KÉK HÍREK

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt

A cél: kideríteni, valóban létezik-e a sokat emlegetett Soros-terv.

Link másolása

A Jobbik feljelentette Soros Györgyöt, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e a Soros-terv. A feljelentést a kormánypárti politikusok közelmúltbeli kijelentései alapján állították össze - írja az atv.hu.

Mirkóczki Ádám hangsúlyozta: amennyiben a rendőrség mégsem rendeli el a nyomozást, a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek is papírja lesz arról, hogy amit tesznek, az egy "hatalmas agymosás, egy hatalmas hazugság".

A Papp Károly országos rendőrfőkapitánynak tett feljelentés tárgya alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete, alkotmányos rend elleni szervezkedés, rombolás, hazaárulás és lázadás.

Mirkóczki a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai, zárt ülésén megkérdezte a titkosszolgálatok jelenlévő vezetőit, hogy létezik-e a Soros-terv, de nem kapott választ.

Szerinte egy olyan emberre, mint Soros György, nagyon is oda kell figyelni, de a Fidesz azzal, hogy "ilyen szinten túltolja azt a bizonyos biciklit", csak azt éri el, amit a népmesében farkast kiáltó juhász.

A szóvivő azt is elmagyarázta: Soros valóban tett olyan nyilatkozatokat, amilyeneket a kormány emleget, ám azokkal ellentéteseket is, tervről pedig korántsem lehet még beszélni.

Szerinte sokkal több alapja lenne annak, hogy Merkel-tervet emlegessünk, hiszen Angela Merkel német kancellár vagy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke sokkal "meredekebb" igényeket, illetve cselekvési pontokat fogalmaztak meg.

Címkép: YouTube

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera a Bécsi úton
A felvételen látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak, egy férfi mégis úgy döntött, átkel az úton.

Link másolása

A Szépvölgyi út és a Bécsi út kereszteződésében, a villamostól indult el egy középkorú férfi az út másik oldalára. A piros jelzés ellenére is lelépett az úttestre, ahol elütötte egy nagy sebességgel érkező fehér autó. A Bp-i Autósok Közössége megtudta, hogy

a férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították, miután több métert repült.

Az alábbi videót csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánljuk megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

22 éves, ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben
Gáspár Győző is megemlékezett róla a közösségi oldalán, ugyanis jó viszonyban van B. Tamás családjával.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

A 22 éves férfi április 9-én, dél körül sodródott le a 16-os főút Zagyvaszántóhoz közeli szakaszáról. A Porsche sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Bp-i Autósok portál azt írja, egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt az áldozat.

“Szomorú szombat ez a mai nap… szomorú, mert a kedves barátunk elvesztették egyetlen gyermeküket!

Apaként felgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni… 22!!!Sajnos Neked csak ennyi adatott Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan!” - írta Gáspár Győző a Facebookon, ahová képet is feltöltött az áldozatról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Büntetőfékezett egy kisteherautós egy 40 óvodást szállító busz előtt Szentendrén
Az ovisok kirándulni indultak. Szerencsére mindegyikük be volt kötve, így senki sem sérült meg.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2022. április 07.


Link másolása

Óvodásokat szállító autóbusz előtt fékezett be egy kisteherautó Szentendrénél - számolt be róla a police.hu.

A kisteherautó a Dobogókői útról szeretett volna jobbra kanyarodni Budapest felé a 11-es útra, a busz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe.

A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, nem tudott időben megállni, a kisteherautónak ütközött.

Mindkét jármű megsérült.

Az autóbuszon 40 kisgyerek utazott öt óvónő kíséretében, a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti lurkóknak és vigyázóiknak nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet.

Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”.

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Egy, az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Arra is kitért, a külső sáv előttük járműmentes volt, a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Felhozták a jósvafői barlangban elhunyt búvár holttestét
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a balesetet szenvedett búvár megtalálásáért folyó művelet vasárnap rendkívüli esemény nélkül befejeződött.
Forrás: TEK/MTI - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Azt írták, hogy a jósvafői Kossuth-barlangban április 3-án eltűnt barlangi búvár utáni kutatás, megtalálása, felszínre hozatala és a művelet technikai biztosítása rendkívüli körülmények között történt.

Kiemelték, hogy a művelet koordinálását végző Terrorelhárítási Központ szakemberei a barlangi- és búvármentő szakemberekkel végig a lehető leggyorsabb, de a legbiztonságosabb végrehajtást szem előtt tartva működtek együtt a helyszínen.

Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, tűzoltóbúvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja múlt vasárnap szabadidejében hajtott végre tervezett feltáró merülést, amely közben eltűnt.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János köszönetét fejezte ki a mentésben közreműködőknek. A közlemény szerint a műveletben 18 szervezet, mentőszolgálat, egyetem és cég vett részt.

A címlapképen az látható, ahogy a TEK fõigazgatója (középen) koordinálja a Kossuth-barlangban eltûnt búvár utáni kutatási mûveletet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: