hirdetés

KÉK HÍREK

300 ezerre büntették hűtlen kezelés miatt a Honvédkórház egykori főigazgatóját

Az orvostábornok osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki kollégáját, aki valójában főigazgató-helyettesként dolgozott, és ezért pár hónap alatt több mint 2 millió forintos díjazást kapott.

Link másolása

hirdetés

Jogerősen pénzbüntetésre ítélték hűtlen kezelés miatt a Honvédkórház egykori főigazgatóját - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője az MTI-vel kedden.

Medveczky Gábor közleményében azt írta, a budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség 2013 őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ (a mai Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Honvédkórház) volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a megismételt eljárásban 2019. április 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a három vádlottat felmentette a vád alól. Ügyészi fellebbezést követően a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. október 9-én kimondta az egykori főigazgató, elsőrendű vádlott és az egyik belgyógyászati osztály volt főorvosa, harmadrendű vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A volt főigazgatót 400 ezer forint, míg a volt főorvost 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű vádlott az egészségügyi intézmény főigazgatójaként 2008 februárjában jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmadrendű vádlottat, akinek azonban a főigazgató-helyettes hatáskörébe tartozó stratégiai és tudományos fejlesztési feladatok ellátása volt a feladata.

Ezért 2008 februárja és októbere között kétmillió forintnál több, munkabér formájában juttatott díjazásban részesült, miközben az osztályvezetői főorvosi feladatait nem teljesítette.

Medveczky Gábor tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla a napokban kihirdetett és jogerős harmadfokú ítéletével az elsőrendű vádlott volt orvostábornokot 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg a kórház egykori osztályvezető főorvosaként dolgozó harmadrendű vádlottnál megállapította, hogy nem követett el bűncselekményt, ezért a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés vádja alól felmentette.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK

Visszafordult a kocsikulcsért, így mentette meg felesége életét egy Pest megyei férfi

A nő rövid idő alatt lett rosszul, férje azonnal megkezdte az újraélesztést, majd mentősök folytatták az életmentést.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. november 27.


Link másolása

hirdetés

Otthon felejtette a kocsikulcsát, ezért fordult vissza a parkolóból az a Pest megyei férfi, aki lakásába lépve a földön fekve találta 45 év körüli feleségét, akitől nemrég még jó hangulatban búcsúzott – olvasható az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Facebook-posztjában.

A férj azonnal értesítette a mentőket, és a mentésirányító segítségével meg is kezdte az újraélesztést, amit a mentősök néhány perc elteltével emelt szinten folytattak. Viszonylag sokáig küzdöttek a nő életéért, még egy második mentőcsapat is érkezett, de végül az időben megkezdett újraélesztésnek köszönhetően sikerült megmenteni.

Ezután már stabil állapotban szállították kórházba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK

Még a dobhártyáját is beszakították: nem kímélik az SZFE-maszk miatt késelő férfit a börtönben

Az elkövető a börtönből üzent áldozatának, azt mondja, őszintén megbánta.

Link másolása

hirdetés

A férfit, akire a Blikk Ó. B.-ként hivatkozik, jelenleg a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben tartják fogva. Azután ítélték öt évnyi börtönbüntetésre, hogy egy csepeli buszon a késével le akarta vágni egy fiatal lány maszkját, mivel az a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel mutatott szolidaritást. Az ügyről részletesen itt írtunk.

A férfi már kilenc hónapja van a börtönben, és most a Blikknek elmondta, hogy ez idő alatt rengeteg atrocitás érte.

„Már többször is előfordult, hogy a rabtársaim bántalmaztak, az egyik alkalommal pedig úgy megütött a zárkatársam, hogy a bal fülemben eltörte a porcot és beszakította a dobhártyámat, alig hallok erre a fülemre”

– nyilatkozta a lapnak a 38 éves férfi. Majd arról is beszélt, hogy az utóbbi hónapok alatt önvizsgálatot is végzett.

„Tudom, hogy tele van a múltam hibával, és nagyon sok olyat tettem, amire nem is vagyok büszke. A börtönben eltöltött kilenc hónap alatt olyan dolgokat éltem át és olyanokkal szembesültem, amivel semmilyen formában többet az életem során nem szeretnék” – vallotta be. Majd a lapon keresztül üzent a lánynak, akit bántalmazott.

„Őszintén megbántam a buszos eset elkövetését, a legmesszebbmenőkig sajnálom, ami történt. Már csak azért is, mert valakinek fájdalmat okoztam. Semmilyen szándékom nem volt akkor arra, hogy sérülést okozzak a hölgynek”

– tette hozzá.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Azért verhették meg a két orvost, mert melegek

A Háttér Társaság azt állítja, a bírálói szerint melegellenes pedofiltörvény elfogadása óta több támadás éri a homoszexuálisokat.

Link másolása

hirdetés

Azért vertek meg két fiatal férfit, mert melegek. Lezárták a nyomozást a nyáron, Pécsen megvert két férfi ügyében.

A két orvost az utcán támadták meg, ütötték, rúgták őket.

A két támadó ellen közösség tagja ellen elkövetett bűncselekmény miatt emelhetnek vádat.

A Háttér Társaság azt állítja, a bírálói szerint melegellenes pedofiltörvény elfogadása óta több támadás éri a homoszexuálisokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK

Felmentette a bíróság azt az asszonyt, aki megfojtotta az édesanyját szilveszterkor

Az utolsó szó jogán a nő és ügyvédje is arról beszélt, hogy az asszony hiába kért, sehonnan sem kapott segítséget.

Link másolása

hirdetés

Felmentette a bíróság azt az asszonyt, aki megfojtotta az édesanyját szilveszterkor.

Betegsége miatt nem büntethető, elrendelték a kényszergyógykezelését. A nő azt mondta: karácsony előtt elfogytak a gyógyszerei, amelyekhez a járvány miatt nem tudott hozzájutni, és sehonnan sem kapott segítséget.

A gyilkossággal vádolt asszonyt évtizedek óta kezelték pszichés betegsége miatt. 20 éve együtt élt szintén ápolásra szoruló édesanyjával.

Az ügyész elmondta, hogy 2020. december 20-a körül a vádlott gyógyszerei és édesanyja gyógyszerei is elfogytak, a vádlott nem tudott újabb adag gyógyszert felíratni, mert nem tudott kapcsolatba lépni az orvosaival. Ezt követően év végére mindkét nő állapota romlott.

Az asszony tünetei végül annyira felerősödtek, hogy szilveszter napján megfojtotta édesanyját.

Az ügyész magyarázata szerint mikor a vádlottban tudatosult, hogy a sértett meghalt, egy naptárlapra leírta, hogy rendőri segítségre van szüksége, és a bejárat előtti lábtörlőre tette a lapot.

hirdetés

Az utolsó szó jogán a nő és ügyvédje is arról beszélt, hogy az asszony hiába kért, sehonnan sem kapott segítséget.

A nő elfogása után elrendelték az ideiglenes kényszergyógykezelését. Az orvosszakértői vélemény alapján most az ügyészség is azt javasolta, hogy a nőt mentsék fel és rendeljék el a kényszergyógykezelését. Az indoklásában a bíró is kiemelte, hogy a vádlott magára maradt.

Az asszony jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézetben van. Állapotát félévente felülvizsgálják. Hogy mikor jöhet ki, arról orvosai szakvéleménye alapján a bíróság dönt majd.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: