/kekhirek/a-tevebol-tudta-meg-a-csalad-hogy-25-millio-forintot-nyert-az-anyuka/
hirdetés

KÉK HÍREK

A tévéből tudta meg a család, hogy 25 millió forintot nyert az anyuka

Most először vitte el nő a Maradj talpon! fődíját. Azt is elárulta, hogy mire költi majd a nyereményt.

Link másolása

hirdetés

A Maradj talpon! hétfői adásában nyerte meg először nő a 25 millió forintos fődíjat. A nyertes, Kiss Judit boldogan nyilatkozott a győzelem után.

"
Sem a családom, sem a barátaim nem tudtak arról, hogy jelentkeztem a forgatásra, sőt a felvétel után sem mondtam el nekik, hogy nyertem. Csak az adás előtt árultam el, hogy szerepelni fogok a televízióban.

"A két adásban végig magabiztosan játszott, inkább a játék élvezete inspirálta és mozgatta döntéseiben, mint a hatalmas nyeremény ígérete. A tizedik, mindent eldöntő párbaj előtt elhasználta utolsó passzlehetőségét is. Judit mégis a megérzésére hallgatott, és úgy döntött, belevág az utolsó párharcba, amelyből ismét csak ő került ki győztesen" - írja a Nők Lapja Café.maradjtalpon1

Forrás: MTVA, fotó: Bara Szilvia

Kiss Judit elmondta, hogy volt már korábban is kvízműsorban, akkor ragadt rá babonaként, hogy nem szól a családjának.

"
Ezúttal viszont nagyon nehéz volt megtartani magamnak a jó hírt, főleg azért, mert a lányomnak lakhatási problémái támadtak, és aggódott a jövő miatt. Én pedig pár hétig nem mondhattam neki, hogy ne félj, minden rendben lesz, hiszen most nyertem 25 millió forintot.

"A nyereményből segítek a gyermekeimnek, visszafizetem a hitelemet, de teszek félre szórakozásra is: régóta szeretnék részt venni egy Földközi-tengeri hajóúton, és delfinekkel úszni a szabadban" - fejezte be a boldog győztes.

hirdetés

Forrás: Origo


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk