SZEGED

Botrány lett a vásári pónilovaglásból Szegeden

Többen is felháborodtak a lovak helyzetén. A vásári attrakció üzemeltetője szerint azok akadtak ki, akik nem értenek a lovakhoz.

Link másolása

A múlt heti szegedi hídi vásár egyik attrakciója volt, hogy a gyerekek rúdhoz kötött pónik hátán lovagolhattak körbe-körbe. Ám a helyi lap, a Délmagyarország olvasói kiakadtak azon, hogy az állatokat órákon keresztül járatták körbe-körbe, a tűző napon. Az egyik felháborodott olvasói levél írója például

felfoghatatlannak nevezte, hogy az állatokat efféle "monoton blődségre" kényszerítik. A levél írója kötelezné az üzemeltetőt, hogy csak kantáron vezetett pónikra ültethesse fel a gyerekeket.

A Belvárosi híd újszegedi lábánál, a liget bejáratánál felállított pónikarusszelt Petrik Tamás üzemeltette, akiről a lap kiderítette, hogy tavaly a Pest megyei Csemő lovasaként második lett a Nemzeti Vágtán. A férfinek huszonkilenc lova van, amiből tizenöt póni, és negyven éve lovagol. Petrik Tamás elmondta, hogy harminc éve járja az ország vásárait pónijaival, és időnként feltűnnek az állatvédők, "akik nem értenek a lovakhoz, és minduntalan meg kell küzdenem velük".

Szeged, Hidi vásár fotó: Kuklis István

Pónikarusszel a hídi vásárban - Fotó: Kuklis István, Délmagyarország

A lovasgazda úgy látja, hogy

a lovak másképpen élik meg a tűző napot, mint az emberek, hiszen más a hőháztartásuk. Az, hogy egész nap körbejárnak, számukra természetes, bőven belül van a terhelésük határán, épp ezért "lelki terhet" sem jelent az állatoknak

- mondta a férfi. Hozzátette, a szegedi vásárba öt pónit vitt, közülük egy mindig pihent. Arra a felvetésre, hogy nem rúdhoz kellene kötni az állatokat, hanem kantáron vezetni őket, azt válaszolta, csináltak már ilyet is, de ahhoz több ember és megfelelő terület kell. A hídi vásárban nem volt erre lehetőség.

A Délmagyar megkérdezte a Magyar Póni Klub Szövetséget is, akik azonban azt írták, hogy "a körülmények ismerete nélkül" nem nyilatkoznak az ügyben. Levelükben még azt írták, önmagában az, hogy a póniknak melegben gyerekekkel a hátukon kellett sétálniuk, még nem nevezhető állatkínzásnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEGED
Előbújtak a medvék a Szegedi Vadasparkban, a napsütés ellenére sem mentek vissza a medveházba
Örömmel fogadták a kikészített finomságokat, és az alvás helyett inkább az evést választották.

Link másolása

A Szegedi Vadasparkban 2015 óta gondoznak barna medvéket és hagyomány, hogy február 2-án medvelest szerveznek.

Csütörtök reggel a gondozók kicsit aggódtak, mert a vadaspark két medvéje, Mici és Ursula bevackolták magukat a medveház sarkába, és aludtak, nem tűnt úgy, mintha előbújnának. Délelőtt azonban

kimásztak a kifutóba, ahol lekváros kenyér, madarin, alma, körte, szőlő és hal várta az állatokat.

A napsütés ellenére a két nőstény nem ijedt meg az árnyékától, enni kezdtek. A legjobban - a hal mellett - a gyümölcsök ízlettek nekik, amiből a gondozók a tél feliratot rakták ki. Így csakhamar a két medve meg is ette a telet.

A világ sok kultúrájára jellemző volt, hogy állatok viselkedéséből próbáltak az időjárás alakulására következtetni. Ezek az állatjóslások a szájhagyomány útján terjedtek, és sokszor valós tapasztalatokra épültek. A tavaszkezdő napként is emlegetett február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez két különböző, állatokhoz kapcsolódó időjárás-előrejelző népi bölcsesség is kötődik. Az egyik szerint Gyertyaszentelő napján inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy süssön a nap.

Ugyanis ha ezen a napon szép, enyhe idő van, akkor még sokáig elhúzódik a tél. Ugyanerre a következtetésre jutottak azok is, akik barna medvékhez kötötték megfigyelésüket:

ha meglátja árnyékát, azaz süt a nap, akkor visszabújik, mert még hosszú, kemény tél áll előttünk. Ha azonban odakint csikorgó hideggel szembesül, érzi, vagy talán tudja, hogy hamarosan tavaszodni kezd.

A barna medvék - szemben a mókusfélék közé tartozó mormotákkal, melyeket a vadaspark szomszédos kifutójában gondoznak - valójában a természetben nem alszanak téli álmot, csak rövidebb-hosszabb pihenőt tartanak földbe vájt üregekben, esetleg barlangokban. Ilyenkor anyagcseréjük és szívverésük is lelassul. Időnként azonban - általában enyhébb, napsütéses időben - kibújnak rejtekükből és fogyasztanak némi táplálékot, így alakulhatott ki a velük kapcsolatos népi időjárás-előrejelzés.

VIDEÓ: A medveles


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEGED
A Rovatból
Visszatért a fényvillamos és a kedvenc rénszarvas is – csodás fénydekorációt kapott Szeged
Évek óta az egyik legszebben feldekorált település a Napfény városa, ahol kivételesen a sötétet várjuk, hogy élvezhessük a karácsonyi hangulatot. Íme egy kis ízelítő.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2022. december 09.


Link másolása

Szeged ünnepi fénybe öltözött. Advent idejére újra megjelent a fényvillamos, a fotósok és a városlakók kedvence, a világító rénszarvas, és persze a belvárosi utcák is újra díszes kivilágítást kaptak. Tartsatok velünk egy kis télies andalgásra - ezúttal esti sötétségben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Ezernyi színnel tört be a tavasz Szegedre
A Napfény városa csábító úti cél lehet egy langymeleg tavaszi hétvégére. Íme pár kedvcsináló fotó.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2023. március 13.


Link másolása

Ezernyi színnel tört be a tavasz a Napfény városába. A naracsos naplementével, a türkíz égbolttal, a hófehér hattyúval, a falon virító madárral...


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEGED
Megint forog az óriáskerék Szegeden, de idén először a Dóm téren
Az idei adventi programok három belvárosi helyszínen lesznek majd, de az óriáskerék marad még január elejéig.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2022. november 06.


Link másolása

Megérkezett Szegedre az óriáskerék, amelyet idén először a Dóm téren állítottak fel. A hétvégén már fel is lehet ülni az 50 méter magas szerkezetre, aminek a teteje a Dóm kilátóteraszánál is magasabbra ér el. A zárt kabinokban hat utas fér el.

A látványosság a Szegedi Karácsonyi Hetek után még január 8-ig marad Szegeden.

Az idei adventi programok három belvárosi helyszínen lesznek majd a Napfény városában. A központi helyszín a Dóm tér lesz, itt a szokott módon a kézművesek és a kereskedők, vendéglátósok várnak. A város karácsonyfáját a Klauzál téren állítják fel, a világító szarvas pedig a Dugonics térre érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk