FOCI EB

Felkapcsolták a ünnepi fényeket az angolok egyik kedvenc karácsonyi házán

Hat hét alatt 50 ezer lámpát szereltek a házra.

Link másolása

1994 óta minden évben ünnepi fényekbe borul egy bristoli család háza, írja az ITV.com. A Brailsford család mára országos hírűvé vált hagyománya 26 éve kezdődött, amikor egy neonfenyőt állítottak az épület mellé.

Az azóta eltelt több mint két és fél évtized alatt a környék egyik kihagyhatatlan látnivalója lett Brailsfordék évről évre lenyűgözőbb karácsonyi dekorációja, ami egyben jótékony célokat is szolgál. Eddig több mint 74 ezer fontot (29 millió forint) gyűjtöttek a látogatóktól, amit az utolsó pennyig bristoli beteg gyerekek és családjaik megsegítésére ajánlottak fel.

Az idei díszkivilágítást december 1-jén kapcsolták fel a Brailsford fivérek. A műsort a kijárási korlátozások miatt élőben a szomszédokon kívül senki nem láthatta, az interneten azonban 700-nál is többen követték.

Időközben a négyhetes országos karantén véget ért, így aki akarja, már élőben is felkeresheti a karácsonyi hangulatú házat. Lee és Paul idei művét szigorúan védőtávolság betartásával csodálhatják meg a bámészkodók. Az épület előtt egyirányú közlekedőt alakítottak ki, és útközben kézfertőtlenítő berendezéseket is elhelyeztek. A ház oldalán pedig felirat hirdeti, hogy érdemes betartani a szabályokat, különben azonnal véget ér a móka:

"Ha nem tartják be a szabályokat, egyszerűen lekapcsoljuk a világítást, és ezzel mindenki örömét elrontják!"

A ház díszítése hat hétig tartott. Brailsfordék még októberben kezdték meg az előkészületeket, hogy az 50 ezer lámpa mindegyike a tél első napjára a helyére kerüljön.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FOCI EB
A Rovatból
Durva, rasszista kommentekben gyalázzák az Eb-döntőn büntetőt hibázó angol focistákat a szurkolók
Az angol válogatott, a brit miniszterelnök és az angol szövetség is mélyen elítélte ezeket a megnyilvánulásokat, a rendőrség sem hagyja annyiban.

Link másolása

Fájdalmas vereséget szenvedett vasárnap este az angol futballválogatott, miután elveszítette az Olaszország elleni büntetőpárbajt a foci Európa-bajnokságon. Az angol játékosok közül hárman is elhibázták a tizenegyest, így az Azzurri tagjai örülhettek a végső győzelemnek.

A mérkőzést követően a csalódott angol szurkolók a közösségi oldalakon fakadtak ki, sokan meglehetősen durva kommenteket írva szidták a csapatot. A legtöbb kritikát az a három fiatal focista kapta, akik nem rúgták be a büntetőjüket, vagyis a 19 éves Bukayo Saka, a 23 éves Marcus Rashford és a 21 éves Jadon Sancho.

A színesbőrű játékosokat olyan rasszista megjegyzésekkel illették, mint "a niggerek elcseszték nekünk" vagy "inkább egyetek banánt, niggerek", de majmoknak is nevezték őket, az utolsó rúgást elhibázó Sakának pedig azt üzenték, hogy menjen vissza Nigériába.

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) közleményben reagált ezekre a szurkolói megnyilvánulásokra. Mint írták, megdöbbentették őket az az online rasszizmus, amivel a játékosokat sújtották a közösségi médiában. Hangsúlyozták, hogy határozottan elítélik a diszkrimináció minden formáját, és azoknak, akik ilyen magatartást tanúsítanak, nincs helyük a szurkolók között. "Mindent megteszünk az érintett játékosok támogatásáért, a felelősök számára pedig a lehető legszigorúbb büntetéseket szorgalmazzuk" - jelentették ki.

A válogatott is közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy undorodnak attól, hogy egyes szurkolóik az interneten keresztül bántalmazzák azokat a játékosokat, akik mindent megtettek a címeres mezért a torna során.

Boris Johnson brit miniszterelnök sem ment el szó nélkül a rasszista kommentcunami mellett. Szerinte ezt a csapatot hősként kellene ünnepelni, nem pedig bántani a közösségi médiában.

"Szégyelljék magukat azok, akik felelősek ezért az online bántalmazásért"

- mondta.

Priti Patel belügyminiszter is mélyen elítélte az "aljas" rasszista megnyilvánulásokat. "Ennek nincs helye hazánkban" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a rendőrségnek felelősségre kell vonni a felelősöket.

A Metropolitan Police már jelezte is, hogy kivizsgálják a történteket. "Ez a bántalmazás teljesen elfogadhatatlan, ezt nem lehet tolerálni" - jelezték.

Forrás: Daily Mail, Reuters


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk