Tilos marad a szex a nem egy háztartásban élőknek a lezárások után Angliában

A védőtávolság betartásával és maszkban nehéz lesz majd egymásnak esni.

Link másolása

A terveknek megfelelően december 2-án ér véget a Lockdown 2, vagyis a koronavírus miatt elrendelt második országos lezárás Angliában. Ennek ellenére továbbra is törvénysértőnek számít majd az, aki az úgynevezett covid-buborékon, vagyis egy vele nem egy háztartásban élővel folytat szexuális viszonyt, írja a Mirror.

Boris Johnson miniszterelnök tegnap ismertette a parlamentben a jövő szerdán életbe lépő új szabályozásokat. A szigorított háromlépcsős készenléti rendszer bemutatása során egyértelmű lett, hogy továbbra is tilosak maradnak az alkalmi kapcsolatok a nem egy háztartásban élőknek, és azoknak, akik korábban nem voltak kapcsolatban.

Ugyanakkor a korábban bevezetett intézkedés szerint hat főben maximalizálják a találkozók résztvevőinek számát azokon a területeken, melyekre az 1-es készenléti szabályok vonatkoznak.

Még jobban megnehezíti az alkalmi légyottok létrejöttét, hogy ilyen esetekben is kötelező marad a maszkviselés és védőtávolság betartása, függetlenül attól, hogy a szabadban vagy beltéren van az összejövetel.

Az útmutató szerint védőtávolság nélkül találkozhatnak a jövő héttől azok, akik bizonyítottan korábban is kapcsolatban voltak egymással.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk