KÉK HÍREK

91 métert zuhantak a kocsijukkal, a telefonjuk okos funkciója mentette meg az életüket

Óriási szerencséjükre a fiatal amerikai pár kisebb sérülésekkel és fájdalmakkal megúszta az ijesztő balesetet, ami akár végzetes is lehetett volna.

Link másolása

Akár tragédiával is végződhetett volna egy fiatal pár súlyos autóbalesete, amely még múlt kedden történt Kaliforniában.

Cloe Fields és Christian Zelada az Angeles Nemzeti Erdőparkban autókáztak, mint oly sokszor, ám ezúttal kis híján végzetes lett a kirándulásuk. Éppen helyet akartak hagyni egy őket szorosan követő kocsinak az előzésre egy kanyargós hegyi úton, amikor az autójuk tapadást veszített és lesodródott az útról.

91 méter zuhant, majd fejjel lefelé, egy kanyonban ért földet.

Cloe Fields az Insidernek azt mondta, emlékszik, hogy a barátja nevét kiabálta, amikor elkezdtek zuhanni, de még nem fogta fel, hogy mi is történik velük. Sokkot kapott, amikor látta, hogy milyen mélyre esnek, míg a férfi félúton még azt gondolta, hogy rendben lesznek, később viszont már ő is úgy érezte, hogy végük van.

Ők is meglepődtek, amikor a földet éréskor életben maradtak. Gyorsan kikapcsolták a biztonsági övet, kimásztak a feje tetejére állt kocsiból, majd megnézték, hogy vannak-e sérüléseik. Óriási szerencséjükre apró vágásokkal és zúzódásokkal megúszták az ijesztő balesetet. Ez annyira hihetetlen volt számukra, hogy azt hitték, valójában meg se történt velük.

A túlélésük viszont még így is kérdéses volt, mert alig 4 fok volt, a kocsijuk tönkrement, a telefonjukat nem találták, és messze voltak az úttól. Végül a férfi rábukkant a barátnője mobiljára 9 méterrel magasabban, de hiába: teljesen összetört, és egyébként sem volt semmi térerő.

Ekkor azonban újabb "csoda" történt velük. Megjelent egy üzenet a telefon kijelzőjén, miszerint a készülék balesetet érzékelt, és felajánlotta, hogy a használója lépjen kapcsolatba a segítséget nyújtó hatóságokkal.

Cloe-nak ugyanis egy iPhone 14 típusú mobilja van, amelynek van egy olyan funkciója, amely érzékeli az ilyen vészhelyzeteket, és térerő hiányában műholdakon keresztül tudja elérni a hatóságokat. Így bár a telefon nagyon összetört, annyira még működött, hogy üzenetet lehessen írni rajta, így a fiatalok értesítették a hatóságokat arról, hogy segítségre van szükségük. Fél órával később meg is érkezett a mentőhelikopter, amely kimentette őket a kanyonból.

Mint kiderült, a lány nem is tudta, hogy ilyen funkcióval rendelkezik a telefonja, amit egyébként nemrég kapott ajándékba.

„Ha nem találtuk volna meg a mobilomat, senki sem tudta volna, hogy ott vagyunk lent. Sokkal rosszabbul is végződhetett volna”

- mondta.

Elmesélte, hogy amikor a mentőcsapat értük jött, remegett és hiperventilált a sokktól, mire az egyik tűzoltó azzal nyugtatta: „Mosolyogj, életben vagy!”

A párt kórházba szállították, de már aznap este haza is mehettek. Szerencséjükre pár kisebb sérüléssel, fejfájással és nyakfájdalommal megúszták a zuhanást. Cloe azt mondta, időbe fog telni, mire felfogja, hogy mi is történt velük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Egyszerre hat gyereket gázolt el egy ittas férfi Erdélyben, egyikük meghalt
Az elkövető nemcsak ivott a tragédia előtt, de jogosítványa sem volt.

Link másolása

Részegen, a gyalogátkelőn gázolt el hat gyereket egy autós Erdélyben, a Hunyad megyei Petrozsényban – adta hírül a Főtér.hu romániai magyar hírpotál.

Az áldozatok egyike olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen kellett újraéleszteni, a többieket is kórházba kellett szállítani.

Később a Hunyad megyei rendőrség azt közölte: az egyik elgázolt gyerek belehalt sérüléseibe.

A gázoló elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamarosan rábukkantak Aninósza városában. Megszondáztatták, és kiderült: a 19 éves fiatalember ittasan vezetett, a leheletében literenként 0,81 milligramm alkoholt mutatott ki a szonda. Arra is fény derült, hogy még jogosítványa sincs, ennek ellenére száguldozott részegen az autóval a város utcáin.

Az elkövető ellen már gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik büntetőeljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Gond nélkül tolták ki a tolvajok a lopott áruval megpakolt bevásárlókocsit a siófoki áruházból – videó
A négyfős banda ezt háromszor is megcsinálta, amivel közel 800 ezer forintos kárt okoztak.

Link másolása

Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.

A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így

megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.

Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.

Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.

Ezzel a módszerrel,

három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.

Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.

A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk