HÍREK

A munkát nem felszólalásokban kell mérni – mondja a fideszes képviselő, aki 12 év alatt egyszer sem szólalt fel

Bíró Márk 2010 óta volt a Fidesz országgyűlési képviselője. A Telexnek most azt mondta, ő a parlamenti felszólalások helyett inkább terepen dolgozott.

Link másolása

Bíró Márk 2010 óta volt a Fidesz országgyűlési képviselője, a politikus neve ugyanakkor mégsem nagyon kering a köztudatban. Bíró 12 év alatt ugyanis egyetlenegyszer sem szólalt fel 12 év alatt, "így aztán a Fidesz »némájaként« vonul le a porondról" - írja a Telex.

A politikus a lapnak most azt mondta "saját elhatározásból" döntött úgy, hogy meg sem szólal.

"Teljesen téves gondolat, hogy az számít munkának, hogy egy képviselő a parlamentben hányszor szólalt fel. A munkát az elfogadott törvényjavaslatokban kell mérni"

- fogalmazott Bíró.

A Telex ugyanakkor hozzáteszi, elfogadott törvényjavaslatokból sincs olyan sok, a tizenkét éve alatt ugyanis mindössze tizennégy javaslat mellett van ott a neve, és a legtöbbnél Bíró csak egy képviselő a sok Fidesz–KDNP-s között. A lapnak egy saját törvénymódosító javaslatát emelte ki: 2012-ben a parlament az ő indítványát szavazta meg, amely a közlekedési szabályok módosításához vezetett. Ez alapján például harmincezerről tízezerre csökkentették a tilosban parkolók büntetését, de többel sújtották azt, aki a zebrán állt meg, vagy mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyre parkolt.

Mindemellett a politikus a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának is a tagja, de az üléseken nem nagyon jelent meg, azokra inkább valaki mást küldött maga helyett.

Bíró azt mondja, ő a parlamenti felszólalások helyett inkább terepen dolgozott.

"Politikai munkát végeztem, kint voltam a terepen. Az ott begyűjtött tapasztalataimat a régiómban dolgozó képviselőtársaim képviselték a parlamentben. Valószínűleg a Fidesz azért nyert most is, mert én is jól végeztem a munkámat"

- mondta a politikus, aki számára a terepmunka nem lakossági fórumokat jelentett, hanem inkább azt, hogy "valódi emberek között kell járni", miközben ismerősökkel, polgármesterekkel, szervezetekkel dolgozott együtt.

Bíró a Telexnek aztán azt is kifejtette, hogy az ok, amiért egyszer szólalt fel, az ellenzék.

"Nemzetjobbító szándékkal mentem a parlamentbe, én hittem ebben az egészben. Minden építő jellegű, hasznos vitában részt veszek, de a személyeskedésben nem. Az a fajta kultúra, amit az ellenzék meghonosított a parlamentáris demokráciában, jelen pillanatban a világ legalját képviseli. Én így tiltakozom az ellenzék magatartása ellen. Ha felszólaltam volna, csak hasonló stílusban tudtam volna, mint az ellenzék, úgy pedig nem akartam"

- fogalmazott.

A politikus most nemcsak a parlamentből távozik, de a politizálást is abbahagyja. A Telexnek ugyan azt nem árulta el, hogy mit fog csinálni a politika helyett, ugyanakkor azt nem zárja ki teljesen, hogy egyszer majd visszatér, amikor "az ellenzék nem óvodásként, hanem ellenzék módjára fog viselkedni".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Gyereksebész: „Fejem, mikor tegnap délután megtudtam, hogy egyedül maradtunk Észak- és Közép-Magyarország területére”
Kőnig Róbert bejegyzése szerint 24 óra alatt 163 gyereket kellett ellátniuk. Nem mindegyik szülő viselte jól, hogy többet kellett várniuk.

Link másolása

Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a közösségi oldalán írta meg, hogy milyen komoly problémával szembesültek vasárnap.

Mint írja, az

ő kórházuk maradt egyedüli gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletes Észak- és Közép-Magyarország területén. Így nem csoda, hogy hatalmas tömeg várt ellátásra. 24 óra alatt 163 gyereket láttak el.

Még egy fotót is megosztott magáról, melyhez azt írta:

„Fejem, mikor tegnap délután megtudtam, hogy egyedül maradtunk Észak- és Közép-Magyarország területére, gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletesként… Szerintetek, a kialakult helyzetet és a hirtelen rövid idő alatt, nagyon-nagyon megnőtt betegforgalmat és az egymás után érkező mentőket, hogy reagálták le a szülők?

A – mindenkinek türelmes volt és megértő

B – sértegettek, fenyegettek, rám törték az ajtót

C – kis zsörtölődés és semmi más”.

Az interneten elérhető adatok szerint Kőnig Róbert a János kórház gyermeksebészetén dolgozik – írja a 24.hu.

A kommentelők sem hagyták szó nélkül az esetet. Többek között azt írták.

„Mindenki igazsága valid és érthető. Borzalmas kizsákmányolása annak az egy gyereksebészetnek, és borzalmas azoknak a szülőknek, akik a gyermeküket féltik.

Mindenki helyében ott üvöltenék a kormány ablaka alatt.”

„Ez nemcsak a sérült gyermekeket érinti, hanem az összes olyan embert a régióban, akikhez azért nem ér oda a mentő, mert Észak-Magyarországról 200km-ről viszi mentő Pestre a traumás gyerekeket, ami oda-vissza min. 4 óra....de még mindig nem fáj eléggé...”

„Ne essünk ugyanabba a hibába, mint a gyereküket féltő, kétségbeesett szülők! Én őket is megértem. A kialakult helyzetért itt nem a váróteremben kell keresni a hibást, ezt mindannyian tudjuk! Abban az irányban kell tenni valamit, de sürgősen, hogy ezt mindenki megtudja, még Pintér is! Ne egymást bántsuk már emberek!”

„Klasszikus esete annak, amikor az orvos etikai kötelessége, hogy jelezze hivatalosan, hogy az ellátórendszer nem teszi lehetővé a betegek tisztességes gyógyítását.”

„Így járt a férjem is, mikor egyedül volt ügyeletes Cegléden a szülészet-nőgyógyászaton, és a szolnoki kismamákat is oda vitték... 40 év tapasztalat után is gyomorgörcsös feszültséggel indult be dolgozni. Amúgy meg sajnos ez borzasztó!”

Az orvos pár órával később egy újabb posztban megírta, hogyan zajlott az aznapi rendelés:

Azt írta:

„Bár a szülők túlnyomó többsége amellett, hogy ugyanúgy aggódnak a gyermekeikért mint bármelyikünk, megértette, hogy ez egy 'vis major' helyzet, és hogy meg fog nőni a várakozási idő, ugyanott sajnos voltak páran, akik hangulatot keltettek és valóban sértegettek, fenyegettek, ránk törték az ajtót. Természetesen az ő gyermekeiket is kedvesen láttuk el és mindenkit a problémájának súlyossága szerinti sorrendben hívtunk be. Büszkén jegyzem meg, hogy senkivel nem váltunk el haragban, legfeljebb halkabban köszöntek el. Köszönöm kiváló kollégáim remek munkáját!

Iszonyú nehéz nyugodtnak maradni, mikor a gyermekünk bajban van, sőt esetleg fájdalmai vannak. De fontos megérteni azt is, hogy mi MINDENKI gyermekeiért vagyunk ott és nekünk minden gyermek fontos!

Köszönjük, ha azzal segítitek a gyermekek ellátását, hogy higgadtak maradtok a várótermekben. Ez az ő lelküknek a legfontosabb...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Novák Katalin a Budaházy-ügyről: „Azok, akik most végrehajtási kegyelmet kaptak, nem vettek részt olyan cselekményben, amelyben akár egyetlen személy is megsérült volna”
A köztársasági elnök a kegyelem ellenére nem gondolja, hogy Budaházy György hős vagy ártatlan lenne. Állítása szerint a Vatikánban tudtak arról, hogy a pápalátogatásra hivatkozva részesítette kegyelemben Budaházyékat.

Link másolása

Hosszú interjút adott Novák Katalin a 24.hu-nak, ahol szóba került többek között a Budaházy Györgynek adott elnöki kegyelem kérdése is.

A köztársasági elnök még az áprilisi a pápalátogatás alkalmával adott kegyelmet Budaházy Györgynek és a Hunnia-ügyben börtönben ülő elítélteknek. Budaházyt idén márciusban ítélték jogerősen 6 év fegyházbüntetésre terrorcselekmény és más bűncslekmények miatt, miután társaival együtt 2007 és 2009 között több kormánypárti képviselő háza ellen intéztek Molotov-koktélos támadásokat, Hiller István ingatlanjára pedig rálőttek.

Novák most arról beszélt, hogy ez volt az egyik legnehezebb döntése köztársasági elnökként, ami általában is a legnehezebb jogköre az államfőnek. Azonban a mai napig úgy gondolja, hogy helyes döntést hozott azzal, hogy felfüggesztette a büntetések végrehajtását.

Novák szerint azonban Budaházy a végrehajtási kegyelem ellenére nem hős és nem is ártatlan.

Elmondása szerint Budaházyék a büntetett előéletük és a közügyektől való eltiltásuk eltörlését is kérték tőle, ezt azonban ő elutasította.

„Azok, akik most végrehajtási kegyelmet kaptak, nem vettek részt olyan cselekményben, amelyben akár egyetlen személy is megsérült volna”

- válaszolt arra a felvetésre, hogy olyanoknak adott kegyelmet, akik jogerős bírósági döntés szerint megvertek egy embert, döntésében pedig nem játszott szerepet semmilyen politikai meggyőződés, sőt kifejezetten elítéli azt, ami történt.

A köztársasági elnök szerint a Vatikán is tájékozódott arról, hogy milyen döntést hozott meg a katolikus egyházfő látogatására hivatkozva.

Arra a kérdésre, hogy vállalja a felelősséget azért, hogy Budaházy a végrehajtás felfüggesztése alatt erőszakos bűncselekményt követ el, úgy válaszolt, hogy magát az eljárást pontosan ezért nem szüntette meg, így azonnal újraéledne a kiszabott büntetés egy bűncselekmény elkövetése esetén.

A Budaházy érdekében folytatott lobbi képviselőivel állítása szerint nem beszélt személyesen, Andrásfalvy Bertalan tanácsadójával pedig nem került szóba köztük az ügy, miután ez utóbbi aláírta a kegyelmi ügyben indított petíciót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Áron alul vinné a MÁV az egyedülálló anyuka házát a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt
Egy szakértő szerint jóval kevesebbet kínálnak az „útban lévő” ingatlanért, mint amennyit az piaci alapon érne. Szilviának és 14 éves lányának 40 napja maradt, hogy elhagyják az ingatlant.

Link másolása

A kormány az egyik legkomolyabb presztízsberuházásként kezeli a kínai pénzből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését. Nem csoda, hogy gőzerővel vásárolják fel azokat a telkeket, amik „útban vannak” az építkezéshez.

Így járt a Blikk által bemutatott Szilvia és lánya is. Az ő házukat ráadásul a nő szerint jelentősen áron alul akarja felvásárolni a vasúttársaság – azaz rajta keresztül az állam.

Összesen 17 millió forintot kapnának XXIII. kerületi házukért, amelyben jelenleg egyedül él 14 éves lányával.

„Édesanyám halála után a bátyámmal ketten örököltük a XXIII. kerületi, 87 négyzetméteres házat, amelyből két önálló lakás van kialakítva” – mondta a lapnak Szilvia. A MÁV értesítése a megállapodásról még a tavaly elhunyt asszony nevére érkezett, ráadásul egy olyan lakcímre postázták, ahonnan már nyolc éve elköltöztek. Így egészen idén januárig nem is tudtak arról, hogy az állami vasúttársaság kisajátította a házat.

„Április közepére sikerült elérnünk, hogy újratárgyalják az ügyet. Ez meg is történt, ám nem sokra jutottunk: kijelentették, hogy marad az összeg, amit korábban megállapítottak” – folytatta a történetet. A szakértő szerint áron alul értékelte az ingatlant. Ő 34 millió forintban állapította meg az értéket, de mivel testvérével ketten tulajdonosok, fejenként 17 milliót kapnának. Ebből kellene új otthont találnia.

Ráadásul meglehetősen gyorsan: a határozat szerint ugyanis a pénz átutalását követő 60 napon belül el kell hagyniuk a házukat, ahol addig éltek. Mostanra már 40 napjuk sem maradt. A nő az első értesítés után fellebbezhetett volna, de nem tudta megtenni, mivel az rossz címre érkezett.

A Blikk által megkérdezett ingatlanszakértő szerint a ház értékét jelen állapotában némileg csökkenti, hogy közel van a sínekhez, ugyanakkor már a képek alapján is látszik, hogy a tulajdonosok áldoztak az ingatlanra, a tető például teljesen új.

Szerinte a ház akár 10 millióval is többet érhet, mint amit a kirendelt szakértő megállapított.

A portál megkeresésére a MÁV elmondta: a területszerzési eljárás kezdetén a kártalanítási összeg megállapítása érdekében, független igazságügyi szakértő kirendelését kéri a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivatal hatósági osztályától. A kirendelt, független igazságügyi szakértő a szakmai és jogszabályi előírások alapján, az adott ingatlan sajátosságaira figyelemmel állapítja meg a kártalanítási összegét.

Ezután az igazságügyi szakértő szakvéleményt készít, majd a MÁV által megbízott ügyvédi iroda vételi ajánlatot küld az ingatlan tulajdonosának/tulajdonosainak. Amennyiben az ajánlatot valamely tulajdonos nem fogadja el, vagy a vételi ajánlatra nem válaszol, akkor a MÁV által megbízott ügyvédi iroda az adott tulajdonos tulajdoni hányadára kisajátítási eljárást indít az ingatlan fekvése szerint illetékes kormányhivatalnál, mint kisajátítási hatóságnál.

Szilvia számára a polgári per maradhat a megoldás, az azonban akár évekig is elhúzodhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Fotókon a pedagógusnapi tüntetés: „Most a pedagógus lett az új Brüsszel”
A tanárok az év többi napján is ugyanolyan fontosak, mint ma – hangzott el a megmozdulás végén.

Link másolása

Hétfőn délután Budapesten az Oktogonnál gyűltek össze újra a pedaógusokért kiállók. A tömeg innen a Belügyminisztériumhoz vonult, ahol a felszólalók méltatták a tanárok munkáját és felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire fontos szerepük van a jövő generációjának nevelésében.

"Nincs tanár, nincs jövő" - hangzott fel többször is.

A felszólalók között voltak szülők, diákok és tanárok is. „Ma nem tiltakozni vagyunk itt, nem is kordont bontani. Ma azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük a pedagógusainkat” - mondta az ADOM Diákmozgalom szóvivője, Bozai Ákos.

Tarnai Katalin a PDSZ-től azt emelte ki, hogy a tanárok és a diákok „most már egy oldalon állnak”. Szerinte nehéz helyzetbe állítja a pedagógusokat a kormány, mert abban kéne dönteiük, hogy „cserben hagyják-e a diákokat, vagy magukat áldozzák inkább fel”.

Pál Alexandra a PDSZ-től úgy foglamazott, hogy azért küzdenek, hogy elmondhassák a véleményüket, „hogy embernek érezhessük magunkat akkor is, amikor a kérdésre, hogy mi a foglalkozásunk azt válaszoljuk, hogy tanár vagyok”.

Gönczy Andrea elmesélte, hogy pedagógus szüleinek nem lett sok pénzük, de tisztelték őket. „Most a pedagógus lett az új Brüsszel”. Mindez azért, mert kimondták, hogy baj van az oktatásban.

Takács Lara, 15 éves diák, az ADOM Diákmozgalomtól pedig arról beszélt, hogy azért vannak itt, hogy „kicsit visszaadjanak abból, amit kaptak, hogy köszönetet mondjanak a pedagógusoknak, mert nélkülük nem lesz holnap.”

A beszédek után megköszöntötték a pedagógusokat. Az esemény végén pedig felhangzott: “Folytatjuk”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk