/kekhirek/elvette-a-gyamugy-a-mom-tuzben-meghalt-kislany-edesanyjanak-masik-ket-gyermeket/
hirdetés

KÉK HÍREK

Elvette a gyámügy a MOM-tűzben meghalt kislány édesanyjának másik két gyermekét

A nő zokogva árulta el, hogy a két fiúnak 5 perce volt összepakolni. A hivatal szerint több ok is volt, amiért így döntöttek, szerintük az anya súlyosan veszélyeztette a gyerekeket.

Link másolása

hirdetés

A hétfő esti, MOM Sportközpontnál történt halálos tűzeset felborzolta az ország kedélyeit.

Ahogy arról beszámoltunk, három testvér a közeli parkban játszott, majd közülük kettő, egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány felment a MOM Sportközponthoz lezárt tetejére, majd ott egy használaton kívüli faházban tüzet okoztak.

Megpróbáltak kimenekülni, azonban a kislány az épületben rekedt és meghalt. A rendőrség szerint felelőtlenség miatt történt a tragédia.

Az égő bódéból kimenekült testvére szerint húga egy gyufával lobbantotta lángra az épületet, majd videóra szerette volna venni azt.

Zselyke anyukája nemrég egy megrázó interjúban mesélt érzéseiről, most pedig könnyek között mondta el a Blikknek, hogy két fiát elvette tőle a gyámügy.

hirdetés

Elmondása szerint a gyerekeknek öt percük volt összepakolni a dolgaikat, és már el is vitték őket.

Ő pedig rohant a polgármesterhez, hogy valami megoldást találjanak rá, hogy újra együtt lehessenek.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a szörnyűség idején egy boltban vásárolt, ám a Blikk cikke szerint alig pár utcával odébb dolgozott.

A megrázó eset előtt nem sokkal a kicsik felhívták, majd rimánkodva kérték, hadd maradjanak még, amíg ő a munkahelyén van.

Az RTL Híradóból kiderült, hogy a gyerekek elvételét a hatóság több dologgal is indokolta. Már korábban is voltak problémák a családdal, az édesanya felügyelet nélkül hagyta a gyerekeket és nem fogadta el a felajánlott pszichológus segítségét sem a kicsiknek sem magának. A hivatal szerint ezekkel súlyosan veszélyeztette a gyerekeket. Most pedig a család szétszakadását is fel kell majd dolgozniuk. A két fiú nincs jó kapcsolatban az édesapjukkal, ezért most együtt ideiglenesen egy gyermekotthonba kerültek. Szüleik este hívhatják őket, és hetente egyszer látogathatják őket.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk