartózkodási helyük közelében. Majd Ó. Ádám kecskeméti, illetve B. Zsolt Árpád szarvasi tartózkodási helyén kutatást tartottak, amelyek során elektronikus adathordozókat, feljegyzéseket, zálogjegyeket foglaltak le. Vagyonvisszaszerzés keretében az Emberkereskedelem Elleni Osztály egy lakóingatlan zár alá vételéről határozott.

Az elfogásokat követően mind a három személyt gyanúsítottként hallgatta ki a KR NNI. Bűnügyi őrizetbe vették őket, egyúttal kezdeményezték letartóztatásuk elrendelését a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél.

A minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 5 évtől 10 évig, illetve 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
5 magyar is felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára
A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét kérik a hatóságok.
Címlap: police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Öt magyar férfi is felkerült az Europol Most Wanted körözötti listájára. Korábban arra nem volt példa, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött szerepeljen a legkeresetteb bűnözők listán – írja a Police.hu.

Idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött személy profilja került fel a Most Wanted oldalra. Ezek között olyan keresett személyek szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus, illetve emberölés miatt köröznek.

Erre a listára került fel öt olyan férfi, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztálya már évek óta keres.

- írja a rendőrség az oldalán.

A magyar bűnszervezethez köthető nyomozás még 2020-ban indult. Ennek során 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, melyek egymással párhuzamosan folytatták drogterjesztő tevékenységüket. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. A tagjai mind a marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, akik pedig Hajdú-Bihar megyében bonyolították titkos drogüzleteiket.

A Bács-Kiskun megyei high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítani a KR NNI debreceni nyomozóinak, s kettőt közülük el is fogtak. Öt személy ellen pedig belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A Ledöntheted őket - #GameOver szlogenű akció keretén belül a bűnszervezetek felfedése érdekében akár név nélkül, egy tippel is lehet segíteni az Europol munkáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Eltűnt egy 30 éves brit nő Budapesten
Bartram Christina Francest nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága nagy erőkkel keresi Bartram Christina Frances brit állampolgárt, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — közölte a Rendőrség honlapja.

A 30 éves nő 2022. szeptember 28-án a hajnali órákban a VII. kerületből távozott ismeretlen helyre.

Bartram Christina Frances körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Barna haja hosszú, göndör, a szeme kék. Bal szeme mellett piercinget hord, jobb csuklója és bal alkarja tetovált. Eltűnésekor sárga tornacipőt, fekete mintás hosszú zoknit, hálós harisnyát, fekete, csípőig érő kabátot, sárgás-zöld pólót és rózsaszín, szőrös kalapot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a 30 éves nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk