/kekhirek/eladta-ikreit-egy-no-es-a-penzbol-okostelefont-vett-maganak/
hirdetés

KÉK HÍREK

Eladta ikreit egy nő, és a pénzből okostelefont vett magának

A rendőrség a az anyát és a gyerekek apját is őrizetbe vette.
Kép: Shanghaiist - szmo.hu
2019. szeptember 22.

hirdetés

Egy kínai nő azt mondja: nem volt más választása, mint eladni gyermekeit annak, aki a legtöbb pénzt fizette értük - írja a Shanghaiist. A portálon megjelent történet szerint már le is tartóztatták az anyát, miután kiderült, hogy 65 ezer jüanért (2,8 millió forint) eladta ikreit, néhány héttel a szülés után.

A nő azt mondja, hogy mivel nem volt pénze, ezért nem volt más választása, mivel sem a saját szülei, sem a gyerek apja nem támogatták.

A portál úgy tudja: a két fiú két különböző családhoz került.

Egyikükért 45 ezer jüant, a másikért pedig 20 ezer jüant fizettek.

A nő végül nem tartotta meg a teljes összeget: adott belőle a gyerek apjának is, akivel addigra újra összejöttek. Saját részéből hitelkártya tartozását rendezte és egy okostelefont is vett magának.

hirdetés

A rendőrség a nőt és a gyerekek apját is őrizetbe vette. A két gyereket sikerült megtalálniuk egy másik tartományban, és jelenleg az anyuka szüleinél helyezték el őket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk