/kekhirek/egy-nap-alatt-ket-emberoles-is-volt-tatabanyan/
hirdetés

KÉK HÍREK

Egy nap alatt két emberölés is volt Tatabányán

Vizsgálják, hogy a két bűncselekmény közötti van-e összefüggés.
hirdetés

Április 30-án, vasárnap pár óra különbséggel két holttestet is találtak Tatabányán.

Kora reggel, 5 óra 30 perc körül a Győri úton egy férfi holttestét találták meg. Az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján bűncselekmény áldozata lett.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ebben az esetben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.tatabanya1

Nem sokkal később, 8 óra 35 perckor egy bejelentés érkezett, hogy a Reguly Antal téren egy halott férfit találtak. Az első vizsgálatok alapján az 56 éves férfi szintén bűncselekmény áldozata lett.

A rendőrök szakértők bevonásával megkezdték a helyszíni szemlét. A nyomozók emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen.

hirdetés
tatabanya2

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel kezdte meg nyomozást, az elkövető, vagy elkövetők azonosítását, felkutatását. Vizsgálják, hogy a két bűncselekmény közötti van-e összefüggés - írta a police.hu.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk