KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Hétéves kislány jelentkezett a Google-höz, a vezérigazgató személyesen válaszolt

A kis Chloét a munkahelyi csúszda és a csocsó győzte meg.

Link másolása

A legtöbb 7 éves az udvaron rohangál. Chloe Bridgewater azonban már állásokat pályáz meg.

Az angol kislányt teljesen magával ragadta az ötlet, hogy egy olyan helyen dolgozzon, ahol babzsákfotelek, go-kartok és csúszdák alkotják a berendezést. Ezért döntött úgy, hogy jelentkezik a Google-höz.

Card

Chloe írt egy levelet, amelyet apja, Andy Bridgewater beküldött a Business Insider-nek.google level1

"Kedves Google Főnök,

Chloe-nak hívnak, és ha nagy leszek a Google-nél szeretnék dolgozni. Érdekelne még egy csokoládé gyári munka is, és úszni is szeretnék az Olimpián. Minden szombaton és kedden járok úszni. Apukám azt mondta, ülhetnék babzsákfotelekben, go-kartozhatnék és csúszdázhatnék egész nap, ha a Google-nél dolgoznék. Szeretem a számtógépeket, szoktam játszani a tabletemen. Apukám letöltött nekem egy játékot, ahol egy robotot kell fel és le mozgatni. Azt mondta így megtanulhatok gépezni, és egy nap kaphatok egy saját számítógépet is. 7 éves vagyok, a tanáraim szerint jó vagyok a suliban. Jól megy az olvasás, nyelvtan és a matek is. Apu azt mondja, ha ilyen jól folytatom a tanulást, dolgozhatok majd a Google-nél. Van egy testvérem is, Hollie. Ő is okos, de ő inkább babákat szeret öltöztetni, még csak öt éves. Apu mondta, hogy küldjem el a jelentkezésem, nem nagyon tudom ez mit jelent. Azt mondta egyenlőre egy levél is megteszi.

Köszönöm, hogy elolvastad a levelem. Te vagy a második ember akinek levelet küldtem, az első a Mikulás volt

Viszlát,

Chloe Bridgewater

7 éves"

Aranyos, ugye?

Képzelhetik, mekkora meglepetés volt, amikor a kislány választ kapott a Google vezérigazgatójától, Sundar Pichaitól. A válaszlevélben a vezérigazgató arra biztatta Chloet, hogy kövesse az álmait.

"Nagyon várom a jelentkezésedet, amint végeztél az iskolával! :)"

Itt olvashatják a válaszlevelet, amit Chloe apukája osztott meg a LinkedIn-en.

"Kedves Chloe,

Köszönöm a leveledet. Örülök, hogy szereted a robotokat és a számítógépeket, és remélem sokat tanulsz még a technológiáról. Ha tovább dolgozol és követed az álmaidat, bármit elérhetsz, amit csak akarsz - a Google-nél dolgozástól az Olimipán való úszásig. Nagyon várom a jelentkezésed, amint végeztél az iskolával :)

Minden jót kívánok neked és családodnak.

Szívélyes üdvözlettel,

Sundar Pichai

Vezérigazgató"

google level2

(A Business Insider megerősítette, hogy a kép valódi)

A válaszlevél megnövelte a kislány önbizalmát, amire szüksége volt azután, hogy pár évvel ezelőtt elütötte egy autó.

Chloe érdeklődése nemrég kezdődött, amikor apjával az ideális munkahelyekről beszélgettek és felmerültek a Google-nél dolgozók munkakörülményei és a cég élvonalbeli munkája. A kislány ekkor döntött úgy, hogy jelentkezik. A vezérigazgatótól kapott levél, még tovább motiválta arra, hogy bekerüljön a Szilícium-völgyben található vállalkozásba. Jelenleg a legjárhatóbb útnak a még több média nyilvánosságot tartja, szerepelni a kar a tévében.

Az apja ezt persze nem támogatja, még az iskola az első.

Forrás: Business Insider

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk