hirdetés

KÉK HÍREK

Budapesten keresztül utazhatott két orosz titkosügynök a 2014-es csehországi robbantás helyszínére

Alekszej Kapinosz és Jegvenyij Kalinin Moszkvából először a magyar fővárosba utaztak hivatalos diplomáciai kiküldetésben.

Link másolása

hirdetés

Mint megírtuk, Andrej Babis cseh miniszterelnök szerint erős a gyanú, hogy az orosz titkossszolgálatok (GRU) képviselőinek szerepük volt egy dél-morvaországi lőszerraktárban, Vrbeticében, 2014 decemberében történt robbanásban, ezért múlt szombaton bejelentette, hogy tizennyolc orosz diplomatát kiutasítottak Csehországból.

Vasárnap pedig Jan Hamácek kormányfő-helyettes, belügyminiszter beszélt arról, hogy a decemberi robbanást megelőző első, 2014 októberében történt robbanás valószínűleg nem volt tervezett, annak vélhetően nem Csehországban, hanem Bulgáriában kellett volna bekövetkeznie a rendőrség szerint.

Azt is kijelentette, hogy Csehország elég bizonyítékkal rendelkezik arra nézve, hogy az orosz titkosszolgálatoknak szerepük volt a 2014 októberében és decemberében történt robbanásokban.

A Bellingcat nevű "nyomozó" oldal most újabb részleteket közölt az ügyről - írja a 444.hu.

hirdetés

Az elemzők szerint az orosz katonai titkosszolgálat hat képviselője vehetett részt a csehországi merényletben, köztük a 21955-ös ügyosztályának (amely a fedett külföldi akciókat szervezi) vezetője, Andrej Avernajov, aki csak nagyon ritkán hagyja el Oroszországot. Ez is azt bizonyíthatja, hogy ez egy kitüntetett akció volt. A Bellingcat információi szerint a csapat tagjai 2014. október 7-én a GRU egyik moszkvai irodájában találkoztak, és még aznap délelőtt megvették a repülőjegyeiket, hogy Közép-Európába utazzanak.

Két ügynök, Alekszej Kapinosz és Jegvenyij Kalinin Moszkvából először Budapestre utaztak hivatalos diplomáciai kiküldetésben, azzal az indokkal, hogy küldeményt visznek a Bajza utcai orosz követségre.

Egy harmadik ügynök, Nyikolaj Jezsov október 11-én repült Bécsbe, két másik, Alekszander Miskin és Anatolij Csepiga Prágába pedig ugyanazon a napon Prágába utazott. A csapat vezetője, Averjanov szintén az osztrák fővárosba ment, október 13-án érkezett meg. Miskin és Csepiga ezen a napon jelentkezett be egy szállodába Ostravában, amely alig egy órányi autóútra van attól a raktártól, ahol a robbanások történtek. Még aznap csatlakoztak hozzájuk az először Bécsbe és Budapestre érkezett csapattagok is.

A kulcsszereplők Miskin és Csepiga lehettek, akik álnéven, hamis személyazonossággal érkeztek Ostravába: tádzsik, illetve moldáv állampolgároknak adták ki magukat, akik potenciális vevőkként érkeztek a fegyverraktárba azzal az indokkal, hogy egy tádzsik rendvédelmi szervnek akarnak fegyvert vásárolni. Hivatalosan be is jelentkeztek, október 13-17. között volt érvényes a belépési engedélyük, de a cég hivatalos nyilvántartása szerint nem léptek be a raktárba.

Amikor az 16-án fél tíz előtt 5 perccel felrobbant, a két ügynök már messze, egészen pontosan a bécsi repülőtéren járt, ahol délelőtt 10-kor felszálltak egy Moszkvába tartó gépre.

A csapat vezetője is aznap délután repült el Bécsből az orosz fővárosba, míg Jezsov csak november 3-án szállt fel egy hazafelé tartó gépre.

A budapesti különítmény két ügynökének, Kapinosnak és Kalininnak volt egyedül előre megváltott visszafelé szóló jegye a csapatból, de végül egyikük sem szállt fel arra a Budapestről Moszkvába tartó járatra október 15-én.

A Bellingcat szerint ez arra utalhat, hogy a merénylet szervezése valamilyen nehézségbe ütközhetett, és legalább egy napot csúszott az akció. Az elemzők úgy gondolják, hogy a lőszerek közé helyezett távirányítású bombával robbanthatták fel a fegyverraktárat - egyelőre nem világos, hogy miért.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Megöltek egy 24 éves magyar lányt az angliai Bradfordban

Benkő Bori egy iskolában dolgozott, a közösség nagyon a szívébe zárta.

Link másolása

hirdetés

Holtan találták az angliai Bradfordban található lakásában a 24 esztendős Benkő Borit, aki iskolai dolgozóként kereste kenyerét – számolt be a BBC. A lány gyilkosság áldozata lett.

A West Yorkshire-i rendőrség tájékoztatása szerint Benkő 2016-ban ifjúsági munkásként érkezett Magyarországról az Egyesült Királyságba.

A gyilkossággal egy 21 éves férfit gyanúsítanak, akit a rendőrség már őrizetbe vett.

A helyi vallási közösség azt írja: „Bori több mint három éven át létfontosságú és energikus tagja volt a közösségnek.”

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Olyan súlyosan megvertek egy külföldi egyetemi hallgatót Pécsen, hogy műteni kellett

A dél-amerikai diáknak eltört az álkapcsa, garázdaság miatt nyomoz a rendőrség.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

A Szabad Pécs számolt be az október 24-i eseményről, amikor is egy külföldi hallgatókból álló csoport egy pécsi szórakozóhelyen bulizott. A társaság két lánytagját zaklatni kezdte egy magyar fiatalokból álló társaság, ekkor a külföldiek közül többen úgy döntöttek, hogy átmennek máshova. Amikor hajnalban elindultak haza erről a helyről, ismét összefutottak a magyar társasággal, itt fajult el a helyzet.

A 19 éves dél-amerikai fiút különösebb előjel nélkül állon ütötte a magyar társaság egyik tagja.

Ezután a külföldi diákok visszamenekültek a kollégiumba, ahol a portás nem nagyon tudott segíteni nekik, ugyanis nem beszélt jól angolul, így maguk hívták ki a rendőrséget. A dél-amerikai hallgatónak eltört az állkapcsa, műteni kellett, négy csavarral rögzítették az állkapcsát. Emiatt hetekig nem tudott beszélni, és csak folyékony ételt tudott fogyasztani.

A lap szerint az egyetem megtérítette a hallgató kezelési költségét, ugyanis még nem volt tartózkodási engedélye a fiúnak az eset idején. Ezt egyébként már szeptember 20-án kérvényezte, csak november 9-én kapta meg.

A Pécsi Rendőrkapitányság annyit mondott az ügyről, hogy garázdaság miatt nyomoznak, két férfit már ki is hallgattak gyanúsítottként.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Orvosi asszisztens bukott le hamis védettségi igazolványokkal, 50 ezer forintot kért a kiállításukért

Az ügyben két nő fő bűnösségét állapították meg, de további 16 ember ellen is büntetőeljárást kezdeményeztek.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kedd hajnalban Gyöngyösön elállítottak egy 41 éves orvosi asszisztenst és a 47 éves segítőjét, akik ellen védettségi igazolással való visszaélés, valamint vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A Rendőrség eddigi információi alapján a két nő 2021 májusa és júliusa között közel 90 személynek állított ki hamis és valótlan tartalmú védőoltásról szóló igazolást, és valótlan adatokat rögzítettek egy központi rendszerben, ezáltal a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványukhoz.

A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítő személyeken keresztül akár 50.000 forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak.

A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi lakost a nyomozók őrizetbe vették, és letartóztatásukat kezdeményezték. A bűncselekménnyel összefüggésben további 16 személlyel szemben indult büntetőeljárás.

Hamis oltási igazolásokkal buktak le


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Öt kutya támadt rá egy kislányra Miskolcon

Épp az iskolába tartott, szerencsére a portás a segítségére sietett.
Címkép: Pixabay (Illusztráció) - szmo.hu
2021. november 24.


Link másolása

hirdetés

Kedd reggel egy kislány iskolába sétált Miskolcon, amikor öt kutya támadt rá - írja a Boon.hu. Szerencsére már közel volt az iskolához, így a portás észre tudta venni, és a segítségére sietett, elkergette a kutyákat. A lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett, a kutyák megmarták a karján és a lábán.

A portál úgy tudja, hogy az állatok egy közeli telekről szabadultak ki, valószínűleg felelőse is lesz az esetnek.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: