KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„21 nap... 45 éves volt” - koronavírusban meghalt apa várandós felesége kér segítséget

A szülők és gyerekük is elkapták a vírust. Míg a kismama és a kisfiú könnyebben átvészelte a betegséget, az apa súlyos állapotba került, és már nem tudták megmenteni az életét.

Link másolása

Újabb szívszorító családi tragédiáról számolt be az Anyák az Anyákért Alapítvány a Facebookon. Egy várandós édesanya egyedül maradt a kisfiával, miután a férje belehalt a koronavírus-fertőzésbe, ezért most az alapítványhoz fordult, hogy segítséget kérjen.

Így írta le történetüket:

"21 nap.. Hatalmas az űr bennem, és eltűnt a napunk. A fiam ad nekem erőt, támaszt és a pocaklakóm, akiről pár napja derült ki, hogy ő is kisfiú. Az édesapja tudta, érezte és mondta is, hogy ő úgy érzi kisfiú lesz, szinte biztos benne...így is lett, ahogy ez az ultrahangon kiderült. De Ő már ekkor nem volt velünk.

Álmodtunk egy világot magunknak, és most csak a napok múlását várom, egy porig rombolt „világban” a két fiúnkkal. Úgy érzem, az a jó, ha nem húzom be a függönyöket, hanem beengedem a napfényt, fogadom a család és a barátok kedves szavait, az öleléseket, a bátorítást. Így nem vagyok egyedül a bánatommal sem, és erőt ad az, hogy látom, mennyien szerették a férjemet.

Március 4-én kezdődött, hőemelkedéssel jött haza, de másnap reggel már lázzal ébredt. Megijedtünk, onnantól nem mozdultunk ki a lakásból. Bejelentkezett tesztelésre, külön alvás, maszk, fertőtlenítés, szellőztetés, ő ragaszkodott hozzá, mindenáron védeni akart minket. Pozitív lett az eredménye.

Mi is elkaptuk, a kisfiúnk 5-6 nap alatt lett túl rajta, én kismamaként 4 nap alatt, de a szagok még csak most kezdenek visszatérni. 11 napja volt beteg, amikor már mentőt kellett hívni. A kórházban azt mondták súlyos, de nem intenzív terápiás. Aztán teltek a napok hullámzott az állapota. Annyira fárasztotta a beszéd, hogy csak viberen tartottuk a kapcsolatot.

Aztán egyik nap csörgött a telefon, akkor már 5 napja nem hallottam a hangját, de rossz hírt mondott, rosszabbodott az állapota átviszik az intenzívre. Akkor hallottam utoljára a hangját...

Majd 2 nap múlva azzal fogadtak, hogy rosszul lett, gépre kellett tenni, mélyaltatásban van. Majd újabb telefon jött, hogy újra kellett éleszteni. De ő ezt is tudja, meg fogja csinálni! Nem lehet máshogy...

Mivel nekem már védettségem volt, ott lehettem mellette, foghattam a kezét, innentől minden nap. Beszéltem hozzá, meséltem az életünkről és az álmainkról. És énekeltem, mert szerette. És vártam, mikor mosolyogja el magát, amikor nem jut eszembe a szöveg...

Közben a kisfiúnk náthás lett, így kicsit nehezebb volt. Nem volt nyugalmam csak Mellette...

A lélegeztetés alatt is óriási hullámokat éltünk meg, egyik nap bizakodtunk, másik nap rettegtünk. Fogtam a kezét... Ki kell tartanod! Március 26-án épp készültem a kórházba, amikor csörgött a telefon. A kórház hívott. Elfáradt, nincs tovább......21 nap... 45 éves volt."

Az Anyák az Anyákért Alapítvány azt kéri, hogy aki tud, rajtuk keresztül segítsen a kisfiával és a még meg nem született babájával egyedül maradt édesanyának.

Így segíthetsz:

Anyák az Anyákért Alapítvány

MagNet Bank 16200120-18534991

Ha külföldről utalnál:

SWIFT: HBWEHUHB

IBAN: HU 61 1620 0120 1853 4991 0000 0000

A közleménybe írd be: A világunk nélküled projekt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk