KÉK HÍREK

Elf Barral kereskedő 12 éves iskolás fenyegette meg az osztálytársát

„Próbáljál lopni pénzt! Mert akkor én apámmal megyek oda, ha nem lesz meg.”

Link másolása

Döbbenetes esetre hívta fel a figyelmet az Egri Hírek. Egy szülő arról számolt be a lapnak, hogyan fenyegették meg az Elf Bar miatt a 13 éves lányát az iskolában.

Az apa csak akkor tudta meg, mi az a manórúd vagy Elf Bar, amikor a lánya először lebukott vele. "Mondta, hogy elmegy a játszótérre a barátnőivel beszélgetni. Természetesen elengedtem, aztán amikor jött haza, már rosszul volt. Mondta, hogy szédül, hányingere van. A középső lányunk, a húga, ekkor leleplezte őt, elmondta, hogy a testvérének is van Elf Barja, biztos, amiatt érzi magát rosszul. Nekem akkor még fogalmam sem volt, mi az."

A kislány hamarosan újra lebukott, de mint otthon elmondta, ekkor már egyáltalán nem azért szerzett be egy újabb Elf Bart, mert valóban használni szerette volna, hanem inkább csak azért, hogy ne lógjon ki az iskolában, ne nézze le a többi felsőtagozatos, amiért neki nincs. Az újabb Elf Bart viszont hitelre kapta, de nem volt annyi zsebpénze, hogy törleszteni tudjon.

Amikor szokásosnál nagyobb összeget kért, gyanússá vált, ekkor derült ki, hogy megfenyegették, hogy ha nem törleszt, megverik. Az apa elmondása szerint ötezer forintot kértek a lányától egy láthatólag megrongált Elf Barért, amelyről azt gyanítja, hogy újratöltött lehet. "Külsérelmi nyomok látszódnak rajta, de hogy mivel tölthették újra, el sem tudom képzelni."

A lány Messengeren kapott üzeneteket:

"Ha hétfőn nem lesz itt a pénzem, rád küldök valami lányt, oszt megver. És a pénzemnek a tripláját kérem

Próbáljál lopni pénzt! Mert akkor én apámmal megyek oda, ha nem lesz meg.

Addig amíg szépen kérem. Mert ha ma lemegyek, és nem lesz meg a pénzem, nem tom, mit csinálok veled. Úgyhogy próbáljá' meg lopni!"

Az apa először az iskolával vette fel a kapcsolatot, ezután jelezte az esetet a tankerületnek, majd a rendőrséghez fordult - írja a lap.

Az új típusú, eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar egyébként nemrég jelent meg különböző oldalakon és illegális kereskedőknél. Fume, Magic Bar, Manórúd néven is ismerik. Ez egy többféle ízben kapható, nikotinos vagy nikotinmentes, folyadékkal előre feltöltött, akkumulátoros, eldobható, dohányzást imitáló eszköz.

Az egyik probléma vele az, hogy fogalmunk sincsen, milyen, adott esetben egészségre ártalmas anyaggal töltik meg a rudakat.

Magyarországon még az Elf bar birtoklása is illegális, nemhogy a vele való kereskedés. Emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) átfogó akciót hirdetett.

Nyáron táborokban, szeptembertől pedig az iskolákban, osztályfőnöki órán hívják fel a figyelmet az Elf Bar káros hatásaira. Az Elf Bar veszélyeiről a Kréta rendszeren keresztül a diákokat, szülőket is figyelmeztették.

A NAV szakembere elmondta, hogy

a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy az Elf Bar nikotintartalma akár 16 doboznyi cigarettának is megfelelhet, ezért az életüket is veszélyeztetik, ha szívják.

Forrás: Sassy


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Lelőtték a 15 éves lányt a kaliforniai rendőrök, aki segítségért futott hozzájuk, miután apja elrabolta őt
Az apa a lány anyját is megölte, majd tűzharcba kezdett a rendőrökkel. A kamasz menekülni akart, de ő sem élte túl.

Link másolása

A kaliforniai Victorville-ben életét vesztette egy rendőrségi üldözés közben egy tinédzser lány és apja, aki elrabolta saját gyerekét - írja az NBC Los Angeles.

Hétfőn jelentette a helyi hatóság, hogy egy tizenöt éves lányt elrabolt az apja, Anthony Graziano, aki egy általános iskola közelében lelőtte a gyerek anyját is. A férfi onnan menekült el a lánnyal, akit végül egy lakossági bejelentés alapján találtak meg.

A beszámoló szerint a 45 éves Graziano autóból lőtt rá a rendőrökre, majd tűzharc alakult ki. Ekkor szállt ki az autóból az apja által elrabolt 15 éves lány, aki a rendőrök felé kezdett szaladni, de közben lelőtték.

A lányt kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A sheriffhivatal elmondta, hogy a 15 éves lány „taktikai mellényt” viselt, ezért lőtték le a rendőrök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
5 magyar is felkerült Európa legkeresettebb bűnözőinek listájára
A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét kérik a hatóságok.
Címlap: police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

Öt magyar férfi is felkerült az Europol Most Wanted körözötti listájára. Korábban arra nem volt példa, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött szerepeljen a legkeresetteb bűnözők listán – írja a Police.hu.

Idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött személy profilja került fel a Most Wanted oldalra. Ezek között olyan keresett személyek szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus, illetve emberölés miatt köröznek.

Erre a listára került fel öt olyan férfi, akiket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztálya már évek óta keres.

- írja a rendőrség az oldalán.

A magyar bűnszervezethez köthető nyomozás még 2020-ban indult. Ennek során 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, melyek egymással párhuzamosan folytatták drogterjesztő tevékenységüket. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. A tagjai mind a marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, akik pedig Hajdú-Bihar megyében bonyolították titkos drogüzleteiket.

A Bács-Kiskun megyei high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítani a KR NNI debreceni nyomozóinak, s kettőt közülük el is fogtak. Öt személy ellen pedig belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

A Ledöntheted őket - #GameOver szlogenű akció keretén belül a bűnszervezetek felfedése érdekében akár név nélkül, egy tippel is lehet segíteni az Europol munkáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Videón, ahogy megbilincselnek egy férfit, aki megtagadja a rendőri igazoltatást az „UCC törvényekre” hivatkozva
Arra hivatkozott, hogy ő ember, nem személy, a rendőrség pedig egy Amerikában bejegyzett cég, ezért nem tudja odaadni az iratait. Nem vált be.

Link másolása

Szombat este próbáltak igazoltatni egy személyautót vezető férfit Balatonszemesen, aki azonban ellenállt az intézkedésnek, többszöri felszólításra sem adta át az okmányait.

A férfi - aki együtt utazott egy nővel, aki szintén nem igazolta magát - az úgynevezett, homályosan megfogalmazható "UCC törvényekre" hivatkozott, vagyis többek között arra, hogy ő ember, és nem személy, a rendőrségnek pedig nincs jogalapja ezt tenni vele, a magyar hatóság ugyanis egy "Amerikában bejegyzett cég".

Az intézkedésnél kint lévő két rendőr végül erősítést kért, megbilincselték és a Siófoki Rendőrkapitányságra vitték az intézkedésnek ellenálló férfit.

A férfi maga töltötte fel Youtube-ra a jelenetsorról készült felvételt.

A videót a Zsaruellátó is megosztotta, azt írták: "Gratulálunk a járőrpárnak, a szakszerű, jogszerű, és arányos intézkedéshez! Hivatalos személy elleni erőszak is megvalósult. Le a kalappal előttetek Kékek! Köszönjük a munkátokat!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Eltűnt egy 30 éves brit nő Budapesten
Bartram Christina Francest nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága nagy erőkkel keresi Bartram Christina Frances brit állampolgárt, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — közölte a Rendőrség honlapja.

A 30 éves nő 2022. szeptember 28-án a hajnali órákban a VII. kerületből távozott ismeretlen helyre.

Bartram Christina Frances körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Barna haja hosszú, göndör, a szeme kék. Bal szeme mellett piercinget hord, jobb csuklója és bal alkarja tetovált. Eltűnésekor sárga tornacipőt, fekete mintás hosszú zoknit, hálós harisnyát, fekete, csípőig érő kabátot, sárgás-zöld pólót és rózsaszín, szőrös kalapot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a 30 éves nő tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk